Újra kigyúlnak a rivaldafények

A templom áll, a szó szárnyra kél – mondta egykoron a temesvári kõszínház megnyitásakor Csiky Gergely. Büszkeségünkre azóta csak gyarapodtak templomaink, és szavainknak sem vetett gátat Erdélyben a történelem.
Az idei színházi évad különleges jelentõséggel bír: 220 évvel ezelõtt született meg egy kolozsvári bálteremben az erdélyi magyar színjátszás. Rendszerek jöttek, rendszerek buktak meg, ám a színház több mint két évszázada töretlenül él és szórakoztat, felvidít, vagy elgondolkoztat. Közös értékünk, melyet együtt kell õriznünk, ápolnunk és szeretnünk, hiszen a színház, a maga sajátos eszközeivel, rólunk és hozzánk szól.

Kétség nem fér hozzá: idejében érkezett a rendszerváltás, mielõtt még sikerült volna belénk fojtani a szót, végképp elüldözni színészeinket, és kizavarni a nézõtérrõl az embereket. A magyarok kitartása bámulatos volt: akkor is jártunk színházba, mikor nagykabátban kellett végignevetni a szilveszteri kabarét, vagy mondatok között kellett megkeresni, szinte a színész ajkáról leolvasni a cenzúra által tiltott szavakat. Szavak nélkül is értettük egymást: a széki napszámos ugyanúgy eljött tapsolni Harag György színházának, mint a kolozsvári orvos, tanár vagy ügyvéd. Sütõ lócsiszárja mi voltunk: az elnyomottak, akik apró igazságaikért szabadságukat tették kockára. Így élte túl a magyar beszéd a letûnt rendszer elnyomását, a besúgók és pártemberek világát. Az együvé tartozás érzése erõt adott: az egyetlen hely talán a színház volt, ahol igazából megélhettük és kimutathattuk magyarságunkat. Kótsi Patkó Jánosék szándékát, hogy magyarnak magyarul szólaljon meg a színész – ezt sem német, sem román nem tudta kerékbe törni.
Az úttörõk – abban a bizonyos bálteremben is megkövetelték a minõséget. Kótsi olykor bizony megfenyítette Lavotta János karmestert, ha az félredirigálta a zenészeket. Nem szabad hamis hangon játszani. A világirodalom remekei mellett a magyar kultúrának is sok-sok évadra vannak igazgyöngyei, amit nem árt minél gyakrabban megcsillantatni.
Közönség nélkül értelmét veszíti a teátrum. Egyre nyilvánvalóbb a mai idõkben, hogy Erdély nem engedheti meg magának a „rétegszínházat”. Annak van és lesz sikere, aki képes mindenkihez szólni, aki gazdag repertoárt tud felmutatni, aki régibõl újat épít, és az újban megtalálja a régit.
Reméljük, hogy a gépek és álomgyárak világában ebben az évadban is megtalálja ki-ki a maga tartalmas szórakozását Erdély magyar színházaiban!

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s