Egy korty igazság az ünnepre

T. Vinterberg-M. Rukov-B. Hansen: Születésnap
(Színpadi változat: Visky András és Robert Woodruff)

Azt mondják, mindenkinek van egy keresztje, amit tudatosan vagy önkéntelenül egy életen át magával hordoz. Ám kevés olyan ember született e világra, akinek sikerül a sírig megőriznie titkait. A képmutatással jó ideig el lehet éldegélni, létünk egy adott korszakában elkövetett disznóságaink sem okoznak talán egy idő után lelkiismeret-furdalást, ám szinte szabályszerű, hogy bűneinket akkor vágják a szemünkbe, amikor öntelten és megelégedetten dőlünk hátra életünk karosszékében. Nehéz a szennyes titkokkal együtt létezni, többnyire megváltás az ember számára, ha nem kell a terhet tovább cipelni.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatóját, régi kifejezéssel élve, akár keserűjátéknak is nevezhetjük. A Robert Woodruff által rendezett előadás, újszerűségével és eredeti elképzeléseivel, a klasszikus értelemben vett színjátszás határait feszegeti. Hiszen a publikum interaktívan részt vesz a játékban – ám ez sem a megszokott módon történik. A Woodruff-féle színjátszó térben a néző együtt lélegzik, eszik (szó szerint), nevet és könnyezik, háborog és dühöng az előadókkal. A viszonylag szűk térben Carmencita Brojboiu díszlete több, mint telitalálat, az általa létrehozott „ebédlőben” valóban együtt lehet élni a színészekkel, anélkül, hogy egymást zavarná a játszó és a néző fél. Körülöttünk, mellettünk, a fejünk felett peregnek az események, az ünnepi asztal mellett lejátszódó dráma a szívekbe mar.
Az előadás egyik legerősebb pontja a hajszálpontosan eltalált szereposztás: a kolozsvári színházban ugyan bőséges a választék jobbnál-jobb színészekben, de mindig kell az a „szem”, amelyik a megfelelő szerepet a megfelelő színészre kiosztja. És itt Woodruff – esetleges segítőivel együtt – nem tévedett.
Ünnepre készül a nagycsalád, a nagyra tartott családfő, Helge ötvenedik születésnapjára készül a díszes vendégsereg, érkeznek gyerekei, menye, unokái, rokonai, barátai. Ebben az örömteli kavalkádban, a remek hangulatban a jó megfigyelő már az elején észreveheti, valami még sincs itt rendben. Christian, a nagyobbik fiú (Szűcs Ervin, aki pontosan átérezte és továbbította a saját illetve testvére drámáját, és nagyszerűen ábrázolta a lelki és fizikai terrornak kitett, megnyomorított áldozatot, aki végül apja hóhérává válik, ám igazának tudatába ő is szinte belerokkan) már váratlan érkezésekor magába zárkózott, forr benne a düh és az elkeseredés. Robbanni készül, bár a díszes vacsora elején ezt még eltitkolja, magába fojtja valahogy. De a felhőtlennek ígérkező ünneplés közepette, egy pohárköszöntő leple alatt, hatalmas döbbenetet okoz. Apja arcába vágja: gyermekeit megrontó, ocsmány, szemét gazember, őmiatta vetett véget életének az ő ikerhúga, Linda is. Michael, az ünnepelt kisebbik fia (Viola Gábor, hiteles és erőteljes alakítás az övé, megrázóan őszinte összeomlása a darab végén), a nagyszájú, kissé trágár, csapodár figura esik át az előadás végéig a legmélyebb metamorfózison: az est kezdetén még nem mer hinni apja bűnösségében, kész arra, hogy odacsapjon az igazat kiordító testvére szájára, de végül ő az, aki fokozottan megszenvedi az apjáról kiderült mocskosságot. Helen (Kézdi Imola ebben a szerepben is csodálatosan finom rezdülésekkel oldja meg a feladatát) zsebében ott rejlik a megoldás: öngyilkos nővére, Linda (Pethő Anikó pár perces, légies jelenlétében) búcsúlevele. Lelkiismerete, családja iránt érzett szeretete sokáig nem engedi, hogy közzétegye. Majd, amikor szinte sírva megteszi, tulajdonképpen beledöfi a tőrt apjába: ettől kezdve a bűn tagadhatatlan, és Helge egyszeriben lezuhan a piedesztálról. Erkölcsileg megsemmisül, még szerető felesége, Else (a kiváló Kató Emőke) szemében is.
Bogdán Zsolt apafigurája egy bizonyos pontig szerethető, ám ahogyan sorjában kiderülnek eltitkolt bűnei, egyre inkább veszít önbizalmából, cinizmusával együtt egyre utálatosabbá válik. Bár nem vallja be, de láthatóan megviseli fia kitárulkozása, gyermekrontó, diabolikus képének felszínre kerülése. A feddhetetlennek tűnő apa és férj saját porába hull az előadás végén. Bogdán Zsolt, a saját ünneplésére büszke családfőtől, a szigorú és olykor félelmetes apa-képen keresztül a tagadó, ám keresztje alatt fokozatosan megsemmisülő emberig, százféle lelkiállapotban ábrázolja karakterét. És a vendégsereg (a nézők) kapkodják a fejüket, szórakoznak és dühöngnek, néha már-már közbeszólnának, hogy álljon meg a menet, mert ez vagy az nem éppen úgy van, ahogyan azt mondják. És eljön a ritka pillanat, a katarzis, amikor Helge eltanácsolásával a néző is átéli a megtisztulás örömét, hogy végül is a gonoszt sikerül kiűzni elefántcsont-tornyából, és vele együtt a bűn is távozik a lelkekből, a tisztítótűz felperzseli vétkeinket.
Robert Woodruff személyében olyan amerikai rendezőt ismerhetett meg a kolozsvári közönség, aki koncepcióban talán Andrei Şerbanhoz áll közel, és akinek sikerült szinte maximálisan kiaknáznia a társulat adottságait.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s