Az utolsó két szó

Az öreg nyomdász negyven évig készült, hogy megírja a Nagy Művet. Ő, aki kéziratok ezreit olvasta és öntötte ólomba, majd később korszerűbb eszközökkel vitte újságpapírra, hitte, hogy élete érdekes és tanulságos lehet az utókor számára.
Miután megünnepelték nyugdíjba menetelét, az öreg hazament, bezárta az ajtót, beredőnyözte az ablakokat, öt gyártyát az iróasztalátra állított, golyóstollakat készített elő, és leült írni.
De a múzsa messze elkerülte az öreget. Az ihlet még a pálinkától sem környékezte meg, és a doboz cigaretta sem segített, hogy beinduljon a munka. Bámulta az üres papírost, mígnem szeme előtt karikák kezdtek táncolni. És ezekben a karikákban az öreg semmit sem látott, csupán ürességet. Szürkék volta, akár a cigaretta füstje, és mintha még keserű ízüket is érezte volna szájában.
Az öreg minden reggel szertartásosan leült a fehér papír elé, idővel enni és inni is elfelejtett, néhány hét után a széken aludt, de a saját élete sehogy sem akart leperegni szemei előtt. Behunyta, majd kitárta szemeit, homlokát dörzsölte, de mindig csak ugyanazokat az üres karikákat látta.
Mielőtt végzett volna vele a végelgyengülés, rájött a szürke, üres karikák titkára: ezek jelentették életét, melyről most, így utólag, semmi említésre méltót nem tudott mondani.

*
Amikor megtalálták, az előtte heverő papiroson sok-sok karikát, és két szót találtak:
HIÁBAVALÓ VOLT

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s