Presser magánszáma

A Kolozsvári magyar Napokon a legnagyobb tömegeket idén is a főtéri koncertek vonzották. És ami örvendetes: bár több tízezer ember vett részt a bulikon, egyetlen rendbontásra sem került sor, az önkéntesek jóvoltából pedig az utolsó eldobott pillepalack is eltűnt a térről a koncertek után.
A Hooligans nevű magyarországi underground együttes nyitotta a koncertsorozatot, a fiatalok számára valószínűleg emlékezetes marad jelenlétük a Magyar Napokon. Hobó és bandája viszont bebizonyította, hogy a blues kortalan és örök, József Attila vagy Villon a rockban is tovább élhet, a nagy alakítás nem életkor kérdése. Földes Hobó László mondta a koncert előtt: „Hatvanhét éves vagyok, ma sem dolgozom, csak szórakozom.” És szórakoztat immár egy emberöltő óta több generációt.
A mai negyven-ötveneseknek az Edda jelentette a csúcsot. Pataky Atillát éppen hogy piedesztálra emelte a magyar kormány (a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át), valahonnan a Parlament környékéről esett be a koncertre. Amikor a közönség és az előadók egyformán élvezik a produkciót, megszületik a tökéletes szimbiózis zene-szöveg-előadó-befogadó között. Pataky a csúcson túl is képes magával ragadni rajongóit. A produkció előtti szabad percekben az Edda zenészei és újságírók között érdekes beszélgetés alakult ki arról, hogy a régi slágerek mennyire szólnak a mai fiatalokhoz. Mondani sem kell – és ezt a koncert is bebizonyította –, az együttes slágerei örökzöldek, az Edda-szövegek minden korosztályt megérintenek. Ha zeneileg nem is, de hangulatilag talán a legjobb koncert a Neoton együttesé volt. A régi dalokat Éva és Ádám együtt énekelte a közönséggel, ám újat is fel tudott mutatni a nem éppen ifi gárda.
Az év – másoknak életük – csalódását okozta Presser Gábor, aki unalommal mixelt arroganciával verte át rajongóit. Saját magát múlta alul azzal, hogy kifacsart dalait énekeltette a megdöbbent közönséggel. Presser tudása és alkotói jelentősége vitathatatlan, ám félórás hülyéskedése alapján (sajnálattal írom le) komolysága, jelleme sok kívánnivalót hagy maga után. Rúzsa Magdi a tőle megszokott formát hozta, sem kevesebbet, sem többet nem mutatott fel, mint tavalyi fellépésekor.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s