Szent-Györgyi, a Nobel-díjas James Bond

Ki hitte volna, hogy az 1893. szeptember 16-án született Szent-Györgyi Albert barátja, Zilahy Lajos író letartóztatása miatt nem tért vissza többet Magyarországra? A Nobel-díjas tudós az egyetlen magyar, aki a díjat szülőhazájában végzett munkásságáért kapta. De ő volt az is, aki egy lehetséges kiugrásról tárgyalt az angolokkal a háború kellős közepén.

Állítólag gyerekként rossz tanuló volt, de ahogy a nagy elmék esetében gyakran előfordul, olyan villámgyorsan szívta magába a tudást, hogy a tanórák unalmasnak tűnhettek számára.

A tudomány és az utókor hatalmas szerencséjére a békés természetű Szent-Györgyi utálta a bakaruhát, és általában a háborúskodást. Alig szerezte meg orvosi diplomáját a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1914-ben, máris a fronton találta magát. Szent-Györgyi ekkor már túl volt első doktorátusán is, és két év becsületes szolgálat után úgy döntött, hasznosabb egyede lehet civilként a társadalomnak, mintsem értelmetlen öldökléssel vesztegesse idejét. Nem sokat gondolkodott, mit kellene tennie, hogy leszereljék: egy támadás során, mikor mindenki lőtt mindenkire – hihetetlen bátorságról és önuralomról téve tanúbizonyságot – szándékosan karon lőtte magát. Ha kiderül a turpisság, valószínűleg a gyorsítélő katonai bíróság előtt találja magát, ám mivel semmiféle bizonyítékot nem találtak az önlövésre, és sebesülése elég súlyosnak bizonyult, leszerelték és hazaküldték a frontról.

 Úton a hírnév felé

Miután megszabadult a katonai szolgálattól, Szent-Györgyi előtt megnyílt az út a szakmai továbbképzés terén. A briliáns medikus Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai kémia terén. Minden állomásán tudását gyarapította, de Berlinben életre szóló leckét is kapott magatartásból Michaelis professzortól, a pH-mérés kidolgozójától. Ő tanította meg ugyanis Szent-Györgyit, „hogyan lehet a lehető legszerényebbnek maradni akkor is, amikor már mindenkinél többet tudok”.

1927-ben a Cambridge Egyetemen kémiatudományból is megszerezte a doktorátust. Itt akarta először izolálni azt az erősen redukáló, „Szent-Györgyi-féle anyagot”, amit groningeni kutatóként a mellékvesekéregben talált. Később az USA-beli Mayo-klinikán – ahova a szintén Nobel-díjas Edward Calvin Kendall támogatásával került – 25 grammot sikerült elkülönítenie a különös anyagból. Ekkor még hexuronsavnak nevezte felfedezését, ami C-vitamin néven írt történelmet.

 A szegedi paprika

1930-ban Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hívására hazatért Magyarországra, és átvette a szegedi Orvos Vegytan Intézet vezetését. Szegeden működött az a Tudományegyetem, melyet 1921-ben Kolozsvárról üldöztek el a hatalmat átvevő románok. Kiváló körülmények fogadták a tudóst a Tisza-parti városban, a Nobel-díjra már csak hét évet kellett várni…

Egész életében imádott fiatalokkal dolgozni, nem csoda, hogy rövid idő alatt a hallgatók kedvenc professzora lett Szegeden. Rendszeresen teniszezett, lovagolt – többnyire nála fiatalabbakkal, bár ő is alig ugrotta még túl a harmincat –, és megtanult repülőgépet vezetni. Talán nem véletlen, hogy hosszú élete során négyszer nősült, hiszen szőke haja, kék szeme, magas, sudár termete – és nem mindennapi tudása – után bomlottak a nők. Családias hangulatban taníthatott és kutathatott, és úgy tűnt, végleg Szeged lesz az otthona. Annál is inkább, mivel egy kéznyújtásnyira volt kutatásainak nyersanyaga: a szegedi paprika. Elképzelhetetlenül nagy mennyiségben vonhatta ki az eleinte hexuronsavnak is nevezett különleges anyagot a paprikából, és a Tisza-partról jelentette be: ez az anyag a C-vitamin.

Amikor Svédországban bejelentették Nobel-díjra jelölését – 1937. októberében járunk –, az is kiderült, mennyien szeretik Szent-Györgyit a városban. Újságírók hada jelent meg nála már a bejelentés estéjén, másnap hajnalban pedig Szeged apraja-nagyja kivonult a terekre ünnepelni a tudóst. Megválasztották Szeged díszpolgárának, hogy a díj átvételekor ezzel is öregbítse befogadó városának, kutatásai helyszínének hírnevét. Ő sem gondolta, hogy egyszer mégis el kell hagynia a várost…

 Bond. Albert Bond…

1939-ben kitört a II. világháború, és az angolszász demokráciát kedvelő Szent-Györgyi egészen új szerepkörben tűnt fel: „Nem én mentem a politikába. A politika lépett be az életünkbe, amikor könyveket égettek és zsidó barátaimat üldözték, igent vagy nemet kellett mondanom. És én nemet mondtam.” 1942-ben csatlakozott a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronthoz, részben szövegezte, majd aláírta a Bajcsy-Zsilinszky-féle kiáltványt, mely arra szólított föl, hogy Magyarország lépjen ki a háborúból. 1943-ban, tudományos konferencia leple alatt, a magyar kormány megbízásából Isztambulban tárgyalásokat folytatott az angolokkal egy lehetséges fegyverletételről. Szent-Györgyi kapcsolatot tudott teremteni az isztambuli brit megbízottakkal és eljuttatott egy memorandumot is az ankarai amerikai követnek. Beszámolt az ország kül- és belpolitikai helyzetéről, a haderő állapotáról és a tisztikar németekhez való hozzáállásáról. Mi több, felajánlotta magát, mint lehetséges miniszterelnök-jelölt a kiugrást követő új kormányban. „Az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy valóban az angolokkal tárgyalok, vagy a Gestapo állított nekem csapdát” – mondta később. Mikor a dolog kitudódott, Hitler egyenesen Horthytól követelte a tudós fejét. Magyarország német megszállását követően a Gestapo üldözte, hosszú hajat és szakállt növesztve jó ideig bujdosott.

A háború után parlamenti képviselő lett, de hamar kiábrándult a Rákosi-féle csőcselék politikájából. 1947-ben Svájcban töltötte szabadságát, amikor eljutott hozzá a hír, hogy régi barátját, Zilahy Lajos írót letartóztatták. Ekkor döbbent rá, hogy saját személyes szabadsága is veszélyben forog, és Amerikába emigrált. Folytatta Szegeden elkezdett tudományos kutatásait, de a vietnami háború ellen is felemelte szavát. Az Őrült majom címen kiadott könyvét, amelyben a civilizáció túlélési esélyeivel foglalkozott, máig az egyik legfontosabb háborúellenes műnek tartják.

1973-ban látogatott haza a szülőföldjére először, ekkor fogadta a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává, majd 1978-ban a Szent Koronát hazaszállító küldöttség tagjaként járt Magyarországon.

Kilencvenhárom évesen hunyt el, az Atlanti-óceán partján lévő házának kertjében temették el.

 zent-Györgyi Albert mondta:

Szent-Györgyi Albert monda:
Amikor a fiatalok azzal fordulnak hozzám, hogy kutatók akarnak lenni, mert szeretnének hozzájárulni az emberi szenvedés enyhítéséhez, én inkább jótékonysági intézményekhez küldöm őket. A kutatás önző embereket kíván, akiket szenvedélyesen érdekelnek a „haszontalan” kérdések, és megoldásukért hajlandók mindent feláldozni, még a saját életüket is.”  
„Az ember agyát nem azért alakította ki a természet, hogy az igazságot keresse, hanem azért, hogy élelem, biztonság és hasonló dolgok után kutasson, hogy felismerje az előnyös helyzeteket, hogy nap mint nap segítse az embert az életben maradásban. Az agy a túlélés szerve.” 
„A politikus a következő választásra gondol; az államférfi a következő nemzedékre. Az emberek a legjobb politikusokra szavaznak, aztán csodálkoznak, hogy rossz államférfiakat kaptak.” 
„A legtöbb háborút nem dicsőséges királyok és vitéz tábornokok döntötték el, hanem tetvek és patkányok, amelyek fertőzést hordoztak és járványokat terjesztettek.”  
„Az igazi tudós kész arra, hogy elviselje a megpróbáltatásokat, akár még az éhezést is, csak hogy senki ne szabja meg neki, hogy milyen irányba folytassa a munkáját.” 
„A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés.”

 

 

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s