A főszurkoló bonviván

(Beszélgetés Madarász Lóránt operettszínésszel)

Előbb színészként figyeltek fel rá Kolozsváron, majd – édesanyja pályáját követve – átnyergelt az operettek világába. Madarász Lóránt hangja nem csak a nézőteret bűvöli el, de a futballstadionok lelátókon is rendszeresen felharsan. Bonviván és főszurkoló egy személyben, a foci iránti rajongás ugyanis „családi betegség” Madarászéknál. 

 

–     Munkahelyén, a Kolozsvári Magyar Operában beszélgetünk, de percekkel ezelőtt még a Kolozsvári Vasutas szurkolóinak ügyes-bajos dolgait intézte. Adja magát a kérdés: mi volt előbb az életében, a foci vagy a színház?

–     A labdarúgás szeretetét édesapámtól és nagyapámtól örököltem, tehát a foci volt először, nem a színház, sem az opera. A hetvenes években nagyapám vérbeli szurkolója volt a kolozsvári egyetemista csapatnak. Kiráncigáltak számomra akkor még hosszúnak és unalmasnak tűnő mérkőzésekre. A nyolcvanas években már mindkét kolozsvári csapat, az U és a CFR meccseire jártunk. Hosszabb kihagyás következett, amikor katona voltam, majd négy éven át egyetemista Marosvásárhelyen, ebben a periódusban kicsit elszakadtam a kolozsvári sportélettől. 1993-ban kerültem vissza szülővárosomba frissen végzett színészként, persze feléledtek a régi szerelmek, körbejártuk a megye összes stadionját, bármerre játszottak a csapatok.

–     Színészként kezdte a pályát, majd az opera társulatában folytatta, ami nem csoda, hiszen édesanyja, M. Kovács Lenke neves opera- és operett-énekesnő volt. Vagy a két dolognak nincs köze egymáshoz?

–     Tulajdonképpen egyazon hajóban eveztünk édesanyámmal, hiszen ő is színit végzett, úgy lett énekesnő. Úgy tűnik, rám is ez az életút várt, nagyon jól érzem magam az operettekben, egy szabad és nyíltabb társadalomban. Szeretek nagyteremben, népes közönség előtt játszani, jól választottam.

–     Nem beszélve arról, hogy a fél opera a vasutascsapat szurkolója. A vírust ön terjesztette, vagy már bennük volt?

–     Fele-fele arányban. Voltak kollégák, akik kijárogattak a mérkőzésekre, de amikor teljes erővel belevetettem magamat a lelátói életbe, magammal rántottam a koncertmestert, karmestert, hegedűst. Úgyhogy elég elit szurkolótáborral rendelkezünk

–     Hogyan lehet a két dolgot összeegyeztetni, hiszen a meccsek is, az előadások is általában este vannak, szinte ugyanabban az időpontban?

–     Kompromisszumot kell kötni. Előfordult, hogy előadásom volt, és nem mentem ki a stadionba, de azért előadás soha nem maradt el meccs miatt.

–     Mi nagyobb öröm: egy jól sikerült bemutató, vagy egy remek mérkőzés?

–     Mindkettő hatalmas lelki elégtétel, persze más-más idegpályákat és érzelmeket mozgatnak meg. Nem tudnék különbséget tenni. A Cirkuszhercegnő bemutatója, a szerepformálás és az előadások pályám kiemelkedő pillanatai, ezzel nem lehet összehasonlítani a bajnokság háromszori megnyerését, hiszen az másfajta öröm, boldogság, egészen más lelkiállapot. De mindkettő egyformán fantasztikus érzés.

–     Családja hogyan viszonyul a „kettős élethez”?

–     Három és fél éves kisfiam már Vasutas-trikóban szaladgál, a nagyobbik fiamat kivittem meccsekre, ő már jobban megérti, mi a sport, a foci, és nagyon remélem, hogy a családi hagyomány folytatódik, új szurkolókkal gyarapodik a KVSC-tábor. Otthon tehát nincs gond, édesapám is a labdarúgás szerelemese, tudja az egész család: ha meccs van, engem békén kell hagyni szent őrültségemben.

–     Úgy tudom, a Vasutasok szurkológárdája kettévált. Miért?

–     Morális és erkölcsi alapon működő, önrendelkező szurkolótábort hoztunk létre, nálunk léteznek bizonyos normatívák, melyektől nem tágítunk. Civilizált magatartást várunk el, családias légkört szeretnénk kialakítani: ezek voltak a szempontok, amelyek alapján létrehoztuk a KVSC-szurkolótábort. Nem igaz az a híresztelés, miszerint ez kizárólag magyar tábor. Mindenkinek olyan román barátokat kívánok, mint amilyenek a mi szurkolóink között vannak, a hangulat csodálatos. Hogy mi történik a másik táborban, azt nem akarom minősíteni.

–     Ellenségként vagy riválisként tekintenek az ellenfél szurkolóira?

–     Vannak, akiket szívből utálunk, ezt nem rejtem véka alá. A Steaua szurkolótábora számomra nem létezik, szubkulturált réteget képviselnek, nem beszélve városunk másik csapatának szurkolóiról, akiktől távol áll a fair-play szelleme. Nem tudjuk elfogadni a soviniszta, irredenta megnyilvánulásokat sem. Nem is ellenségként, inkább olyan közegként kezelem őket, amelyre nem érdemes energiát pazarolni.

–     Eléggé költséges lehet a csapat kísérgetése. Kapnak ehhez valamilyen támogatást a klubtól?

–     Romániában törvény tiltja, hogy egy labdarúgóklub anyagilag segítse, ösztönözze a szurkolóit. Egy Bajnokok Ligája-mérkőzésre gyakorlatilag mindenki igyekszik összespórolni a kiszállást, persze nem mindig sikerül. Anyagi áldozatot igényel, sokan vannak, akik ezt meg is hozzák a csapat érdekébe. A hazai BL-meccsek belépőire kapunk egy kis kedvezményt, ez is hatalmas segítség. A klub tulajdonosával, Pászkány Árpáddal egyébként kiváló a kapcsolatunk, mindent megbeszélek vele, ami a lelátó életével kapcsolatos.

–     Nem zavarja a szurkolókat, hogy a csapat szinte kizárólag külföldi játékosokból áll?

–     Szomorú, amit most mondok: ha Romániában nincsenek meg a feltételek, nincs meg az anyagi jólét, a társadalmi keret, a lehetőségek, hogy értékeket neveljünk, el kell fogadnunk ezt a helyzetet. Európában 2012-ben nincs olyan csapat – kivéve az egyetlen baszk együttest, az Athletic Bilbaót Spanyolországban –, amelyik ne idegenlégiósokkal dolgozna. A futball nagyüzem lett, hatalmas biznisz. A hagyomány persze nagyon szép, de ha nincs eredmény, akkor mire való?

–     Ön, aki annyi mérkőzésen részt vesz, tisztának tartja a román bajnokságot?

–     Egyértelműen nem. A probléma elsősorban azzal van, hogy senki sem veszi a fáradságot a bajnokság tisztára mosására. Akkora benne a piszok, hogy egy nagymosás után nem tudom, ki maradna meg. A Kárpátokon túl mindenben teljesen más a mentalitás, így a fociban is. Tessenek megnézni, hogyan nyilatkozik egy Becali vagy Porumboiu, összevetve egy erdélyi klubvezető megnyilvánulásaival. Mi, szurkolók is tudjuk: vannak eladott, megbeszélt meccsek, vannak játékosok, akik félrehúzódnak, de vannak olyanok is – becsületükre legyen mondva –, akik ezt nem teszik meg.

–     A színházi előadások forgatókönyv szerint zajlanak le. A szurkolótábornak is van ilyen egy-egy mérkőzésre?

–     Természetesen van. Léteznek a standard énekek, amit 90 percen keresztül fújunk, és ez már-már nehéz fizikai munkával ér fel. Ember legyen a talpán, aki végigtapsol és énekel egy meccset. Kicsit sivárabb lett a lelátó és a forgatókönyv, amióta kitiltották a stadionokból a pirotechnikai látványelemeket, mivel néhány fegyelmezetlen szurkolótábor visszaélt velük, és akik azóta használják, börtönbe is vághatják őket. Én sajnálom ezt a tiltást, hiszen úgy is lehet tűzijátékot csinálni, hogy ne sérüljön meg senki. Egész Európában tiltják, de olyan csak nálunk van, hogyha elgázolsz valakit a zebrán, felfüggesztett börtönre ítélnek, ha pedig elkapnak egy füstbombával a stadionban, kettőtől négy évig terjedő, letöltendő börtönbüntetést kapsz.

–     Melyiket tartja a legemlékezetesebb mérkőzésnek, illetve előadásnak?

–     A mérkőzések közül egyértelműen az első osztályba jutást jelentő meccs volt a legemlékezetesebb, amikor hazai pályán nyertünk, és arra vártunk, hogy a Zsil-völgyében számunkra kedvező eredmény szülessen. Az emléktől most is kiráz a hideg… A játékosok a pálya közepén térdeltek, mi egymás kezét fogtuk, a recsegő hangszórókból hallgattuk a másik mérkőzést. Akkor sírtam örömömbe először futballpályán… Előadás több is van ilyen. Szerettem nagyon, felejthetetlen számomra a Leánder és Lenszirom című gyermekelőadás, a Keresztes Attila által nagyon jól kitalált és megrendezett A fátyol titkai című darabot. De a Troilus és Cressida is érdekes előadás volt. Az operettek mindegyikét szeretem, minden alkalommal megpróbálok belopni olyan poénokat, amelyeknek az is tud örvendeni, aki húsz-harmincadszor látja az előadást. Kedvencem nincs, és mégis van: a Cirkuszhercegnő nagyon a szívemhez nőtt…

–     Milyen feladatok várnak önre mostanában az operában és a lelátón?

–     Az operában most zajlanak a megbeszélések, szeretném felújítva látni például A Bajadért, az egykori nagy sikerű Hawaii rózsája eljátszása is jó ötlet lenne. Szeretném, ha minden évben meglepnénk a közönséget valami újjal, széppel, színvonalas operettel, mint amilyen annak idején a Marica grófnő volt Bór József rendezésében. Vele dolgozni élmény volt számomra. Futball szempontjából pedig vár bennünket az európai kihívás. Kicsit félénken és szívszorongva tesszük majd meg az első lépéseket, mert már az első, a Manchester United elleni mérkőzés is nehéz lesz. A bajnokság megnyeréséről sem mondtunk le, bár most az elején jó néhány lehetőséget elpuskáztunk. Eddig kétévente nyertünk bajnokságot, nem kell tehát idegeskedni, fontos a becsületes helytállás elsősorban Európában. Emelt fővel szeretnénk zárni a futball- és operaévadot egyaránt.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s