Alsósófalvára a szív mindig hazahúz

Szováta és Székelyudvarhely között kanyargó országút szeli ketté a falut, így lett Sófalvából kettő: a dombon Felső, lent a völgyben, sóhegyek ölében, fenyvesektől átkarolva pedig Alsó. Utóbbihoz gyerekkori emlékek fűznek: anyai nagyszüleim innen származtak el Erdély fővárosába, Kolozsvárra, emléküket néhány ott ragadt rokon, és egy kicsinyke, de takaros tornácos ház őrzi.

Úgy maradtam vele kapcsolatban, hogy néhanapján váratlanul beállított hozzánk egy-egy nagybajszú, székelyharisnyás ember – valamelyik rokon – általában pár zsák pityókával. Aztán jó négy évtizeddel ezelõtt, kisgyerekként ott töltöttem nagymama nõvérénél néhány felejthetetlen napot, de ma már jóformán csak a tornácos házra, a csûrre, és az utca végén lévõ csorgóra emlékeztem. Kiderült, a gyermeki tudatban tisztán rögzõdtek az élmények: legnagyobb meglepetésemre, immár negyven évvel késõbb, pontosan úgy, ahogyan mélyen az emlékeimben élt, a ház még mindig fehéren virít, a tornác és a fából ácsolt csûr is áll, de még a régi csorgó is a helyén várja a szomjas állatokat. 
Városi gyerekként nagy élmény volt nézni a falun átvonuló állatokat, a kerítések elõtt gágogó libákat, a szabadjára engedett tyúkokat és az õket üldözõ kakasokat, de még az esõ után gõzölgõ sárnak is érdekes illata volt.
Mára már nagyot változott a falusi világ: aszfaltburkolatú út vezet keresztül-kasul rajta, a házakra emeletet húztak, és tán állat sincs annyi, mint ahányra emlékeztem. 

Sóhegyek lábánál 

Alsósófalva a Sóvidék települései közé tartozik, gyakorlatilag sóhegyek lábánál fekszik. Orbán Balázs monumentális munkájában, A Székelyföld leírásában akövetkezõket írja errõl a tájról: „Sóvidéknek nevezik pedig a Korond-vize és a Kis-Küküllõ völgyét is le Szovátáig azon több négyzetmérföldnyi sófekvésrõl, mely itt nemcsak a föld keblében rejtõzik, hanem a föld felületére kitörve egész sóbérceket alkot”. Sófalva a 18. század közepe táján vált ketté, amikor a falu lakosainak egy része a dombról – a mai Felsõsófalváról – leköltözött a Korond patak másik partjára. Azóta is nagyjából ugyanakkora létszámú a két falu, Alsósófalva jelenleg mintegy 1600 lelket számlál. Az emberek túlnyomó része református vallású, a római-katolikusok száma viszonylag kevés. Elsõ, fából készült temploma már akkor megépült, amikor a sófalvaiak lejöttek a dombról, és elfoglalták a völgyet. A 19. század elején aztán a „rendes” templom is elkészült, ma is ide járnak istentiszteletre a népek. A katolikus plébános kéthetente jár be Parajdról misét tartani.

Iskola a domboldalon 

Megfeszülnek az ember izmai, míg felér a dombra épült tanintézmény bejáratához. Az alsósófalvi iskola elsõ említése 1785-ös dokumentumokban szerepel, ekkor Dáné János iskolamester irányítása alatt tíz fiú és tíz lány tanult itt. Az 1800-as évek közepe táján már 150-160 gyerek járt az alsósófalvi iskolába, 1890-re pedig felépül az új épület, ahol a mai napig megszakítás nélkül zajlik az oktatás. Az iskolát és az óvodát egy udvar választja el egymástól, utóbbi homlokzatán még most is olvasható a felirat: „Magyar Királyi Állami Óvoda”. 
Az alsósófalvi 1–8. osztályos iskolába a 2012/2013-as tanévben összesen 186 tanuló jár, még a frissen bevezetett elõkészítõ osztályban is tíz gyerek tanul. 1990 óta az iskola a falu híres szülöttének, az igen korán elhunyt Sükösd Ferenc festõmûvésznek a nevét viseli. 
Az utóbbi években nem csökkent drasztikusan a gyereklétszám, és ez biztató a falu jövõjére nézve – mondja Derzsi Kinga aligazgatónõ. De még így is kevés a gyerek ahhoz, hogy a tanintézmény önálló jogi személyként mûködjék, ezért egy igazgatóság alá vonták az alsó-és felsõsófalvit a parajdi Áprily Lajos Általános Iskolával. Az alsósófalvi tantestület munkáját az aligazgató irányítja, 18 pedagógus oktatja a sófalvi nebulókat, sokan közülük ingáznak, és a legtöbben két-három környezõ iskolában is órákat vállalnak. Az osztályok létszáma évfolyamonként változik, jövõre az is kérdéses, hogy indíthatnak-e elõkészítõ osztályt, viszont két év múlva akár két osztályra való gyerek lesz iskolás korú. „Nem panaszkodhatunk a létszámot illetõen – mondja Derzsi Kinga aligazgatónõ –, hiszen a jelenlegi ötödik osztályban 30 diák tanul, és általában az osztálylétszámok 15 fõ alá nem igen csökkentek.”
Továbbtanulási lehetõségek Korondon, Szovátán vagy Székelyudvarhelyen adódnak, és szép számmal vannak olyan alsósófalvi diákok, akik késõbb egyetemet végeznek. 
A hagyományok õrzése és éltetése fontos részét képezi az iskola életének. Fülöp Noémi tanítónõ több generációs néptánccsoport munkáját irányítja, itt egymás mellett ropják a táncot a nulladik osztályos tanulók a nagyapa korba lépett helybéliekkel. A „csoport” mintegy száz embert jelent, akik heti rendszerességgel próbálnak, és már külföldre is eljutott hírük. A tanítónõ heti rendszerességgel tart hagyományõrzõ órát a kisdiákoknak, így nem csoda, hogy felnõttként is ugyanolyan lelkesen ápolják a Sóvidék szokásait, népi kultúráját. Erre a legjobb példa a farsangtemetés, amely mára faluünneppé nõtte ki magát. 

Tisztelet az elődöknek 

Az iskolával szemközt található névadójának, Sükösd Ferenc festõmûvésznek az emlékháza, ahova Ráduly Jolán tanárnõ kísér el. Az alig 37 esztendõsen elhunyt mûvész alkotói munkásságát mindig is meghatározták a gyermekkori emlékek, a Sóvidék sajátos arculata, világa. A tájhoz és emberéhez való kötõdés, hûség abban nyert elismerést, hogy emlékét a falu apraja-nagyja õrzi, megbecsüli. Az emlékszobában özvegye által adományozott festmények, rajzok, fényképek és személyes tárgyak láthatók. A ház másik részében régi idõkrõl mesélnek a csokorba gyûjtött jellegzetes falusi munkaeszközök, sófalva lakóinak korabeli fotói, festett ládák, bútorok és népviseletek.
Sükösd Ferenc nem az egyetlen híres alsósófalvi. Emléktábla jelöli Cseresnyés Gyula színmûvész szülõházát, és – amit kevesen tudnak – a hely szülöttje Keresztes Lajos birkózó, aki 1924-ben, a párizsi olimpián ezüstérmes, négy évvel késõbb, Amszterdamban pedig olimpiai bajnok lett.

Kevés munkalehetőség, nagy kötődés 

A sóvidéken általában kevés a munkalehetõség manapság, és ez hatványozottan érvényes Alsósófalvára. Emberfeletti erõvel dolgoznak itt az emberek, hiszen a talaj nem a legalkalmasabb a földmûvelésre, faluturizmus gyakorlatilag nem létezik, nincsenek panziók, sem szállodák a környéken. Az alsósófalvi családokban a pénzkeresõ személyek száma általában egy fõ: a legtöbben a szovátai tejgyárban vagy bútorgyárban dolgoznak, mások Székelyudvarhelyig ingáznak a készruhagyárba. Az évszázados hagyományokkal rendelkezõ parajdi sóbánya is döcög, innen mostanság inkább elbocsátanak dolgozókat, mintsem alkalmaznának embereket. A fiatalok külföldön próbálnak boldogulni, de – más vidékeken talán ez meglepõ – kevesen szakadnak végleg idegenbe, néhány év vagy évtized után hazahúz a szívük. A sófalvi ember ugyanis ott szeretne megöregedni, ahol született: erõs a kötõdése a szülõföld iránt, rendkívül sokat jelent számára a vidéket átszövõ hagyományok még élõ szellemisége, az õsök tisztelete.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s