Mózsi két harangja

A balogfalvi lelkész éppen estebédjét fogyasztotta, amikor Máli néni, a bejárónő kopogott az ajtaján:

– Egy cigány keresi uraságodat – közölte a vénasszony, és állt a küszöbön, mint aki parancsot vár.

– Küldje be azt a cigányt, néném – dörmögte két falat között a pap.

Mózsi, a cigány, koromfekete volt, magas, jóképű, és tele vidámsággal. Meghajolt a tiszteletes előtt, és harsány hangon közölte:

– Bátyus, a templomjuk harangja igen rosszul szól, ki köllene cserélni.

A lelkész félrenyelt egy falatot, kiköhögte, és kerekre nyílt szemmel bámult a jövevényre:

– Hát ezt honnan veszed, te cigány?

– Muzikális fülem van, nagyságos úr, és bizony nagyon bántja aztat a maguk harangjának a szava.

– Öreg mán az a harang, fiam.

– De ki lehet cserélni.

– És ki cserélné ki azt?

– Hát ki-ki! Én, a Mózsi, akinek az üknagyapja is harangokkal foglalkozott!

– Jól van, Mózsi, gondolkodom a dolgon.

Igazából nem sokat gondolkodott a balogfalvi lelkész a dolgon, tudta ő is, hogy a harang úgy kong, mint egy repedt rézüst. Két nap múlva meg is bízta a cigányt, hozzon új harangot a templomnak, a hála sem marad el.

Ádámfalván az öreg lelkész a vasárnapi istentiszteletre készült, amikor gyerekek kiabálása riasztotta az ablakhoz. Az udvaron magas, koromfekete, de jóképű, vidám cigány nézte a templom tornyát.

– Hej, bátyám, milyen öreg a maguk harangja – nézett szomorúan a papra.

– Mint az ország útja – bólogatott az ablakban Isten szolgája.

– Hát, én kicserélném azt.

– Eredj, cigány, nincs arra a hivatalnak pénze.

– Én kevésért is vállalom – ragyogott Mózsi fekete képe.

– Nocsak, gyere beszéljük meg – kapott a javaslaton a lelkipásztor.

És szinte ott helyben megegyeztek, hogy a cigány, akinek az üknagyapja is harangokkal foglalkozott, kicseréli Ádámfalva csúnyán kongó harangját.

Mózsi egy ködös őszi napon megjelent Balogfalván, leszerelte a harangot, szekérre tette, és átfurikázott vele Ádámfalvára.

– Isten kegyelméből megérkezett a harang! – kiáltotta a falu főterén. A jóemberek azonnal leszerelték a régit, és büszkén hallgatták az újnak hangját. Mózsi a kissé ráncba szedett régi haranggal visszafordult Balogfalvára. Odaérve nagyot rikkantott, hogy meg is érkezett a szállítmány, kis időre rá a falusiak már elragadtatva fülelték az új harang kongását. Mindkét lelkész busásan meghálálta Mózsinak a fáradozást.

Évek jöttek, évek múltak el, de a balogfalvi templomban azóta is az ádámfalviak, Ádámfalván pedig a balogfalviak harangja hirdeti az istentiszteletet és a nagy időket.

Mózsi cigányról többet soha senki sem hallott a környéken, de a két falu jámbor lakói ma is hálával emlegetik a nevét, hagyománnyá vált, hogy a lelkészek imádkozzanak az egészségéért.

Csak a jó pénzért megtörtént cserére nem jött rá soha senki…

A lóvátett parasztok mindmáig csillogó szemmel hallgatják, hányat üt templomtornyuk „új” harangja…

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s