Vasarely, a káprázat művésze

Ki hitte volna, hogy a százhét éve született Victor Vasarely, akit manapság a legismertebb és legsikeresebb magyar képzőművésznek tartanak, eredetileg orvosnak készült? Karrierje kezdetén mellékállásban készített plakátokat, végül Franciaországban talált rá sajátos művészetére.
Bő két évtizeddel ezelőtt a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban rendeztek Victor Vasarely kiállítást. Mi több, egyes műveit meg is lehetett vásárolni. Csupán azon múlt, hogy még sincs tulajdonomban egy Vasarely-grafika – amely utánnyomással készült ugyan, de számozva volt és a művész aláírását is tartalmazta -, hogy másnap kaptam fizetést, és addigra elfogyott a készlet. Igaz, ráment volna szinte az egész akkori bérem, és valószínűleg a gatyám is, de nagyon megérte volna. Ilyen alkalom ugyanis egyszer adódik az életben, és azóta sem találkoztam ehhez hasonló lehetőséggel.
A Vásárhelyi Győző néven Pécsett, 1906. (más adatok szerint 1908.) április 9-én született festő az op-art irányzat legjelentősebb képviselője. Művei mellett elméleti munkássága is igen jelentős, a vizuális művészetről írott munkáit ma már egyetemeken tanítják.
Gyermekkorától vonzódást érzett a művészetek iránt, ennek ellenére majdnem orvos lett. Járt is becsületesen a pécsi egyetemen orvosi karára, és hogy eltartsa magát, munkát vállalt egy laboratóriumi eszközöket gyártó vállalatnál, ahol könyvelőként dolgozott. Később egy golyóscsapágy gyárban kötött ki, és itt kezdett különféle plakátokat festeni. Arra hamart rájött, hogy orvosként nem fog a helyzet magaslatán állni, így 1927-ben Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájába iratkozott be, majd a Bauhaus eszmevilágához formailag közelálló Bortnyik Sándor „Műhelyének” lett a tagja és két éven át folytatott elsősorban grafikai tanulmányokat. Különösképpen az absztrakt művészetek érdekelték, és amikor 1930-ban Franciaországba emigrált, már eldöntötte, milyen stílusirányzatot fog követni.
Az emigráció első éveiben főként reklámgrafikával foglakozott, ám a múlt évszázad közepe táján elkezdte optikai és kinetikai vizsgálatait. Ekkor tért át a szürrealista munkákról az általa kitalált op-art irányzatra. „Képei a nézőpont módosulásával változnak, a fokozatos színárnyalat-változások, végtelen látszati kombinációk érdekesek és dekoratívak. Festészeti ábécéjében 1960-tól dolgozta ki a szín- és fekete-fehér kontrasztokra s a párhuzamosokra épülő perspektíva képi világát” – írja róla egyik kritikusa.
Említésre méltó sajátos filozófiai felfogása: társadalmi művészetről álmodott, s hitte: az emberekben éppoly erős a vágy a képzőművészet, mint a zene iránt. A 20. századot nem az egyedi alkotások korának látta, azt akarta, hogy bárki megszerezhesse sokszorosított műveit.
Már életében elismert művésznek számított: 1981-ben a francia Becsületrend tiszti fokozatával tüntették ki, világszerte sorban nyíltak Vasarely-múzeumok.
1997. március 15-én, halt meg Párizsban.
“Bármilyen elismerésben is volt részem, mindig is úgy véltem, személyemben magyar embert tiszteltek meg, alkotóművészetem forrását minden bizonnyal ezek a gyökerek jelentik” – vallotta magyarságáról, melyet az emigráció hosszú évtizedeiben sem tagadott meg.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s