Csocsó, a hóhányó

Nagy tél köszöntött az országra, ilyet nem láttak az öregek még csecsemőkorukban sem. Csocsó, aki nyaranta visszhangként működött Tihanyban, megunta a téli tétlenséget, és lapátot ragadott, hogy eltakarítsa a havat a háza elöl.

Ekkor kezdődött a botrány.

Motyó bácsi, aki éppen a sarki kocsmában melegítette a pálinkáját – odáig vájatott utat magának a feleségével -, előbb nem hitt a szemének, amikor a párás ablakon kinézve egy árnyat látott két pehely hó között, amint havat takarít. Rémülten szólt oda a huszonéves, a semmittevéstől 150 kilósra nőtt Pityunak, hogy nézze már, valami őrült lapátol, mi lesz velük, tán még a kocsma elöl is eltakarítja a havat, és egyáltalán hol élünk, a gazember megfogta a munka végét.

Pityu lehajtotta a sörét, és szomorúan nézett ki a „Két majom és egy krokodil” nevű fogadó ablakán. Arra gondolt, itt a vég, egy bolond százat csinál, még a végén nekikezd a jónép havat takarítani.

A jónépnek eszébe sem jutott…

A kályha mellett ülve Gurnyáknak, a megrögzött munkakerülőnek torkán akadt a falat. Éppen azon filozófált, hogy hamarosan három méteresre nő az ajtaja előtt a hótorlasz, mindjárt jönnek a katonák kiásni őket, tán még kaját meg vizet is hoznak neki, mert ugyan ki az a bolond, aki ebben a világvégi hangulatban kimegy a két házzal odábbi kisboltba enni és innivalóért.

Közben Csocsó,  teljesen elszakadva a valóságtól, egyre nagyobb hévvel lapátolt. A házak ablakában már gyűlt a falunépe, ordítottak, integettek, hogy hagyja abba, nem lesz ennek jó vége, jön a tévé meg a rádió, ország-világ meglátja, hogy valaki saját kezűleg eltakarította a havat, aztán sem katonák, sem csendőrök, senki sem ugrik segíteni, oda lesz a sok ingyen szajré, ajajjajj. Csocsó mindebből semmit sem hallott meg, sapkáját mélyen a fülibe húzta, amikor meg egy pillantást vetett a hadonászó népre azt hitte, neki szurkolnak, és még jobban belevetette magát a munkába.

Lincshangulat volt kialakulóban, Motyó bácsi mérgében beleharapott a pálinkáspohárba, Pityu egészen magába roskadt, újra kitört rajta a lustaság okozta depresszió. Gurnyáknak eszébe jutott, hogy Csocsó visszaeső, tavasszal zsákokat rakott a töltésre, hogy a patak ne árassza el a falut.

Csocsónak hatalmas szerencséje volt: a feldühödött tömeg nem tudott a hótorlaszok miatt kikászálódni a házakból, a vasvillákat ellepte a hótakaró, Csocsó meg fütyörészve tette le a lapátot, mint aki jól végezte dolgát.

A falu közepén azóta egy oszlop áll: amikor a természet dühe lecsap a településre, ha nagy hó hull vagy árvíz közeleg, Csocsót elővigyázatosan kikötik a cövekhez.

Így már nyugodtan várhatják a hatóságok közbelépését, mindenki elvonulhat a kocsmába, a meleg kályha elé telepedhet, és a munkától senkinek sem görbül haja szála…

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Csocsó, a hóhányó bejegyzéshez

  1. szebeni erika szerint:

    Bizonyos destruktív hajlamú népfajra egyértelműen jellemző, ha nem lenne olyan szomorú valóságháttere a történetnek, az ember jót nevetne rajta. Mint ahogy bizonyára nevet is, aki nem ismeri a gondolat eredetét. Amúgy zseniális írás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s