Hogyha leesik a román vakolat…

A kétezer és még egynéhány éves múlttal büszkélkedő román nemzet vezérhangyái, úgymint CV Tudor, kihajoltak a robogó történelem ablakán, és a fényes jövő kifürkészésébe belefáradt szemük mit látott? Történetesen azt, hogy a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium homlokzatán felbukkant egy magyar címer. Dörzsölte is a szemét az egykori lantos, hirtelen minden Megéneklünk Románia országos szakasza lepergett szeme előtt, és döbbenetében „Jesszus Mária” felkiáltással összecsapta az egykori tölgy tapsolásába kivörösödött tenyerét. És szörnyülködtek napkeleten és sápítoztak napnyugaton az őslakosok, hogy szent hazájukba bejöttek a bozgorok, épületet foglaltak le, címert kovácsoltak a homlokzatra, és vége a román világnak, meg hogy milyen dolog az, hogy vasalt csizmával taposnak az évezredes hagyományokkal rendelkező csíkszeredai románok lelkébe, jaj, jaj…
A góbék erre nagyot néztek: nicsak, tényleg ott van az orruk előtt már vagy száz éve egy épület meg egy címer, meg egy oskola is, cirkusz nélkül tán még maguk sem veszik észre, pedig jó öreg nagyapjuk és annak nagyapja is ott koptatta a palatáblát…
Ekkor szólalt meg a CV Tudor, a magasabb fórumokon láthatatlan európai képviselő, hogy tudniillik neki ne pofázzon a csíki alpolgármester, tudja ő, hogy a székely is román kenyeret eszik és román vizet iszik, mi több, román levegőt szív, román budit használ, és kikéri magának az iskolát, a címert, a mezőt, az erdőt, a kecskét meg a medvét, és általában mindent, ami dák volt, marad és az lesz.
Erre aztán vakarta a fejét a helybéli harisnyás, hogy most mihez kezdjen. Mert ahogyan régen egy tengerész mondotta volt, hogy a tél az nem nyár, hát úgy a magyar sem dákoromán. De a székely sem magyar – üvöltött fel a színtiszta román, mit neki, a hazátlan jöttmentnek címer, lobogó és himnusz kettő is, jégkorong meg tulipános láda, egymásra járó újévköszöntő, bor, búza, és békesség. Húzzanak a pesti fészkes fenébe a nagy román nemzet elnyomói, mert hiszen a román hadsereg már egyszer megjárta Budát és Pestet, úgyhogy ki tudja hol köt ki a nehéz ágyúgolyó, amit felénk lőnek honuk hős védelmezői.
Mindeközben lehunyta kék szemét a góbé, dunna alatt aludt a Hargitán a rét. Sok szemét a kollégium is lehunyta, és elaludt már a sok iskolás…
Igen ám, de Nagy Testvér nem aludt!
Észbe kapott, hogy amott, túl a dombokon, hegyeken, szintén magyar címer nőtt ki egy iskola falán. Gyergyóban méghozzá. A szép és művelt tv-műsorvezető ekkor tette fel okos kérdését: mondják már meg, mégis milyen nemzetiségű és anyanyelvű gyerekek járnak a magyar címeres homlokzat alá? Tán csak nem magyarok? És akkor hova járnak a hős nemzet fiai? És sápítozott, hogy kérem, a román nebulónak iskola sem jut, és ami jut, azon is ott a magyar címer, és jaj a szegény románnak, eltapossák embriókorában, egyáltalán mi az, hogy magyar, és pláné székely, satöbbi, satöbbi…
Ettől már a góbék feje is paprikavörösre váltott. De mit tehet egy maroknyi porladozó székely, aki még le sem szállt a csillagösvényről? Dühében pödört egyet bajszán, és hozzáfogott még néhány iskola tatarozásához. Így hát az ősrégi román föld, az egységes és oszthatatlan náció hamarosan jó pár magyar címerrel gazdagodhat. Bárhol, Erdélyben.
Csak vakarni kell egy kicsit az évszázados „román” falakat…

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s