Még egy sóhaj

ncs1.jpg„Nyomunk a szél porral befújja.” 

(Szilágyi Domokos)

Emberöltők jönnek, emberöltők tűnnek tova. Észre sem vesszük, mily parányiak vagyunk, s a Föld egyre nő. Testünkre, nyakunkra tekeredik-megfojt, elemészt,

s nem értjük miért. Isten pedig csak büntet. Nem áld jókedvvel, sem bőséggel. Nem nyújt védő kart, nem hoz ránk víg esztendőket. Az életre érdemesek időnap előtt távoznak, s száz évet élnek a semmirevalók. Dicsértessék a csaló, a gazember, s kínok közt pusztuljon a becsületesebbje!

Mekkorára nőtt a Föld, s mily kicsinyek vagyunk. Fehér csontok, kiszáradt koponyák által szegélyezett utakon járunk vakul, nem halljuk sorstársaink könyörgését (nem is akarjuk), nyelvünk az őszinte szavak szomjúságától szájpadlásunkhoz tapad, és már-már alig tudjuk kinyögni a legszebb szót: magyar. Petőfi, talán utolsó vércseppjével is, azt írta volna: világszabadság! Nekünk, a nagy szabadságban, egy egyetem sem jár. Mert nem is jártunk utána úgy istenigazából. Látjuk, érzékeljük nap mint nap, hogyan szítják ellenünk a gyűlölet tüzét, és mi tohonyaságba süppedve suttogunk, mikor kiáltanunk kellene! Uramisten, meddig menetelünk még gyáván a semmi felé?

„Hol sírjaink domborulnak/ unokáink leborulnak.” Hányan érdemelnek síremléket? Hiszen sokan, nagyon sokan unokáik imádságát sem érdemelték ki.

Nagyra nőtt a Föld, s tehetetlenségünkben legyintünk: az idő mindent megold. Az idő végtelen, s onnan nem várhatunk megoldást. Olykor kínos mosollyal esküdözünk: mi maradunk! Nem telik el sok idő, „nyomunk a szél porral befújja.”

„Talpra magyar…” – halljuk néha valahonnan távolról, s bambán bámulunk. „Hazádnak rendületlenül…” Tudathasadásos állapotunkban azon gondolkodunk: vajon melyik hazának „rendületlenül”. „Él nemzet e hazán.” Fogyva, egyre fogyatkozva, ki tudja meddig?

Évek óta marcangol bennünket a falka.

Mondják: van remény.

Valóban van egy remény. Az, hogy az utolsó keresztre feszített magyar tán még anyanyelvén tudja majd kinyögni a kínoknak véget vető jajt.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s