A magyar labdarúgás napja: Árpád kései hadai: az Aranycsapat

A magyar labdarúgás Aranycsapata 1953. november 25-én a londoni Wembley-stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90. éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét A magyar labdarúgás napjává nyilvánította.

Winston Churchill angol miniszterelnök 1945. március 5-i fultoni beszédében egy addig ismeretlen, új kifejezéssel rukkolt elő: „A baltikumi Stettintől az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa: Varsó, Berlin, Prága, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia”. A háború utáni első évtizedben Nyugat és Kelet között a szakadék hatalmasra mélyült, a diktatúra sztálini modelljét – a nagy kommunista összeborulás jegyében – lépésről lépésre valamennyi országra rákényszeríttette a szovjet vezetés. Magyarországon Rákosi diktált, az Államvédelmi Hatóság 1953-ban másfél millió embert tartottak nyilván kartotékjaiban. Igaz, titokban a remény is felcsillant a vasfüggöny mögött: 1953-ban, napra pontosan nyolc évvel a híres fultoni beszédet követően meghalt Sztálin, Rákosi és kormánya moszkvai nyomásra júliusban lemondott. Miközben Európa keleti része a háború következtében szinte az éhínséggel küzdött, a Nyugatot 17 milliárd dollár újjáépítési segélyben részesítette az Egyesült Államok a Marshall-terv keretében.

A megnyomorított, üldözött magyar polgárok kevés örömei közé tartozott azokban az években a labdarúgás. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány olyan csapatot alakított ki, amely hatalmas reményekre jogosította fel a szurkolókat. És, hogy ne csak a keleti tömbben bizonyítsák tudásukat, Sebes már az 1952-es helsinki olimpián – amelyet a magyarok megnyertek – leszerződött egy barátságos mérkőzést Anglia válogatottjával. „Remegnem kellett, mert lekötöttem. Vád volt ellenem, hogy engedély nélkül kötöttem le” – mesélte később a szövetségi kapitány. A hatalom előbb idegenkedett a „baráti gesztustól”, de a kommunista propaganda hamar felismerte a benne rejlő lehetőségeket, hiszen egész Európára szóló eseményről volt szó. No és arról, hogy végre jól elporolhatják a kapitalista, imperialista ellenséget. Helsinkiben Nagy-Britannia olimpiai válogatottja Luxemburgtól kapott ki, a magyarok a döntőben Jugoszláviát verték. Nem csoda, hogy bizakodó volt a hangulat, noha azelőtt a két válogatott soha nem mérkőzött egymással, a magyarok csak hírből ismerték a brit futballt. És ne feledjük, az angolok hazai pályán már 90 éve veretlenek voltak.

Sebes Gusztávék semmit sem bíztak a véletlenre. Felkutatták az összes fellelhető képsorokat az angol válogatottról, a budapesti Vasas-pályára méretarányosan felrajzolták a Wembley-stadiont. Kidolgozták a taktikát: a csatárok gyors helyváltoztatásától várták, hogy megzavarják az angol védelmet, az erőnléti edzéseken az állandó rohamozásra készültek.

1953. november 25-én, egy szerdai napon 105 ezer néző várta a labdarúgás „templomában” Leo Horn holland játékvezető kezdő sípszavát. Alig indították az angolok útjára a labdát, Bozsik megkaparintotta a játékszert, Hidegkutihoz gurított, aki megszerezte a magyarok vezető gólját. Az első félidőben a meglepett angoloknak Puskás is lőtt még kettőt, majd Hidegkutinak sikerült dupláznia. A magyarok harmadik találata elnyerte az „évszázad gólja” titulust: Czibor laposan begurította a labdát Puskásnak aki a később világhírűvé lett visszahúzós cselével elfektette a becsúszó Wrightot, az ellenfél csapatkapitányát, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba. A második félidőben újabb két magyar találat született: előbb Bozsik lőtt a léc alá, majd Hidegkutinak sikerült elérnie a mesterhármast.

„Már az olimpiai selejtezők során megjósoltam, hogy a magyarok nyerik az olimpiai bajnokságot. Megmondtam, hogy legyőzik Londonban az angolokat, és azt is kijelentem, hogy megnyerik a világbajnokságot is” – áradozott az olasz válogatott egykori szövetségi kapitánya, Vittorio Pozzo. A szakember egyben tévedett: minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottja a londoni diadalt követő évben elbukta a világbajnoki döntőt. Az okokat a mai napig keresgélik…

Az Arancsapat összeállítását persze nem lehet kihagyni, bár a foci szerelmesei ma is kívülről fújják: Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s