Kolozsvár második felszabadulása

„Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet” – figyelmeztette Imre herceget Szent István királyunk bő ezer évvel ezelőtti intelmeiben. A Kolozsvári Magyar Napok szervezői tudják: a kis lépések és kis kérések ideje leáldozott, lehet nagyot álmodni és tenni Erdély földjén is.
Kissé óvatosan és némi félelemmel indult útjára a rendezvény három esztendeje, hiszen nem tudtuk, milyen lelki traumát okozhat az ide született vagy ide telepített románoknak több ezer magyar látványa Mátyás király szobrának árnyékában. A (remélhetőleg végleg) letűnt rendszerben jobb volt befogni a szánkat, Funar idejében pedig minden eszközt bevetettek, hogy befogják. Az optimisták titokban reménykedtek, hogy lesz még „magyar Kolozsvár”, a pesszimisták könnyezve emlegették a nemzetünket kerékbe törő Trianont, és kiutat nem találtak. Ám Kolozsváron a hitből élők tábora győzött, és húszévnyi totyogás és botladozás után büszkén elmondhatjuk, 1940. szeptemberét követően ismét szabad lett a 696 éves kincses város.
A legkisebbektől a kamaszokig, az örök ifjakon keresztül az agg bácsikák és nénikék táboráig mindenki egy emberként élte meg a Magyar Napokat. Igazi közösséget alkotunk és hagyomány teremtünk, a hazától elszakítottak új felszabadulását ünnepljük. Forradalom nem tart mozgásban annyi embert, mint ez az egyhetes ünnep. Olyanok térnek haza boldogan, akik egy emberöltő óta a határt is alig lépték át. Az Erdélytől távol élők ma már szabadságukat is úgy időzítik, hogy részesei lehessenek a közös ünnepnek. Azon túl, hogy programok százai várták a sokadalmat, a Főtéren minden este húszezer magyar szív dobbant egy ritmusban. Láttam öregembert könnyezni Hobó koncerten, és láttam tíz éves gyereket bulizni az őskövületnek számító Edda dalaira. De táncolt a Neoton számaira Pozsonyból érkezett vendég, vagy Kölnbe szakadt atyafi is. A legfontosabb és a legnagyobb ajándék, amit ezekben a napokban Kolozsvár kaphatott: végérvényesen és visszavonhatatlanul el hisszük, hogy „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” is jó magyarnak lenni az újra megtalált városban. Büszkén és vidáman is meg lehet élni a kisebbségi létet idegenek kellős közepében. Köszönjük meg elnyomóinknak, mert ha nem fojtják belénk a szót, ha eszükbe nem jut tudatosan pusztítani épített örökségünket, hogyha nem veszik el évtizedekre alkotókedvünket és nem rontják meg hitünket, talán nem is tudjuk átérezni mit jelent emelt fővel ünnepelni . Ha soha nem hagytuk el Kolozsvárt, mégis most tértünk haza igazán. Színesebbek a házak és szebbek a terek, hét napig más a világ. Magyar.
„Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel” – szól a szent király Imre fiához. Ha a következő nemzedékek is követik a nem kis verejtékkel kikövezett mostani utat, nem kell attól félni, hogy Kolozsváron nem lesz magyar, akihez évtizedek múlva a Főtéren felcsendüljön a Himnusz.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s