Munkácsy, az amerikai milliomosok kedvence

Ki gondolta volna, hogy Munkácsy Mihály munkái közül az utóbbi években is kerülnek elő eddig ismeretlenek? A 170 éve, 1844. február 20-án született festőnek rengeteg megrendelője volt, képeit gyakran a festőállványról adta el műkereskedője, így nem csoda, hogy itt-ott a nagyvilágban még előbukkan egy-egy remekmű.

Charles Sedelmeyer műkereskedőre ma azt mondanánk: sztármenedzser. Megrendeléseket szerzett Munkácsynak, és olykor meg sem várva, hogy a festék megszáradjon a képeken, el is adta őket. A műkereskedőnek rengeteget köszönhetett Munkácsy: gyakorlatilag Sedelmayer volt az, aki a festő műveit végigutaztatta szinte az egész világon. Pedig a korán árván maradt Mihály álmodni sem merte volna, hogy egyszer ráköszön a szerencse.

Apja, a bajor származású Lieb Leó sótiszt volt Munkácson, anyja Reök Cecília. 1848-ban a család Miskolcra költözött. Munkácsy festői hajlama már kiskorában megnyilatkozott. Szülei korai halála után 1850-ben nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került, aki a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. A fiút 11 éves korában gyámja asztalos inasnak adta. Három éven át Langi Mihály asztalosmester segédjeként dolgozott, majd bizonyítványt szerzett. Nagybátyja ugyan szerződésben rögzítette unokaöccse alkalmazásának feltételeit, de Langi Mihály ezt nem tartotta be. A fiúra így 10-12 órás munkaidő, rossz ellátás és siralmas életkörülmények vártak. Ez idő alatt készült asztalosmesterségének egyetlen tárgyi emléke, egy tulipános láda. Mesterének durvaságai, a fenyítések okozta testi-lelki nyomorúság egész életére és kedélyére kihatott. Segédlevele megszerzése után Aradra ment, ám itt sem vártak rá szebb idők. Ismét csak nyomorgott, megbetegedett – szinte megvakult – és visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult Fischer ott élő német festőtől – és ezzel eldőlt a sorsa is. Nemsokára megismerkedett Szamossy Elek vándorfestővel, aki magához vette, és rendszeresen kezdte rajzra, festészetre tanítani, de arra is módot talált, hogy Mihály hiányos műveltségét pótolják. Együtt utaztak Buziásra, ahol végre „igazi” festményeket láthatott, és restaurálási munkákban is segédkezhetett mesterének.

Budapestről Párizsba

Szamossy tisztában volt Munkácsy tehetségével, és tudta, fiatal segédje sokkal többre hivatott, mintsem vándorfestőként keresse kenyerét. Ajánlólevelet írt, és Pestre küldte a fiatalembert, aki felkereste az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat titkárát, Harsányi Pált. Ő ajánlotta Ligeti Antalnak, a Magyar Nemzeti Múzeum Képtára vezetőjének figyelmébe az ifjú festőt. Ligeti azonnal megkedvelte Munkácsyt, megengedte, hogy a képtárban másolgassa a nagy elődök munkáit, mi több, attól is megmentette, hogy nagybátyja – aki nem rajongott Mihály művészi ambíciói iránt – visszatérítse az asztalosszakmához. Pesten jelentős pártfogókra tett szert – elsősorban a kor híres festői között –, és sikerült beiratkoznia a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára. Mindössze fél évig tudta fizetni a tandíjat, de legalább megismerkedett Bécs múzeumaival, képtáraival, testközelből láthatta Rubens és Rembrandt alkotásait.

1866-ban kiújult súlyos szembetegsége, és ismét Ligeti sietett a segítségére: a Rókus kórházban kezeltette, és Munkácsy látása hamarosan rendbejött. Ligeti ajánlólevelével sikerült felvételit nyernie a müncheni akadémiára. 1870-ben már tanári állást ajánlottak Munkácsynak a Weimari Akadémián, ám a festőművész Párizst választotta, ahol barátja, Zichy Mihály festő várta.

Megszületett a trilógia

Kezdetben nem találta a helyét Párizs bohém világában, és egy meghívásnak eleget téve Luxemburgba költözött. Alkotói válságba került, kétségek gyötörték tehetségét illetően, depresszióba esett, annyira, hogy öngyilkosságot is megkísérelt. Szerencsére nem esett komolyabb baja, és hamarosan munkakedve is visszatért. Kezdett jól menni a szekere, és magánélete is rendeződni látszott: eljegyezte Cécile Papiert, egy francia báró özvegyét. 1874-ben feleségül vette a hölgyet, és Svájcba, Olaszországba, majd Magyarországra utaztak.  Munkácsy levelezéséből tudni lehet, hogy az arisztokrata hölgy nem bánt kíméletesen a pénzzel: a festőművész többször is figyelmeztette feleségét, ne költekezzen annyira, mert hatalmas adósságokba keveredik miatta.

A következő évek rengeteg munkával teltek, Munkácsy Európa-szerte elismert festő lett, de az amerikai milliomosok is nála rendelték meg arcképeiket. 1880-ban, amikor Munkács díszpolgárává választották, a tiszteletére adott vacsorán Liszt Ferenc is részt vett, és kettejüket egyenrangú művészként ünnepelték.

1881-re készült el a Krisztus  Pilátus előtt, 1884-ben fejezte be a Golgotát, majd 1896-ban a trilógia befejező művét, az Ecce Homót is.

1897. február 4-én kitört rajta a téboly. Egyre romló idegállapota miatt először Baden-Badenbe, majd a Bonn melletti, endenichi szanatóriumba szállították. Soha többé nem tért már magához. 1900. május 1-jén hunyt el az asztalos inasból lett világhírű festő, sírja a Kerepesi úti temetőben található.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s