A Székelykő fájdalma

05 torocko joNem is olyan régen volt, hogy Csáky Zoltán felkerekedett Duna-televíziós stábjával, és filmet forgatott Erdélyben, Hagymakupolás honfoglalás címmel. Szomorú dolgokra hívta fel a figyelmet a két órás film: a román nemzetállam „őshonos” lakosai a kommunizmus bukása óta is töretlenül terjeszkednek, szűz földeket vesznek birtokukba, kitűzik szimbólumaikat, templomokat, kolostorokat építenek olyan vidékeken, ahol ők maguk olyan ritkák, mint a fehér holló. Akkoriban talán sokan gondolhatták úgy, hogy a stáb egy befejezéséhez közeledő folyamatot mutatott be, hiszen mégiscsak Európához kívánt csatlakozni az ország, és a templomépítésnél valamivel lényegesebb értékeket kellett volna felmutatni a világ előtt.
Ám a modern kori „honfoglalás” igazából csak akkor kezdődött…
A diktátor hagyományait követve – ezúttal nem olyan látványosan, de hasonlóan lényegre törően – elhintik magvaikat ott, ahol mesékből szőtt történelmük sem tudta kimutatni egykori és jelenlegi dominanciájukat. Miután a tömbben élő magyarok körében kevesebb eséllyel tudnak terjeszkedni, célba vették a szórványvidéket. Egyre merészebben tiporják földbe a kisebbségben élők jogait, naponta éreztetik velünk, hogy megtűrt, másodrendű állampolgárai vagyunk a román nemzetállamnak.
A Székelyföld közigazgatási beolvasztására tett törekvés tagadhatatlan, a világ szeme előtt zajlik. A felszín alatt azonban olyan, a nemzetállam kiteljesítését célzó veszélyes kísérletek zajlanak, amelyek sem a közbeszédben, sem a sajtóban nem kapnak megfelelő nyilvánosságot. Szomorúan és megdöbbenve kell tudomásul vennünk, hogy többek között Torockó „leigázása” van készülőben. A Székelykő árnyékában, az amúgy is tenyérnyi parkban – gyermekek játszóterén, öregek pihenőhelyén – néhány éve ortodox templom „sarjadt ki” a földből. Természetesen az egy tucatot alig meghaladó létszámú torockói román legnagyobb örömére és elismerésére. A községtől alig kőhajításnyira két kolostort is felhúzott az ortodox egyház, az egyiket apácák, a másikat szerzetesek lakják. Kiépülőben tehát a román végvár, amelynek célja a színtiszta magyar torockói közösség homogenizálása.
A Székelyföld mellett – jogosan – sokan kiállnak, hallatják hangjukat. Milyen sors vár azonban erre a vidékre? Mi lesz a szórványban élő magyarsággal?

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s