Schengen: tiltott övezet?

Schengen: tiltott övezet?

Romániának manapság már semmi sem jön össze. Elmúltak azok az idők, amikor elsősorban geopolitikai érdekből betessékeltek bennünket a NATO-ba, majd szintúgy politikai és gazdasági érdekekből – meg persze a vörösből rózsaszínessé vált szomszédainkra való tekintettel – az Európai Unióba is.

Egy húsz éve folyamatosan csőd közeli kormányzás eredményeképp, az ország lassan már csupán a korrupciójáról és menekültjeiről nevezetes Európában. Most kezd a szenny a felszínre jönni: hogyan tettek szert a kartonmilliomosok vagyonukra, miből gazdagodtak meg a volt szekusok, juhpásztorok, egykori vasutasok, szemetesek. Csodálatra méltó az is, hogy húsz évnyi úgymond demokrácia után az embereket még lehet etetni: a betonba öntött Jimmy Hoffát megszégyenítő módszerekkel ügyködő szakszervezi sakálok csődítik az utcára az embereket, mondván, hamarosan felkopik az álluk. Egyeseknek valószínűleg. Nekik bizonyára nem. Pironkodás nélkül hazudni mások szemébe, miközben milliókat vágsz zsebre, nem kis teljesítmény. Itt aztán hazudik politikus, szakszervezetis, miniszter, elnök, boldog és boldogtalan. Gyurcsány öszödi liberós handabandázása lepkesóhaj volt amellett, amit ma Romániában összehordanak. A legnagyobb gazemberek mégis szabadlábon vannak. „Aki ellop egy lejt, az tolvaj, aki milliókat tüntet el, az pénzügyi szakember” – írta egykoron Bajor Andor. Tán ennél is jobbat mondott az ókor mizantrópja, Diogenész, amikor megkérdezték tőle, mi az a parlament: amikor a szamarakat lovakká választják, az a parlament – válaszolta. Mert a román törvényhozás arra való, hogy menedéket és mentelmi jogot nyújtson olyanoknak, akik holt biztos, hogy nem karácsonyfadíszeket csennek a sarki boltból.

Valahogy így állunk csodás tájaink romjain: amíg egyesek a csillagos eget is eltüntetik és elhazudják, a megnyomorított nép még tettre képesebb rétege menekülőre fogta. Hiszen Romániában becsületes munkával nehéz megvenni akár egy harmadkézből származó tragacsot, vagy egy dűlőngélő kulipintyót is.

Ha kitekintünk kicsit Európába, csupán egy a baj: már nem bólintanak rá minden kárpáti népmesére, a civilizált világnak tények kellenek, adatok, melyek igazolják azt, hogy döcögve bár, de csak fezárkozunk a valódi demokráciák mellé.

A schengeni övezet országaiból származó személyek ellenőrzésének megszüntetése rizikófaktor minden fogadó ország számára. A csatlakozás egyik igen komoly előfeltétele, hogy a csatlakozni kívánó országban egy hatásos és korrekt igazságszolgáltatás működjék.

Leonard Orban, volt európai parlamenti biztos, ráhúzta a vizes lepedőt politikus társaira. Kijelentette: ha figyelmesen elolvassák a francia államtitkár legutóbbi nyilatkozatát Románia csatlakozási esélyeiről, nem hogy 2011 márciusában, de még a közeljövőben sem csatlakozik Románia a schengeni övezethez. Ő csak tudja, mit beszél.

Nagy dráma ez a sokszor ok nélkül optimista hazai politikus elit számára.

Ám ha belegondolunk, hogy a Fekete Lyuk elnyelheti a Földet, már nem is számít olyan nagyon ez a Schengen sem…

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s