Az öreg Kapás és ellopott háza

Az öreg Kapás szentül meg volt győződve arról, hogy őt az életben már nagy meglepetések nem érhetik.
Még alig nőtt ki a rövidnadrágból, amikor Isten háta mögötti kis falujába bevonultak a németek. Aztán az oroszok. Majd a románok. Később a cigányok. A forradalmasított felfordulás után még amerikaiak is jártak náluk. Akkor hitte azt Kapás, hogy ez már mindennek a teteje.
Midőn egykoron a németek lövöldöztek az oroszokra, majd az oroszok kergették a németeket, aztán románok és magyarok vadásztak a cigányokra, és a falu idegen beszédtől volt hangos, egy tücsökmuzsikás alkonyatkor a Kapás gyerek hirtelen elhatározásra jutott: ha felnő, házat épít a templom tornyával szemben levő domboldalra. Bár a kommunisták pisztollyal a kezükben vették rá apját, hogy lépjen be a kollektívbe, és így a Kapás család jószerével földönfutóvá vált, az immár legénykorban lévő emberünk nem tágított ötletétől. Titokban, az éj leple alatt téglákat, gerendákat hordott a kiszemelt helyre, sötétben ásott, nappalra ágakkal fedte le a gödröket.
Teltek-múltak az évek, kicsiny domboldali házán mindent maga csinált Kapás Szüntelenül dolgozott, kalapált, faragott, ásott, lassan minden mesterséget kitanult. Gyakorlatilag harminc évig építkezett, és mondhatni hatalmas áldozatok árán készült el kunyhója. Amikor úgy érezte, belefáradt a mindennapi életbe elhatározta, hogy tavasztól őszig kiköltözik a dombra.
Ha nem is olyan régen még Kapás azt hitte, hogy nem érhetik meglepetések, annál nagyobbat nem is tévedhetett….
Talán két vagy három éve történt.
Kirügyeztek a fák, visszaköltöztek a vándormadarak, egy szó, mint száz, akárcsak minden évben, ahogyan évezredek óta, kitavaszodott. Ám az öreg Kapásnak ez a tavasz hozta a legnagyobb ámulatot.
Amikor felcsörtetett a domboldalra, házának hűlt helyét találta. Lemondások és gyötrelmek árán épült kunyhója a tél folyamán eltűnt.
Előbb igencsak dörzsölte a szemét az öreg, sőt még szemüveget is cserélt, de háza sehogyan sem jelent meg előtte. Szomszédokat hívott, mondják azt, hogy megbolondult, és nem találja saját lakját, ám a jóindulatú emberek megerősítették: volt ház, nincs ház!
Kapás napokig bandukolt a dombra fel, a dombról le, ki a mezőre, be az erdőbe… Jártában, keltében érdekes dolgokat vett észre a szerteszéjjel épített cigánytanya környékén. Előbb a kerítése egy jókora darabját fedezte fel az egyik udvarban immáron tyúkól gyanánt, később az ablakai kereteit látta meg beépítve egy düledező cigánylakba. Később a Kapás tulajdonát képező ajtón lépett ki egy cigányasszony. Kapás kezdett tüzetesebben körülnézni: rádöbbent, hogy a cigányok az ő házának tégláiból és gerendáiból építkeznek. Arról nem beszélve, hogy hűvösebb napokon Kapás padlójának deszkáiból raktak tüzet. Meg sem lepődött már, hogy a székén ülnek, az asztalán esznek a cigányok. Sőt, még a latrinája is visszaköszönt rá egy hatalmas diófa árnyékából…
Az idén nyáron találkoztam az öreg egyik szomszédjával. Mesélte, hogy amióta ellopták domboldali házát, Kapás bácsi elborult ésszel, lesoványodva, megrokkanva, kenyéren és vízen él. Néhanapján, virágot tesz háza hűlt helyére, és cigányul káromkodik reggeltől estig, a völgy felé szórva átkait.
Alant, a rendőrrel és a cigányvajdával az élen, az emberek csak nevetnek rajta…

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s