Erkel és Kolozsvár

„Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem” – így szólt Erkel, amikor már a hírnév szárnyain száguldott a halhatatlanság felé. És még sincs szobra, nincs egy tábla, mely megemlékezne jelenlétéről ebben a városban…

Ezer és egy, nem akármilyen szál fűzte a kincses városhoz a zeneszerzőt, még akkor is, ha csupán 6-7 esztendőt töltött itt. De milyen évek voltak ezek!

17-18 évesen vállalt állást a Szamos partján, abban a korban, amikor az ember  legfogékonyabb az újra, amikor döntés előtt áll, hogy merre tovább és hogyan. Nagy valószínűséggel a város szellemének is köszönhető, hogy végül milyen irányt vett Erkel élete. A magyar nemzeti opera megteremtője itt ismerkedett meg és kötött barátságot Ruzitska Józseffel, a kor kiemelkedő komponistájával, kinek művei – mindenekelőtt a Béla futása – ösztönzőleg hatottak rá. Itt csodálhatta meg közönsége fantasztikus zongorajátékát, és az egykori Farkas utcai kőszínházban – az elsőben magyar területen – is dirigálhatott a művész. Ha belehelyezzük Erkelt a 19. századi Kolozsvár hangulatába, mozgalmas életébe, műemlékekkel átszőtt városképébe, talán érthetővé válik akkori és későbbi vonzódása a történelmi témák iránt, melyekből operái végül is kibontakozott. Nagy valószínűséggel ihletőleg hatott műveire mindaz, amit a múlttal (és akkori jelenével) átitatott városban látott, hallott, tapasztalt. Kis túlzással elmondható, annak idején Kolozsvár inkább játszotta a magyar kultúra fővárosának szerepét, mint akár Pest és Buda, amely még komoly harcot folytatott a német hatás ellensúlyozásáért.

Erkel maga sem tagadta a hatást, amit Kolozsvár jelentett számára. Ám Kolozsvár gyakran elfeledkezik róla. Dicséretes, hogy a város operája Erkel-fesztivált rendez, az még inkább, hogy minden operáját színre vitte, de az intézményben sincs elhelyezve egy arckép (nemhogy szobor) a zeneszerző tiszteletére. Valamikor volt egy ígéret a magyar kulturális tárca részéről, hogy emléket állítanak Erkelnek Kolozsvárott, ám a fogadkozás hangjai mára elhatlak, a tervek, úgy tűnik, lassan semmivé váltak.

Amikor Erkel Ferencről beszélünk, feltétlenül meg kell említeni, hogy a zeneszerzőt igazi barátság kötötte Brassai Sámuelhez, a polihisztorhoz. Lépteik nyomát ma is őrzi a nevét vesztett Magyar utca, a Kossuth Lajos út, az átalakított Főtér, vagy a lomboktól megfosztott Sétatér…

A tíz esztendővel idősebb Brassaitól sok mindent tanulhatott az újra mindig nyitott zeneszerző. Természetes dolog, hogy az utolsó erdélyi polihisztor nevét (ma még) iskola őrzi. Van Kolozsvárnak egy zeneiskolája és egy zeneakadémiája, ahol magyar gyerekek, fiatalok is tanulnak. Megérdemelné, hogy legalább egy próbaterem az ő nevét viselje. Ha pedig véget ér az örökös harc a térfoglalások körül ott, ahol a bús lelkű Iancunak egy rémes szobor is kijárt, majd kőben, márványban is elkezdhetünk gondolkodni talán…

 

 

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Erkel és Kolozsvár bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s