Dózsa bácsi és a lószerszám titka

Amikor Dózsa bácsi aznap reggel kiengedte a libákat a porta elé, és a rosszalkodó kutyáját kicsit megtángálta egy furkósbottal, még nem is sejtette, hogy délután felé úgy érzi majd, már-már rászakad a nagy ég.

Délelőtt még térült-fordult az öreg, kibicegett a temetőbe is, később ebédet kotyvasztott – ilyenkor hiányzott legjobban neki a tavaly elhunyt asszonykája -, és szieszta gyanánt, ebéd után elsétált kertje végébe…

Gábor tiszteletes negyven éve szolgált Dózsa bácsiék falujában. Azon a délelőttön sokkal komolyabb elfoglaltsága volt, mint öreg szomszédjának: beteget látogatott Felszegen, a templommal átelemben. Úgy számított az idős pap, délutánra hazaér, és kiballag a kertjébe, a nagy diófa alá, pihenni.

Dózsa bácsi és a lelkész két külön világ volt, de egyvalamiben mégis nagyon hasonlítottak: súlyos titkot rejtett lajbijuk alatt a szívük!

Ha őszinték akarunk lenni, Dózsa bácsi titka nem is volt igazi nagy titok. Annyi történt, hogy bár soha nem ivott, egyszer az életében nagyon a pohár fenekére nézett – nem volt akkor több mint 25 éves – és hirtelen felindulásában jól elnáspágolta frissen feleségül vett nejét. Ám erről sem ő, sem becses felesége soha senkinek nem beszélt. Még a pap sem tudott az esetről, pedig már ott szolgált a faluban….

Kevesen emlékeztek már, de annak idején Dózsa bácsit is megrendítette az eset: az éppen hogy kinevezett papnak annak idején szőrőstől-bőrőstől eltűnt a felesége. Pont az öreg volt az, aki felszerelte a fiatalasszony lovát, új szerszámokat és nyerget varázsolt a pejló hátára, kisuvickolta a kantárt, és még a sarkantyúkat is fényesre sikálta. Aztán a papné kilovagolt, férje meg utána ügetett fekete ménlován.

Alig egy óra elteltével, rémült arccal vágtatott vissza Isten szolgája, és fejét fogva kiabálta, hogy nejét mintha elnyelte volna a föld, sehol nem találja.

A papnét többet senki sem látta. Siratta a jó nép, gyászolta a pap, és az élet ment a maga szekérútján tovább. Lassan feledésbe merült a történet, Dózsa bácsi is csak arra emlékezett, a történtek után a lelkész felajánlotta, hogy az ő kertjét is felássa. Hagyta is, hiszen arra gyanakodott akkor, így akar a felejtésbe menekülni Gábor pap.

Amint említettem, Dózsa bácsi azon a reggelen még semmit sem sejtett. Csak később érezte úgy, hogy majd’ rászakad az ég.

A krónikás ma már nem tudja kideríteni, mi ütött az öregbe, hogy szieszta helyett nekiállt ásni kertje végében. Szomszédja, a pap, a kerítésre könyökölve figyelte az öreg ténykedését. Néha váltottak pár udvarias mondatot, később borral kínálta Dózsa bácsit a lelkész. Ám ahogy egyre mélyebbre ásott szomszédja, a pap is egyre izgatottabb lett.

Az ásó hirtelen valami keménybe ütközött. Amikor előkerült egy sarkantyú, a lelkész elfordította fejét. A kantár is jó állapotban pihent a földben…Dózsa bácsi egyre lázasabban ásott, a pap meg úgy tett, mint akit nem érdekelnek az előbukkanó kincsek. A nyereg még jó állapotban volt, ám a papné ruhájából csak egy rothadó csipkedarab került elő.

Dózsa bácsi szótlanul szemlélte a leleteket.

A pap magában imádkozott.

Egymásra néztek, és tudták már, mint két olyan öregember, akiket cinkossá tesz az idő múlása: ami negyven évig a föld titka volt, immáron hátramaradt földi idejük végéig az is marad…

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s