Titanic: az úszó csoda halála

Micsoda jóslat!

Morgan Robertson író az úr 1898. évében – mintegy Faustként a jövőbe tekintve – egy önmagában véve jelentéktelen műben, a Hiábavalóság című regényében egy Titán nevű hajóról ír, amit elsüllyeszthetetlen csodajárműnek tartottak, Southamptonból indult Amerika felé, és egy csillagos áprilisi éjszakán jéghegynek ütközve elmerült az óceánban. Továbbá: a képzeletbeli tragédiát csupán a gazdagok és az előkelőségek élték túl, mivel csak nekik jutott mentőcsónak.

Alig telt el 14 esztendő a könyv megjelenése óta, amikor Southamptonban első és utolsó útjára indult a Harland és Wolf brit hajógyárban épült Titanic, a világ akkori legnagyobb csodahajója. 1912. április 12-ét írtak, a 2224 utas még egy utolsó pillantást vetett a parton integetők felé, és elindult a végzetes útra. 322 gazdag utas – köztük John Jacob Astor multimilliomos, Benjamin Guggenheim üzletember, Archibald Butt elnöki tanácsadó, vagy Bruce Ismay, a White Star Line hajótársaság elnöke, Isodor Straus milliomos – fényűző körülmények között utazhatott, 277 ember a másodosztályon, 709 fő a harmadosztályon kapott helyet. (Nem mellékes, az első osztályon hajózó nők 94 százaléka, a férfiak 33 százaléka megmenekült a tragédiából).

 

New York felé, félúton

Délben 12-kor indult az úszó palota New York kikötője felé, akkor még nem tudhatták, hogy a Szabadság-szobrot több mint 1500 ember soha életében nem pillanthatja meg.

Minden rendben zajlott a hajó fedélzetén, aki megengedhette magának, a luxuséttermekben próbálta túltenni magát a tengeribetegségen, a 29 – együtt 50 ezer lőerős – gőzkazán teljes kapacitással hajtotta a Titanicot, három bronz hajócsavar kavarta az óceánjáró mögött a vizet. A katasztrófa előestéjén nyugtalanító hírek érkeztek a távírókon: hasonló útvonalon haladó hajók kapitányai jelezték, hogy jéghegyek úszkálnak az óceánon. Annyira „égtek” a távírók, hogy a Titanic vezérkara nem is értesült minden változásról, ami az éjszakai vizeken történt.

Ám Smith kapitány öreg tengeri róka volt. A figyelmeztetéseket nem igazán vette komolyan, hiszen a világ legnagyobb úszó palotáját vezette, tekintélyét sértette volna, ha mások intéseire hallgat. De talán nem is ezen múlott a katasztrófa bekövetkezése.

 

A száguldás a vesztét okozta

Említettük, hogy a hajó tulajdonosának számító White Star Line hajózási társaság elnöke is az utasok között volt. A kitüntető feladatra büszke és képességeit bizonyítani akaró Smith kapitánynak talán nem volt bátorsága lassítani a veszély észlelésekor, hiszen „főnöke” sietésre biztatta. Tehát inkább vállalta a kockázatot. A szokatlanul erős dagály miatt egyre több jéghegy szakadt le a szárazföldről az óceánba „belógó” jégtakaróról, a sötétben az orrukig sem láttak a tengerészek, nemhogy idejében meglátták volna a közeledő csapást. (A térségben közlekedő többi hajó mind lassított, így elkerülhették a jéghegyeket). Pontban 23.40-kor Frederick Fleet őrszem észrevette a jéghegyet, meghúzta a vészharangot, ám a jégtömb ekkor már súrolta a Titanic oldalát. (A korábbi hiedelemmel ellentétben, miszerint egy 90 méteres lék keletkezett a hajó oldalán, a legújabb kutatások bebizonyították, hogy több kisebb lyuk lett, együttes felületük még az 1,2 négyzetmétert sem haladta meg).

 

Süllyedő luxusvilág

Két és fél óra leforgása alatt – április 15-én éjjel 2 óra 20 perckor – a Titanic lemerült a hullámsírba. A legközelebb lévő hajó, a Carpathia (magyar orvossal a fedélzetén) a tragédia után három órával érkezett a helyszínre. Végül 710 túlélőt sikerült kimenteni a vízből, illetve a túl kis számúnak bizonyult mentőcsónakokból. A hatalmas káoszban sokan arra sem voltak tekintettel, hogy a gyerekeket és a nőket mentsék elsőknek. (Millvina Dean, a legfiatalabb, alig két hónapos túlélő 2009-ben hunyt el). A legenda szerint a hajó zenészei az utolsó pillanatig muzsikáltak, hangszerükkel a kezükben nyelte el őket az óceán. Összesen húsz mentőcsónak volt a fedélzeten, a pánik azonban itt is közbeszólt: volt olyan csónak, amelyik félig sem telt meg emberekkel, másokra jóval a kapacitásán túl is felkapaszkodtak a menekülők.

Miután a hajó orra megtelt vízzel, a Titanic függőleges helyzetbe került. Szörnyű látvány lehetett, ahogyan a halál szájából az utasok a vízbe ugráltak – egyenesen a halál torkába. Nyikorgott a vas, ropogott a fa, a kémények letörtek, a víz elárasztott mindent. Az önuralmát vesztett Smith kapitány érthetetlen parancsokat osztogatott, senki sem figyelt rá. Fejvesztve menekültek, ki-ki ahogy tudott… Végül a Carpathia, a megmenekült utasokkal, behajózott New Yorkba. És elkezdődött a Titanic évszázados utóélete.

 

Valósághű ábrázolás

James Cameron amerikai rendező és forgatókönyvíró 1997-ben elkészítette minden idők legdrágább és leglátványosabb filmjét a Titanic tragédiájáról, amely nem kevesebb mint 11 Oscar-díjat vihetett haza. E sorok írásakor jelent meg a mozikban a film 3D-s változata. Cameron korszakalkotónak semmiképp sem nevezhető alkotása – mely egyszersmind a katasztrófa valósághű ábrázolása – megér egy misét a kritikusok részéről is. A mondhatni Titanic-mániákus rendező tudományos igényű kutatásáról nemrég volt látható dokumentumfilm a National Geographic televíziócsatornán. A leghíresebb és legsikeresebb könyvet a hajóról Walter Lord írta A Titanic pusztulása címmel, amely a túlélők elmondása alapján vázolja fel a hajó végzetes estéjét. A könyv filmváltozatát 1958-ban készítették el, ám ennek koránt sem volt akkora sikere, mint Cameron négy évtizeddel később megálmodott eposzának.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s