Az aranyat érő János

Ki hitte volna, hogy mire 1817. március 2-án Arany János megszületett, másik hét testvére már halott, egyetlen nővére pedig férjes asszony volt? Nagyszalontán, a későbbi költő gyerekként amolyan csodabogárnak számított, műveltsége messze meghaladta kortársaiét.

Arany György felmenõi Bocskai fejedelemtõl kaptak nemesi rangot, de a kései gyerekként világra jött János már egy elszegényedett családba csöppent bele. Szülei minden tõlük telhetõ szépet és jót megadtak neki, õk tanítják írni-olvasni, a 17-18. századi mûvekbõl olvastak fel neki. A régi mondák, az archaikus nyelvezet annyira hatása alá vonta Arany Jánost, hogy sokáig elutasította a nyelvújítók törekvéseit, érdeklõdése egyre inkább a történeti epika felé fordult.
1833-ban beiratkozott a debreceni református kollégiumba, itt ismerkedett meg a kortárs magyar irodalommal, tanult németül és franciául. Csábította a színészi pálya, fel is vették a debreceni társulatba, majd ennek megszûnte után Arany felcsapott vándorszínésznek. A vándoréletnek az vetett véget, hogy megálmodta anyja halálát, ennek hatására hazautazott Szalontára. Szomorú helyzet várta otthon: anyja ugyan még élt – néhány héttel késõbb hunyt el –, apja viszont idõközben megvakult. A rövidre sikeredett színészkedés nem múlt el hasztalan: habár késõbb futó kalandként beszélt róla, de akkor ismerkedett meg Shakespeare mûveivel, és tanulmányozta Katona József Bánk bánját is.

A hős nótárius

Iskolái befejeztével Nagyszalontán kapott másodjegyzõi állást, szíve választottja is a hely szülötte volt: egy ügyvéd házasságon kívül született lányát, Ercsey Juliannát vette el feleségül. 1841-ben megszületett Juliska lánya, rá három esztendõre László fia. Hogy a „kis nótárius” milyen nagy ember, az akkor tûnt fel a helybéli közösségnek, amikor 1847-ben tûzvész pusztított Nagyszalontán, Arany János pedig, megõrizve hidegvérét, hõsiesen mentette a javakat és az embereket.
Talán mindörökre megelégszik a községi tisztviselõ címmel, ha nem kerül a szalontai iskola rektori székébe régi ismerõse, a történész Szilágyi István. Õ volt az, aki az angol nyelv tanulására, Shakespeare- és Szophoklész-fordításokra bíztatta Aranyt, irodalmi eszmecserékre provokálta a költõt.

Toldi és a hírnév

A Toldi megírása elõtt gyakorlatilag senki sem ismerte Arany János nevét, bár 1845-ben írt egy szatirikus eposzt Az elveszett alkotmány címmel. Díjat is
nyert, Vörösmarty viszont keményen bírálta a mûvet. A „kis nótárius” ettõl végképp megmakacsolta magát, és belekezdett a Toldi írásába. A népies eposszal elnyerte a Kisfaludy Társaság húszról huszonöt aranyra megemelt díját és pályatársai ámulatát. Egyik napról a másikra ünnepelt költõ lett, Petõfi szinte elolvadt a Toldi olvasásakor. Érdekes egyébként Petõfi reagálása a mestermûre: elõbb egy magától érthetõ féltékenység kerítette hatalmába, de amikor megtudta, hogy Arany „öregember” (harmincéves volt), az alig 21 éves Petõfi többé nem látott benne vetélytársat. Mi több, ahogyan Illyés Gyula is megírja, Petõfi „kioktatja az írói mesterség, illetve az érvényesülés titkaira, tanácsokat ad neki, munkára ösztökéli, úton-útfélen portálja, naphosszat szaladgál, hogy kiadót, pénzt és állást szerezzen neki”. Rövidre szabott, de igen mély barátságukból született levelezésük irodalomtörténeti csemegének számít. Kordokumentum is, hiszen mindkét költõ megírta bennük mindennapjaik történéseit, életük kisebb-nagyobb eseményeit.

Utolsó évek

A forradalom bukása után Nagykõrösön kap tanári állást, majd a Kisfaludy Társaság igazgatója lesz, és Pestre költözik. Fáradhatatlanul szervezi a fõváros irodalmi életét, lapot szerkeszt, verseket és regényt ír, klasszikusokat fordít, tanít.
Lányának, Juliskának 1865-ben bekövetkezett halála mélyen megrendítette Aranyt, tíz esztendõre el is hallgatott benne a múzsa.
1879-ben, harmadik nekifutásra a Tudományos Akadémia végre elfogadta a lemondását fõtitkári hivataláról. Miután megszabadult a hivatali kötelezettségektõl befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes mûveit, elkészült a Bolond Istókkal, valamint megírta az Õszikék címû ciklusát, és bevégezte a Toldi-trilógia középsõ részét, a Toldi szerelmét.
Évek óta heveny hörgõgyulladással küszködött, a Petõfi-szobor avatásán megfázott, és tüdõgyulladást kapott, és néhány nappal késõbb, 1882. október 22-én, 66 éves korában elhunyt.
A Kerepesi temetõben temették el, sírjára a Margitszigetrõl, hosszú sétáinak helyszínérõl áttelepített tölgyek vetnek árnyékot.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s