Válság az alvilágban

Csocsó a Mátyás szobortól kissé jobbra, egy zászlórúd árnyékában ebédelt. Miután elfogyasztotta a gondosan becsomagolt tökmagot, álmodozva bámult a semmibe. Ehhez nagyon értett.
Csocsó pénztáros volt. Az alvilágban. És csendestárs. Ameddig mások loptak, ő csendben maradt, ezért nagy tisztelettel néztek fel rá a fiatalabb gazemberek. Ígéretes tehetségnek indult, fiatal korában, több műfajban is jelentőset alkotott. A zsebtolvajlást művészi szintre emelte, a templomok perselyének kifosztásában utolérhetetlennek bizonyult.
Gumi úr, akit Tysonnak becéztek, mert lapos orrú volt és degenerált, és valamikor vulkanizátorként sem dolgozott, aznap éppen egy kellemes délelőttöt töltött a zsaruk társaságában. Miután semmit sem tudtak rábizonyítani a rend őrei, mint régi és megbízható ismerőst, félholtra verték, és elzavarták a rendőrőrs környékéről. Nem tudhatták, hogy Gumi kevéske lopott pénze már rég Csocsó falábának egyik titkos vájatában pihent.
A két alkoholista harminc esztendeje ismerte egymást. Amikor, teljesen véletlenül, mindketten szabadlábon voltak – igaz, ez meglehetősen ritkán fordult elő -, nagyobb betöréseknél egymásnak falaztak. Ám az idő rajtuk is nyomot hagyott, Csocsó csupán tisztviselői munkát vállalt – szinte ingyen orvgazdálkodott -, Gumi úr pedig, már csak nálánál is idősebbektől és betegebbektől lopott.
Aznap szokatlanul meleg volt. Bár, még csak április közepén jártunk, a hőmérő higanyszála 26 fokot mutatott.
Trafiknak fél pár zokniban is erősen izzadt a lába. Mielőtt határozottan elindult volna a lejtőn, egyetemre járt. Állítólag, azóta hordott, teljesen jelképesen, zoknit is. A csúfneve is abból az időből származik: egyszer, egyik jóhiszemű tanára megkérte, mondjon egy ikes igét. Ö egyből rávágta: trafik. Miután kora hajnalban megitta a maradék kölnivizet is, a Múmiával ment csavarogni.
Múmiának soha nem sikerült kiderítenie, mikor született. Azt sem, hogy minek. És azt sem tudta soha, hol van. Már gyerekkorában imádta az alkoholmentes sört, később rákapott a sörmentes alkoholra. Régebbi ismerősei esküdni mertek volna, életükben nem látták józanul. Öt évesen megundorodott a munkától, és akárcsak nagy elődje, III. Richárd, elhatározta, hogy gazember lesz. Ez lett élete egyetlen megvalósítása. 25 éves lehetett, de az ötvenesek már bácsizták.
Cső Emil, akit Kender néven is ismert az alvilág, munkanélküli kályhás volt, és természettudós. Végtelen türelemmel, hónapokon át morfiumot adagolt a gilisztáknak, majd egy egész tyúkfarmot elaltatott a bódult csúszó-mászókkal. Akik megvették tőle az így lopott majorságot, kissé csodálkoztak is, hogy a csirkehús fogyasztása elvonási tüneteket okoz.
Ebben az évben komoly bajok történtek: a társaságot is – közvetve bár, de szó szerint húsba és gyomorba vágóan – utolérte a gazdasági válság.
A szemeteskukákban megcsappant a kidobott kaja mennyisége.
Állandó ügyfeleik, akiktől naponta koldultak, megvonták tőlük a támogatást.
Az üzletek, melyeket lopás céljából buzgón látogattak, kezdtek bezárni.
A politikusok hazudtak.
A gazdasági szakemberek sötét jövőt jósoltak.
A pálinkát a kocsmárosok vizezték.
Még egy rendes cigaretta csikket sem találtak.
Rossz irányba haladt minden, és Csocsó falába üresen kongott.
Megbeszélés végett gyűltek össze Cső Emil irodájában, a park bejáratától számított harmadik padon. Hogy a tökmag ne feküdje meg a gyomrát, Csocsó minden ebéd után egy-két napig szundikált, ezért fel kellett pofozni a kőről. Bár mindegyikükben több légkör egészségügyi szesz dolgozott már kora délután, viszonylag hamar odatántorogtak a Cső padjához. Pemzli bácsi, a munkanélküli szobafestő, aki feltalálta a piros tojás színtelenítését, emiatt vagy negyven éve a kémiai Nobel díj várományosa volt, kissé később, de annál inkább illuminált állapotban érkezett a tárgyalásra. A pad felé vezető úton akkorát esett, mint egy kredenc az ötödikről. Ettől még jobban szédelgett, de utolsó erejét is összeszedve leült a pad mellé.
„Vodkát igyál ne tejet, nem lesz kopasz a fejed!” – hallatszott messziről a kiabálás. Mindenki tudta, Mátyú Pityu, az idült térképész érkezik. Szakmájában soha nem kapott lehetőséget, de egy ideig dolgozott. Miután kitántorgott Magyarországra, reggel hat és nyolc között ő volt a tihanyi visszhang. Egy mámoros reggelen egy külföldi turistacsoportnak a „jó reggelt” helyett a „menj az anyádba” visszhangozta. Ekkor dobták ki összkomfortos barlangjából. A bánattól többé nem szabadult. A piásüvegtől sem. Midőn egyszer éppen egy alkoholkómából tért magához, határozottan állította, hogy revelációt élt át, és tulajdonképpen Peruban született, a Machu Picchu lábánál. Ekkor kapta a Mátyú Pityu becenevet tájékozottabb ivócimboráitól. Alkoholizmusnánál csupán a hülyesége volt fejlettebb. Érdekes módon szülei és a saját nevének emlékét rég a piába ölte, de arra a kóma után határozottan emlékezett, hogy Pachacutec inka király fia.
– Mikor alászáll a megfáradt bíbor nap, ha friss, átlátszó vizek futnak a hegyekben, majd el jő hozzánk atyáink szelleme, és hűs kacsójával simogat a kedves! Tudjátok hát meg: nincs új magyar a Nap alatt!
Csocsó azért beszélt ilyen ékesszólóan és összefüggéstelenül, mert évekkel azelőtt közölt egy apróhirdetést a helyi napilapban, és azóta azt hitte magáról, ő az új Goethe.
– Csavargók! Semmirevaló tetvek! Művész úr! – az utóbbit Pemzlinek címezte. – Megvalósult a kommunisták álma: csődbe ment az alvilág!
Ennél a kijelentésnél roppant össze Múmia. Cső hangosan sóhajtozott és köpött, Trafik lemondóan eldobta izzadt fél zokniját. Pemzli kihúzta magát, ettől hanyatt esett. Mátyú a rogyadozó Múmiába kapaszkodott, és torkaszakadtából üvöltött: „Vodkát igyál ne tejet, nem lesz kopasz a fejed!” Csocsó lecsatolta a falábát, és azzal fenyegetőzött:
– Figyelem, részeges disznók, kedves Ecset úr – látszott, hogy az öreg Pemzlit nagyon tiszteli, ha nem is mindig jutott eszébe a neve. – Nem adjuk fel, akkor is élni fogunk, ha belehalunk!
Ezt ugyan senki sem értette, de lelkesen tapsoltak, és kacsintottak. Gumi úr bólogatott, és trágárságokat ordított. Ez a nagyrabecsülés jele volt nála.
Váratlanul, a delírium tremensből magához tért Trafik kért szót:
– Dékán úr! – kiabálta a volt diák. – Kedves diáktársaim, tisztelt kollégák! Csocsó, szavak varázslója! Mesterünk, Gyorskéz Aladár doktor, elepedne szégyenében, és templomlátogatóvá süllyedne, ha látná, milyen nyápic alakok vagyunk. Tennünk kell valamit, hogy átmenjünk a vizsgákon meg a rácsokon!
Trafik néha keverte az egyetemi éveit a börtönökben tanultakkal, de a lelkesedés nem hiányzott belőle. Hangos kiabálás támadt, Csocsó leköpte és hozzávágta a beszélőhöz a falábát. Pemzli bácsi hevesen hadonászott és Trafik lábszárára okádott. Hárman fogták Cső Emilt, hogy hirtelen támadt depressziójában fel ne vágja az ereit. Csak Múmia hallgatott csöndes őrületében, miközben a rajta csüngő Mátyú monoton hangon ismételgette: „Vodkát igyál ne tejet, nem lesz kopasz a fejed”.
Csocsó úgy érezte, beszédet kell mondania.
– Katonák! – idézte Napóleont. – Öreg tróger nem vén tróger! Az esküvőmön hamis esküt tettem. Itt az ideje a bűnhődésnek. És a bűnnek! Ahogy a kedves Paganini kolléga mondta, aki nagyobb csibész volt, mint én: hegedülni vagy nem hegedülni. Ezt itt a violinkulcs!
Ennél a mondatnál a gazemberek szeme könnybe lábadt. Cső Emil elérzékenyülten küldte az anyjába a nadrágszárába kapaszkodó Múmiát.
A lebukó nap sugarai koszorút fontak Csocsó feje köré, úgy érezte, mennybe száll. Jogosan.
Izgalmában megütötte a guta.
Cső Emilnek meglepetésében tátva maradt a fogatlan szája, Gumi úr aléltan rogyott a földre. Pemzli bácsi összeszedte maradék erejét, és hirtelen lefeküdt a szobor tövébe. Múmia a Trafik nyakában zokogott, bár évek óta nem tudta, mi folyik körülötte. Mátyú népdalokra zendített rá, majd letépte magáról az ingét.
Csocsó, akár a legnagyobb bankárok 1929-ben, a válság áldozata lett.
Temetéséről később intézkedett az alvilág. Sokkal később… Addig a szobor előtti gödörben dugdosták. Csocsóban annyi alkohol gyűlt fel az évek során, hogy a bomlásnak indulás veszélye egy percig sem állt fenn…
Miután hatalmas áldozatok árán összelopkodták a koporsóra szükséges pénzt, barátai az éjszaka leple alatt betemették a Nagy Csocsót a régészeti leletek közé.
Temetésén Rezső úr, a névtelen csillag húzta a Szomorú válságot…
Hónapok teltek el azóta, de a krízis még mindig tart, bár Csocsó nélkül már az sem a régi. Manapság üvegfedő borítja a nemrégiben összehordott ókori római leleteket és Csocsó tetemét. Néha, mikor a Nap bizonyos szögben süt rá, látni lehet, amint az alvilág pénztárosának szellem az égbe száll. Keze a magasba emelkedik, és a tolvajlás élő klasszikusai hallani vélik, amint szomorúan de határozottan megszólal:
– Katonák! A válságtól ne féljetek. A gazemberség hal meg utoljára….
.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s