„Nem tudom elképzelni a nyarat Erdély nélkül”

kubik

Beszélgetés Kubik Anna színművésznővel

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő Kubik Anna a Veszprém megyei Ősin született 1957. január 8-án. 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly és Iglódi István tanítványaként.
A Pesti Magyar Színház tagja, vendégként többször fellépett az új Nemzeti Színházban. Számtalan kitüntetés birtokosa, a Kossuth díjat az idei évben vehette át.
Egy újságírói kérdésre válaszolva Kubik Anna a következőket nyilatkozta: „Úgy érzem, hogy egy nagyon-nagyon gazdag és nehézségekkel, de gyönyörűségekkel teli pálya az, ami mögöttem van. Sok száz főszerep színpadon, filmen, televízióban, rádióban. Azt hiszem, hogy minden színésznő álma, hogy egyszer itt állhasson, és remélem, hogy sokaknak sikerül még, mert fantasztikus érzés”. Ezt az érzést sikerült átadnia tusnádfürdői közönségének is, amikor a Magyar Teátrumi Társaság sátrában kedvenc verseiből nyújtott át egy csokorra valót közönségének.

– Ön is említette versmondó műsorában, hogy a Dunán-túlról származik. Onnan Budapest sincs éppenséggel a szomszédban, Erdély pedig igencsak távol esik Veszprém megyétől. Hogyan jutott el mégis a tusnádfürdői táborba?
– Sokat hallottam róla, és őszintén szólva mindig is vágytam ide, ahogyan Csíksomlyóra is hosszú évtizedekig folyamatosan vágytam. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy amikor a Csíksomlyói búcsú van, én éppen a Csíksomlyói passió című előadást játszom Budapesten. Lekerült az előadás a műsorról, és kivártam azt a pillanatot, amikor nem volt előadásom Pünkösdkor, így már háromszor is eljutottam a búcsúba. Megadta a Jóisten, hogy ide, Tusnádfürdőre is eljöhessek végre. A Magyar Teátrumi Társaság hívott, hogy reprezentáljam a magyar versmondást, így hangozhatott el itt néhány gyönyörű vers a magyarság sorskérdéseiről és egyebekről. Nekem ez fontos, itt furcsa módon otthon érzem magam. Amikor játszottam az Advent a Hargitán című előadásban, sokan hitték azt, hogy erdélyi származású vagyok. Mindig el kellett mondjam, hogy Veszprém megyéből jöttem. Hozzám az a világ is közel állt, és ebben a tájban is úgy érzem magam, mintha otthon lennék. Messze kell eljönni, de ezt érzem…
– Ön énekel is, táncol is, most egy csodálatos versműsorral lépett fel. Kezdetben mi volt, a zene vagy a vers?
– A legelején a versek voltak, a Ki mit tud-ban tűntem fel, ott verseket mondtam, eljutottam a döntőig, majd meg is nyertem versenyt. A Főiskolán valamilyen okból elvesztettem a bátorságomat – ott szinte kivesézik az embert -, hosszú évekig nem mondtam verset. Később, Bubik István színész barátom bíztatására ismét belevágtam, mert bár nem tudom különösképpen a versmondás szabályait, de rájöttem, amit a szívem diktál, az nem lehet rossz. Jobban élvezem manapság, mint a színházat, mert versmondás közben az hangzik el, amit én szeretnék, ahogyan én akarom, és amit én választok. A színházban az van, amit a rendező, a színház vagy a hivatalos irányvonal határoz meg, és nem mindig lesz olyan, amilyennek én szeretném.
– Sajnos azt tapasztalom – Erdélyben legalábbis -, hogy a vers illetve pódiumműsoroknak nincs sikerük, mintha nem lenne rájuk igény…
– Elveszett egy közönség, mert kimaradt egy hosszú időszak, amikor ezt nem igen lehetett művelni, vagy csak hakni szinten művelték a szocializmus évei alatt. Úgynevezett „művészek” tönkretették a műfajt, a közönség elkezdte unni. Lejáratták a versmondást, túl elvont lett, akárcsak a színház, és a közönség lassan elidegenedet, mert nem érezte a magáénak. Ha viszont olyant hallanak, ami megérinti őket, olyan a téma, ami mond is valamit nekik, akkor igenis van rá igény. Egy-két éve azt tapasztalom, bárhova megyek, mindig zsúfolt a nézőtér. Nem válogatok, elmegyek kisebb helyekre is, hiszen vidéki lány vagyok, és tudom, nem Budapesten van a világ közepe. Vízfejű ország lett Magyarország, sznobizmus van, nagyon nehezen viselem el ezt a „kultúrfölényt”, és éppen ezért igyekszem mindenhova eljutni. Jönnek is a meghívások, ez pedig számomra szívmelengető…
– Műsorában említette Sütő András nevét, emlékszem, Ön a temetésén is ott volt, egyike volt azoknak, akik az írót búcsúztatták. Sütő András neve összefonódik Önben Erdéllyel, valamilyen hidat alkot az anyaországi magyarok és a kisebbségben élők között?
– Sütő András irányította a figyelmemet a határon túli magyar kisebbség sorsra, életkérdéseire, hányattatásáraira. Az ő darabja, az Advent a Hargitán volt az, amelyik elemi erővel hatott rám. Soha nem fogom elfelejteni, amikor 1985-ben elolvastam a darabot, amelyet úgy kellett átcsempészni a határon. Olyasmire nyitogatta a szememet, fülemet, minden érzékszervemet, amiről nem tudhattunk akkoriban. A saját szüleim nem mertek beszélni a határon túli magyarságról, hogy milyen sorsuk van, hogyan és miképpen élnek. Egyszerűen tabutéma volt a történelemórán, a családban, a társadalomban, és rengeteget küzdöttünk azért, hogy magát a színdarabot bemutathassuk. Letiltások, tüntetésszámba menő események után végre bemutathattuk, és akkor éreztem meg azt, hogy a színháznak milyen ereje lehet, miről is kellene szóljon. Az igazi színház az, amelyik emberek ezreinek az életét befolyásolja, sorskérdésekről szól, nem pedig lila fülvakarásokról és egyebekről. Természetesen Sütőnek az Anyám könnyű álmot ígér című könyvét ismertem, az is elbájolt. Tamási Áron után jutottam el hozzá, később módszeresen olvastam az Erdélyi Szépmíves Céh könyveit, többek között Nyírő Józsefet. Rögtön a pályám elején játszhattam Karácsony Benő darabjában, úgyhogy nekem sokat jelent a határon túli magyar irodalom, és sorsszerűnek és maghatározónak érzem az életemben, hogy pont akkor lehettem ott a Nemzetiben, akkor lehettem fiatal színésznő, amikor az Advent odakerült, amikor Sütő megírta a darabot. Úgy érzem, összeforrott a darab az én nevemmel is. Azóta sem játsszák, és minden televíziós ismétléskor a szívembe markol. Idővel kitágult a darab értelme és célja, és ma már az egész magyarságról szól…
– Én személy szerint az erdélyi magyarság egyik tragédiájának tartom, hogy Sütőt alig, vagy egyáltalán nem játsszák nálunk. Ön mennyire ismeri a jelenlegi erdélyi magyar színjátszást?
– Igyekszem figyelemmel kísérni az erdélyi színházak életét, sok tehetséges embert ismerek. Nem tudom, miért nem játsszák Erdélyben Sütő darabjait, Magyarországon is kimaradt jó tíz év, de ha jól tudom, mostanában előadták a Csillag a máglyánt Győrben, és remélem, a többi is visszatér majd sorban. Nyilván olyan fontos emberi kérdésekről szólnak Sütő darabjai, amelyekről nem akartak szót ejteni: becsület, tisztesség. Sok ideig ezek az értékek nem voltak divatosak. Én magam most is játszom Sütő darabban: az Énekes madárban például minden női szerepet eljátszottam idővel, most már a vénlányoknál tartok. A Pesti Magyar Színházban nemrégiben még játszottuk az Ábel egyik változatát, táncoltam, énekeltem benne, és nagy öröm volt számomra, hogy ebben a változatban az én számba adták a híres mondatot: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
– Versválogatásából úgy vettem észre, ’56, de Trianon is fontos az Ön számára. Ez a két dátum hogyan érinti meg a művésznőt?
– A saját sorsomon érzem, hogy milyen tudatlanságban hagytak minket. A saját családom nem mer beszélni arról, hogy az édesapámat 1956-ban megválasztották a forradalmi munkástanács elnökének a szülőfalumban. Ma pedig a deheroizálás folyik: hogy nem is volt az nagy dolog, nem volt igazán nemzeti ügy, és így tovább. Számomra azok a hiteles emberek – lásd Tóth Bálint költő, Wittner Mária -, akikről tudom, hogy ott voltak, hogy a kötél a nyakukon volt, és mégis ki mertek állni, és azóta is becsületesek és tiszta emberek maradtak, akik nem korrumpálhatók. Az ő személyük nekem arról szól, hogy ez a kicsi nép akkor igenis nagy dolgot tett, a világgal szembe mert szállni, és ezt akarják egyesek ma minden erővel lehazudni. Trianon is tabutéma volt, most először vehettem részt Párizsban egy megemlékezésen, és egyre többen és bátrabban beszélnek erről az iszonyatos sebről. Olyan költeményeken keresztül szeretném bemutatni ezeket a dolgokat, amelyek hitelesek, szerzőik is igaz emberek. Történelmünkben sok a fekete lyuk, amelyekről talán soha nem fognak nekünk beszélni. A fiatalok tudatlanságban tartása pedig iszonyú erővel folyik, előbb tanulják meg a McDonald’s készítésének a fortélyát, mint a saját történelmünkről bármit. Megjelenhet nyolcvan tanulmány, ha a fiatalok nem olvassák. Nekünk művészeknek az a feladatunk, hogy a tudást, az értékeket továbbítsuk, hogy ne tartsuk mérhetetlen ostobaságban a fiatalságot. Ami a fogyasztói kultúrához tartozik, azt harsogja éjjel-nappal a média, és nem arról szól, ami érték. Szeretek Erdélybe jönni, mert itt érzem, mitől van a magyarságnak ekkora lelke: mert nem vagyunk kis ország. A kisebbségtudatot belénk sulykolják, hogy mi csak hallgassunk. Itt pedig azt érzi az ember, hogy óriásiak vagyunk. El kell jönnöm pünkösdkor ide, hogy érezzem a nemzetközösséget, hogy érezzem azt, mit jelent a nemzeti összetartozás. Megnyilvánul a közös imában, amikor félmillió embert együtt mondja a Mi atyánkat. Hallanom kell a székely házigazdám kicsi lányának a szavait – eljött meghallgatni engem, én pedig őt hallgatom tátott szájjal -, hogy milyen szépen is beszél magyarul. Olyan szépen és tisztán, hogy legszívesebben letérdelnék elébe, és egész nap őt hallgatnám. Ahogyan kifejezi magát, az maga a csoda. Nekünk lassan el kell jönnünk ide, hogy magyarul tanuljunk, mert itt jobban vigyáznak a nyelvre, jobban őrzik azt, mint Magyarországon.
– Ha majd száz év múlva valamikor a művésznő is nyugdíjba meg és megpihen, el tudja képzelni az életét itt a fenyvesek körében, egy kis házikóban, a Hargita tetején?
– Ez a legnagyobb csábítás az életemben jelenleg. Elbűvöl és lenyűgöz ez a világ. Hihetetlen viharban érkeztünk, akkor kezdődött, amikor ideértünk, és egyszerűen még az is gyönyörű, elképesztő volt. Otthon Budapesten, a civilizáció kellős közepén is félek, érzem a viharban a kiszolgáltatottságot, itt meg úgy éreztem, hogy részese vagyok valami fantasztikus dolognak, csodának, magának a természetnek. Nem tudom, hogy valaha is lesz-e itt házam, de a nyarat már nem tudom elképzelni Erdély nélkül.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s