Ne bántsátok a Farkas utcát!

Olvasom a hírt: földalatti parkolóházat szeretnének kiépíteni a kolozsvári Farkas utcában, aminek feltétele (az egyik a sok közül) az évszádos hársfák kivágása, az utca összképének átalakítása.

Lassanként már magamat szidom amiatt, hogy ilyen és ehhez hasonló esze ment ötleteken megdöbbenek és megbotránkozom. Olyan ember, aki szerencsétlenségére végig kellett nézze a kommunista rezsim förtelmes „alkotásainak” megszületését a városban, később Funar még borzalmasabb, lakájai által sajnos meg is valósított agyrémeit, akit majdnem bedobtak a nagyromániás nemzetféltők az egykori főtéri gödörbe, ne csodálkozzon semmin – mondhatnám…

De a Farkas utca más…

Talán az egyetlen hely Kolozsváron, amit az esztelen pusztítás még nem tett egészen tönkre, ahol még állnak az évszázados hársfák, a templom és az iskola, még illata van a tavasznak s az ősznek, és az épületeket sem festette még rózsaszínűre a „hálás utókor”. Szerelmesek csendes sétahelye a Farkas utca – ahogyan régen, fiatalkorunk hajnalán, egy emberöltővel ezelőtt, úgy a mai szívek összefonódásának helyszíne is ez. És itt harcol a sárkánnyal több, mint fél évszázada Szent György, akit 1904-es leleplezése után 56 évvel, az Arany János térről – kényszerből ugyan – a lehető legjobb helyre költöztettek annak idején a várost rendező építészek.

A Farkas utcában állt annak idején a magyarság első kőszínháza, a kor hírességeinek szellemi otthona. Déryné játékának szemtanúja, Liszt Ferenc zongorajátékának fültanúja volt az épület. De Wesselényi Miklós kardjának csattogását is hallhatták az ódon falak, amint a nagyember szelíden lépett színházának deszkáira, hogy útjára indítsa az igazi, intézményesített keretek között zajló magyar színházi életet.

Olyan 15. századi templom áll itt, ahol fejedelem van eltemetve, és nemesi címerek emlékeznek Erdély jelentős arisztokratáira.

Épített örökségünk egyik legszebb helyszíne a Farkas utca, és ezt nem az elfogultság mondatja velem. A város megkérdezett lakói szinte egy emberként szavazták meg kedvenc utcájuknak, és még a közelmúltban idepottyantott idegenlelkűek objektívebb része is elismeri szépségét. Temérdek emlék, élmény fűzi a kolozsváriakat és az ide ellátogató turistákat az utcához. Történeteket mesélnek róla az öregek, új élményekkel gazdagodnak itt a fiatalok. Kilóg ugyan az összképből a város egyik legrondább épülete, a kolozsváriak által nemes egyszerűséggel „rács”-nak vagy „méhkas”-nak nevezett Könyvtár, ugyanakkor itt áll még a város egyes legrégibb házai közül is jó pár.

Nos, a városvezetés ezt az utcát szeretné parkolóvá alakítani, a parányi zöldövezetet felszámolnák, szökőkút és medence jellemezné az utca arculatát. Olyan építész javasolta mindezt, akinek fogalma sincs az utcában található iskolák nevéről (hát még történetéről!), a szobrok alakjairól, egyáltalán Kolozsvárról.

Tudjuk már, mit jelent a kincses városban átalakítani utcákat, tereket: abban köszönet nincs. Girbegörbe, odavetett macskakövek, feltört utak, lyukas aszfaltburkolat, kivágott fák, gyökerestől kitépett virágok maradnak az építők után. Csak éppen az nem marad meg, ami minket, magyarokat jellemez.

Vagyis múltunk – egyben jövőnk, egykori, jelenlegi és majdani életterünk…

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s