A Pilvaxból a halhatatlanságba

Ki hitte volna, hogy az első kokárda, amit Szendrey Júlia készített Petőfinek, az olasz lobogó színeit idézte? És hogy Vasvári Pál a forradalom hevében is udvarolt? De 1848. március 15-e természetesen nem eme legendák miatt vonult be a történelembe. 

Enyhe szellõ fújdogált a Duna felõl azon a szerdai napon, amikor Bécsbõl megérkezett az osztrákok lázadásának híre, a pesti ifjak pedig a március 15-re virradó éjjelen alig hunyták le a szemüket. Petõfi úgy érezte, soha nem akar már hajnalodni, csókot lehelt a mellette szendergõ Júlia arcára, majd kipattant az ágyból, magára kapta atilláját, dolmánya hajtókájára pedig feltûzte a felesége által már elõzõ este megvarrt kokárdát. Volt ugyan a kokárdának egy kis szépséghibája – Júlia véletlenül rosszul varrta össze, így a magyar színsorrend helyett az olasz sikeredett –, de Petõfi így is büszkén viselte a nap folyamán. 
Hiába érkezett korán hajnalban a Pilvaxba, az egyik asztalnál már ott találta a forradalmi terveket szövögetõ Vasvári Pált és Bulyovszky Gyulát. „Gyerünk Jókaihoz” – kiáltott a költõ, és már viharzott is ki az ajtón. Jókainál végleges formába öntötték a 12 pontot, majd visszarohantak a kávéházba, ahol várta õket Gaál Ernõ és Hamary Dániel. Jókai – akinek ugyancsak fura kokárda díszelgett mellén, mivel hitvese, Laborfalvi Róza, Erdélyre való tekintettel, kéket és sárgát is szõtt bele – gyorsan felolvasta a forradalmárok 12 követelését. Miután ezt egyhangúlag elfogadták, Petõfi – most elsõ alkalommal – elszavalta barátainak a Nemzeti dalt. Egyébként a nap folyamán Petõfi többször is elmondta versét, hol egy széken állva, hol a tömegben vagy az egyetemek auláiban. Elhatározták, hogy a 12 pontot és a Nemzeti dalt azonnal ki is nyomtatják, majd szétosztják Pest utcáin. Hiszen a kiáltvány elsõ pontjában a szabad sajtó és a cenzúra eltörlése szerepelt! A Hatvani utcai Landerer és Heckenast könyvnyomdát szemelték ki maguknak, de elõször a jogi egyetemhez vonultak. Annak udvarán már egy csapat tanuló várt rájuk, a fiatalok hatalmas lelkesedéssel fogadták Petõfiéket. A forradalmár költõ újból elszavalta a Nemzeti dalt, Jókai pedig fölolvasta a 12 kívánatpontot. Innen az Újvilág utcai orvosi egyetemre mentek, itt is félbeszakították az egyetemi elõadásokat, és az elõbbihez hasonlóan jártak el az udvaron, késõbb pedig a mérnöki és bölcseleti kar hallgatói elõtt; ugyanez történt az egyetemi téren is. Ahogy egyetemrõl-egyetemre jártak, egyre több ember csatlakozott hozzájuk az utcákról, a tömeg folyvást duzzadt. Pedig mikor Petõfiék kiléptek az általuk „forradalmi csarnoknak” elnevezett Pilvax kávéház ajtaján, alig voltak többen, mint tízen, de néhány óra múlva már több tízezren vonultak…

Forradalmi nyomdafoglalás 

Az események viharos gyorsasággal zajlottak. Tíz órakor a Landerer és Heckenast nyomda bejáratához érkeztek, ám az ajtót a hatalmas külsejû, de igen joviális Landerer állta el elõttük. Petõfiék felszólították, azonnal nyomtassa ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt. „A cenzúra pecsétje nélkül lehetetlen” – felelte a nyomdász. „Sajnáljuk Landerer úr – válaszolta Petõfi – akkor Önt testi fenyítés mellett kényszeríteni fogjuk rá.” A nyomdatulajdonos erre odasúgta a mellette álló Irinyinek: „Ha Önök kényszerrel lefoglalnak egy gépet, én azt önként rendelkezésükre bocsátom. Jobb, ha nem látom, úgyhogy zárjanak be az irodámba, nehogy a hatóságokkal meggyûljön a bajom”. (Miután Landerer látta, hogy a pesti események vértelenül zajlanak, késõbb már dalolva és vidáman nyomtatott ki mindenféle cenzori pecsétet nélkülözõ forradalmi iratot és plakátot a talpig piros-fehér-zöldbe öltöztetett nyomdában). Egy amerikai Columbia gépet vettek birtokukba a forradalmárok, és nekifogtak a 12 pont sokszorosításának. Amikor a Nemzeti dalra került volna sor, kiderült, hogy a nagy izgalomban Petõfi otthon felejtette a kéziratot. Így hát emlékezetbõl újból leírta a verset, majd azt is kinyomtatták és sokszorosították. 
A forradalmi hangulat, a lelkesedés hihetetlen méreteket öltött Pesten. Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyûlést tartottak. A Nemzeti dal és a 12 pontos kiáltvány több ezer példányát osztották szét, majd a hatalmas tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta a tanács tagjait, valamint Szepessy Ferenc polgármestert, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Rottenbiller Lipót alpolgármester „forradalmi hévvel” mutatta az ablakon át a népnek az aláírt 12 pontot. Forradalmi választmány alakult, az ellenzéki nemesekbõl létrejött a Közcsendi Bizottmány. Miután Klauzál Gábor a nép elõtt követelte a 11. pont azonnali életbe léptetését (a politikai foglyok szabadon bocsátását), a tömeg megindult Budára, hogy a legfontosabb kormányszékkel is elfogadtassa követeléseit, s kiszabadítsa börtönébõl Táncsics Mihályt. Egyébként 1848-ban a magyarországi folyókon egyetlen állandó kõhíd létezett, a Lánchíd. Pontosabban még csak akkor építették, a láncokat ugyanis nyáron húzták fel rá. Avégleges híd novemberre készült el. Ezen a félkész hídon vonult át Budára a több tízezres tömeg, ahol a kormányszék elfogadta a 12 pontot és szabadon bocsátotta Táncsicsot. 

Hova lett Táncsics? 

Este a Nemzeti Színházban, a nép követelésére és Táncsics tiszteletére eljátszották a Bánk bánt. A Bánk bán akkoriban éppen be volt tiltva, de Bajza József aligazgató engedélyezte, hogy e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett elõadják. A színészek nemzeti színû kokárdákkal léptek ki a színpadra, Egressy Gábor a Nemzeti dalt szavalta, az énekkar énekelte hozzá a Himnuszt és Szózatot. A közönség nagy része óhajtotta, hogy Táncsics megjelenjen a színpadon. Csakhogy Táncsics nem vett részt az elõadáson, mert szabadulása után kimerülten a Nádor fogadóba ment, és elaludt. A forradalom vezetõi ki is néztek maguknak egy ál-Táncsicst, hogy helyettesítsék az eredetit, de Jókai heves tiltakozása miatt ettõl végül eltekintettek. Az elõadás végeztével, a Rákóczi-induló mellett nagy nehezen eloszlott a felhevült nép.
Az est leszálltával Petõfiék mérleget vontak. Panaszra nem lehetett okuk, hihetetlen tömeget sikerült mozgósítaniuk március idusán. Csupán a jóképû Vasvári Pál tünedezett el néha a frontvonalból, állítólag aznap kisebb kalandba keveredett egy hölggyel. Szendrey Júlia is panaszkodott késõbb, hogy Sándorját jobban érdekli a politika, mint a szerelem. A panasszal maradt, hiszen gyóntatónak Jókait választotta, aki ugyanabban a csónakban evezett, mint barátja, Petõfi. Apropó Jókai: sok más forradalmárhoz hasonlóan, õ is azon a bizonyos március 15-én hagyta el a nemességet jelzõ „y” betût a neve végérõl. 
Másfél évvel késõbb, a forradalom és szabadságharc leverését követõen Haynau levelet írt a császárnak, amelyben kifejtette, hogy olyan rettenetes büntetést fog kiszabni a forradalom vezetõire, hogy az száz évre elveszi a magyarok kedvét a lázongástól. A „bresciai hiénának” bizony igaza lett…
Ha március 15-én kitûzzük a kokárdát, tudnunk illik: a piros az erõt, a fehér a hûséget, a zöld a reményt jelképezi. 

A 12 pont:

„Mit kíván a magyar nemzet: Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2. Felelõs minisztériumot Pesten. 3. Évenkénti országgyûlést Pesten. 4. Törvény elõtti egyenlõséget polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti õrsereget. 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszékeket, képviselet s egyenlõség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre; a külföldieket vigyék el tõlünk. 11. A politikai statusfoglyok bocsáttassanak szabadon. 12. Kívánjuk az uniót Erdéllyel. Egyenlõség, szabadság, testvériség.”

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s