Hajnalok

— Hosszú ideig, minden hajnalban, fáradt ébredésekbe vesző álmokat idéztünk, nappal kelyhet formáltunk zsönge életünkből — jó és rossz gyűlt meg benne. Észrevétlenül, csordultig telt túlfűtött indulatokkal, érzelmekkel. És én a kehely súlyába beleroppantam.

 *

— A borzalom hajnalai következtek. Kiszáradt torok, remegő kéz, hidegrázás, és a rettenetes önutálat. Az első pohárig. Minden egyforma volt akkor. Nappal és éj, fekete és fehér között nem volt különbség. Végtelennek tetsző hallgatássá változott életem, és már nem is tudtam, a világ jó, vagy én vagyok a rossz.

Bizony, én voltam az is barátom. Vállaltam ezt akkor is, mikor szentül hittem, hogy belepusztulok. Vagy tán azt is akartam? Már nem érdekes.

 *

— Nemsokára, egy áttetsző téli hajnalra ébredtem. Nagyon megrettentem. Láttam, hogy hajnalok jönnek, hajnalok mennek, s a világ lassan elfelejt. Mit is keresek ott, ahol már senki sem keres? Miért fuldoklom a szennyben? A fátyol egyszeriből lehullott zsibbadt agyamról, messze hajítottam keresztem, s a sírás fojtogatott, hogy végre rátaláltam arra a hajnalra, melyet rég elveszettnek hittem. Már tudtam: többé nem leszek ködben bolyongó síri csönd, lázálmoktól marcangolt beteg test, magamba fojtott üvöltés.

 *

— Egyszer találkoztam egy kis virággal. Oly gyönge volt még szára, hogy nem mertem megérinteni. Tudtam, kezem megronthatja. S otthagytam kis virágot az úton. Pedig, de nagyon szerettem volna, hogy az enyém legyen. Egyetlen hajnalig.

 *

— A tenger — mennyire szerettem! A mindenség partján álltam hajnali fényben fürödve, s a csend, életünk szürkesége a tengerbe veszett, és a Nap bújócskát játszott a gyorsan múló éjjel.

 *

— Ma már nem fáj, ha megsértenek. Már akkor sem szólok, ha szidnak, ha senki sem imád, ha vége a harcnak. Nem félek, hogy elfelejtenek. Lehet, hogy semmit, vagy mindent szeretek. Ennyi a titok, mit egyszer magammal vihetek.

 *

— Tudom, lesznek hajnalok akkor is, ha én már rég nem leszek. De ez a mostani csak az enyém. Erőt ad, vagy gyöngéden betakar. Magával ragad, aztán elszalad előlem, hogy újra és újra, mint egy angyali látomás, visszatérjen.

 *

— Hajnal — te vagy az Énekek Éneke énnekem. 

 (Egy hónappal utolsó útja előtt mondta ezeket barátom.

Hajnalban halt meg.)

 (2006)

Reklámok
Széljegyzet | Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s