Az örökkévalóság élén

Százharmincöt éve született Ady Endre

Szerb Antal szerint előbb volt újságíró, és csak azután költő. Hírlapírói természetét élete végéig megőrizte, írja róla az irodalomtörténész. Bár mindenki a költő Adyt isteníti, versei mellett érdemes betekinteni cikkírói és novellaszerzői munkásságába is. Szülőfaluja, Érdmindszent őrzi nevét, a magyar irodalomban a legnagyobbak között tartják számon

Elszegényedett kálvinista nemesi családban látta meg 1877. november 22-én azt a világot, amelynek szeretője és bírálója lett. Ilona húga egyéves kora előtt meghalt, latin-magyar szakos tanár öccse Lajos egészen Ond vezérig vezette vissza a családfát. Nagykárolyban és Zilahon járt iskolába, majd a debreceni jogi egyetem hallgatója lett. Az elszegényedett apa benne látta a család megmentőjét, ezért szerette volna Endrét „normális”, pénzt hozó pályán látni. Két debreceni évet követően – ki nem állhatta a várost – átiratkozott a pesti egyetemre, majd Temesvárra ment, ahol a királyi táblánál írnokoskodott.

Szülei unszolására visszairatkozott a jogra, ám a törvények magolásánál sokkal jobban érdekelte az írás, így rövid időn belül a Debreczen című folyóirat munkatársa lett. 1899-ben jelent meg az első verseskötete, amit értetlenség és majdhogynem elutasítás fogadott a kor olvasóinak és kritikusainak részéről. Végképp elege lett Debrecenből, életét Nagyváradon folytatta, ahol akkoriban hihetetlenül gazdag kulturális élet zajlott. A Pece-parti Párizsban nőtte ki magát igazi újságíróvá, remek érzékkel talált rá a hiteles hírforrásokra, jól tájékozódott a politika és gazdaság terén egyaránt. Szerb Antal írta: „Újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi… költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét.” Tudását nem csupán könyvekből szerezte, húsvér emberek valós történeteit hallgatta a kocsmákban, kávéházakban. Ám a nagyváradi bohém élet egészségére is kihatott: számtalan futó kalandjai egyikén vérbajt szedett össze, az éjszakázások pedig mély nyomot hagytak amúgy is törékeny szervezetében. Az 1903-ban megjelent második verseskötete sem keltett nagy feltűnést az irodalmi berkekben, de néhány verse már előlegezte a későbbi Adyt.

 

Könnyek asszonya: Léda

Nagyvárad sorsdöntőnek bizonyult Ady életében: 1903-ban nagyvilági hölgy viharzott haza Párizsból, hatalmas feltűnést keltve a városban. Kortársai szerint olyan volt, mint egy Velazquez-festmény, divatos fehér nyersselyem ruhájáról, földig érő pöttyös fátyláról, florentin kalapjáról zengett a város. „Bús arcát érzem szívemen/A könnyek asszonyának” – írta Ady, aki pillanatok alatt szerelmes lett a nála idősebb Diósy Brüll Adélba. Diósy úrnak nem okozott különösebb fejfását asszonya új szerelme, az import-export ügynök bolgár és görög ifjoncok körében találta meg a boldogságot. Ady és Léda szerelme szabad utat kapott, de  egy fura szóbeli megállapodás értelmében a nő utazásait, ruhatárát és egyéb „kekeckedéseit” továbbra is a „hivatalos” férj állta.

Mozgalmas évek következtek: Párizst látogatták a legsűrűbben, de megfordultak Svájcban és Olaszországban is. A szerelemnek egy kislány a gyümölcse, ám a gyerek halva született. A korkülönbség és az asszony egy különös betegsége – bőrbajban szenvedett – végül megteszi a hatását: Ady újabb „vadászmezők” felé néz, és néhány röpke kaland után megjelenik életében egy tündéri kamaszlány, Boncza Berta. Elbocsátó szép üzenetével Ady 1912-ben mindörökre lezárta Léda nevű, közel egy évtizedes kalandját.

 

Zárdai szűz: Csinszka

A svájci leányintézetben hercegekről és fehér lovakról álmodozó 17 esztendős Boncza Berta, minden bátorságát összeszedve rajongói levelet írt Adynak. Hosszú és izgalmas levelezést követően 1914-ben találkoztak először, rá egy esztendőre Ady feleségül is vette a még mindig csak húszéves Bertuskát. A közhiedelemmel ellentétben Boncza Berta nevezte el előbb Adyt viccesen Csacsinszkynek, erre született válaszul a Csinszka. Az a becenév, amely – a Lédával együtt – bevonult az irodalomtörténetbe. A dolgok azonban nem mentek zökkenőmentesen, Berta apja szó szerint férjestől elzavarta lányát a házából, nem tudta elviselni, hogy a szűzies jelenség egy „züllött költő”, egy „férjnek nem való” ember oldalán élje az életét. Pedig a betegeskedő Ady őszintén szerethette a lányt: „Ha te nem jöttél vóna,/Ma már tán panaszló szám se szólna” – írja a költőfejedelem Nézz, drágám, kincseimre című versében. Az apa „dekadens hajtásnak” nevezte a költő szerelmét, ami nem csoda, hiszen saját unokahúgával folytatott viszonyából született Berta.

 

Végszó

Ady nagyon is tisztában volt egészségi állapotával, amikor hűséget esküdött Csinszkának. „…ámbár nekem mindegy: vagy megházasodok vagy elzüllök vagy meghalok” – írta egyik levelében. A háborút, „a nagy tivornyát” – ahogyan ő nevezi – Bonczáék csucsai kastélyában vészelik át. Háborúban hallgatnak a múzsák – a latin mondás tökéletesen talál Adyra: négy évig nem közölt verset. Halottak élén című kötete 1918-ban jelent meg, amikor Ady Endre már gyakorlatilag halálos beteg. A költőzseni 1919. január 17-én reggel hunyta le örökre szemét. A nemzet halottjaként temették el.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s