Operettkirályok

Ki hitte volna, hogy A víg özvegy komponistájának közbenjárása nélkül nem születik meg a Csárdáskirálynő? A 60 esztendeje, 1953. október 30-án elhunyt Kálmán Imre a nála 12 évvel idősebb, és öt évvel hamarabb, 1948. október 24-én eltávozó riválisa, Lehár Ferenc unszolására fejezte be főművét.
Talán nincs még egy olyan zenés műfaj, amely annyi ember szívét-lelkét meghódította volna, mint az operett. Népszerűsége ma is töretlen, noha az első operettnek tekintett előadás – Hervé Don Quijote és Sancho Panza című műve – 1848-as bemutatója óta 165 év telt el. Már Mozart elgondolkodott azon, hogy friss vért kellene vinni kora zenei életébe könnyed dallamvilággal, humorral és szerelemmel átszőtt történetek egyszerűségével. Az új műfajt el is nevezte operettnek, aminek szó szerinti jelentése „kis opera” vagy „operácska”. Valamilyen oknál fogva a „keresztapa” írt ugyan vígoperát, de operettet végül soha.

Bécs központtal az Osztrák–Magyar Monarchiában lett igazán divatos a műfaj, zászlóvivői pedig kezdetben Suppé, annak tanítványa, Karl Millöcker, és az ikon: ifjabb Johann Strauss voltak. Utóbbi alapvető újításokkal jelentkezett: a bécsi keringőt az operett zenei világába helyezte. Legsikeresebb műveit – Cigánybáró, Denevér, Egy éj Velencében – a mai napig játsszák a világ színpadain.

Strauss után az élet

1899-ben meghalt a keringők koronázatlan királya, a kor legkedveltebb operettszerzője, Johann Strauss. Hatalmas űrt hagyott maga után, de a műfaj jövője nem forgott veszélyben: nem sokkal a „keringőkirály” halálát követően megjelent a színen Lehár Ferenc, majd fiatalabb követője, Kálmán Imre. Velük kezdődött az operett új, fényes korszaka.

Lehár Ferenc 1870. április 30-án született Révkomáromban, a kiegyezés utáni Magyarországon. Apja egy észak-morva származású katonakarmester volt, akinek ősei üvegesek voltak, de földműveléssel is foglalkoztak. Az idősebb Lehár volt az első a családban, aki azonban a muzsikus pályát választotta. Bécsben a Theater an der Wien fuvolása lett, katonaként, amilyen gyorsan csak tudott, beállt egy katonazenekarba, és elnyerte ott a megüresedett katonakarmesteri posztot.

1866-ban Révkomáromban megismerkedett Neubrandt Krisztinával, akibe azonnal szerelmes lett. A nagy boldogságban egy volt a baki: a szép Krisztina egy vak hangot nem tudott németül, Franz pedig ugyanannyit tudott magyarul. Ám a szerelem nagy úr, három év múlva összeházasodtak, és nemsokára megszületett a trónörökös, az ifjabb Lehár Ferenc. Nemzetisége sok vita tárgyát képezte és képezi napjainkban is: Komáromban született, Magyarországon, anyanyelve is magyar volt, tizenkettedik életéve előtt más nyelven nem is beszélt. Osztráknak is tekintették, mivel élete nagy részét Bécsben, illetve Bad Ischlben töltötte. Az ifjú Lehár folytatta apja hivatását: 12 éven át katonakarmesterként működött több városban, többek között Budapesten, Esztergomban és Bécsben. Utóbbi volt a helyszíne első operettje bemutatójának is: 1902. november huszonötödike volt a nagy nap, amikor felcsendült a Bécsi asszonyok zenéje. A mű világsiker lett és meghatározta Lehár további munkásságának fő területét.

Lehártól eltérően kortársának, Kálmán Imrének a nemzetisége nem képezi vita tárgyát: Siófokon született 1882. október 24-én, Koppstein Károly gabonakereskedő és vállalkozó fiaként. Csodagyerek zongoristának tartották, tizenévesen már Budapesten koncertezett, de egy betegség miatt le kellett mondania a hangszerről. Gimnáziumi évei alatt változtatta a nevét Kálmánra, így vonult be a zenetörténelembe.

Imre életével szinte egyidejűleg indult útjára a siófoki színjátszás is. A fiatalember rengeteg időt töltött a Nyári Színkörben, hívatlanul is eljárt a próbákra, barátságot kötött a színészekkel. Lenyűgözte a színház, így nem csoda, hogy a zongorázás félbemaradása utána egy színpadi műfaj, az operett felé fordult.

Noha Kálmán Imre nagy álma a szimfónia-komponálás volt, szülei óhajára beiratkozott a jogi fakultásra. Párhuzamosan hallgatott órákat a Zeneakadémián is, és hogy eltartsa magát Pesten, újságíróként dolgozott.

Első operettjét majdnem véletlenül írta meg: Bakonyi Károly, a librettóírás nagymestere éppen megvált Huszka Jenő zeneszerzőtársától, egy közös barát, Jakobi Viktor pedig Kálmán Imrét ajánlotta Huszka helyett. Nemsokára megszületett a Tatárjárás, Kálmán első operettje.

Történelmi jótanács

Bár a két jelentős operettszerzőt nem fűzte egymáshoz szoros barátság, mégsem mentek el ismeretlenül egymás mellett az életben. Kétségkívül az, hogy a Csárdáskirálynőt Kálmán Imre befejezte, Lehárnak köszönhető.

1914 tavaszán kapta meg a zeneszerző egy pesti orfeumi énekesnő és egy trónörökös szerelmi történetének szövegkönyvét. A komponista visszavonult egy kis üdülőhelyre, hogy nyugodtan dolgozhasson, ám nemsokára kitört az első világháború. Kálmán azonnal letette a pennát: „Nem tudok zenét szerezni akkor, mikor a frontokon egymást öli a világ.” Egy kerek évig egyetlen hangjegyet sem írt le. Az utókor szerencséjére ekkor találkozott Lehárral, aki – optimistább lélek lévén – rávette, hogy fejezze be a művet.

Mai szemmel nézve mindketten világpolgároknak számítottak, de rendkívül erős volt bennük a magyarságtudat. Lehár és Kálmán Imre is emigrációban halt meg: előbbi 1948.október 27-én az ausztriai Bad Ischlben, míg a Csárdáskirálynő felejthetetlen szerzője 1953. október 30-án Párizsban hunyt el.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s