Pálos Béla utolsó feltámadása

158-rembrandt-szazforintos lap_nagy

Pálos úr pontosan úgy járt, mint Saul, akiből Pál lett. A különbség csak az volt, hogy Pálos Béla nem a Damaszkuszi útón poroszkált az ismeretlen felé, hanem elég világos elképzelése volt arról, hogy Csajágáról Röcsögére kell elérnie.

Nagyjából a második kanyar után érezte úgy, hogy figyelik. Elhagyott még egy-két kilométerkövet, amikor szinte már a nyakán érezte valakinek a tekintetét. Pálos Béla nem volt ijedős ember, ám azt fölöttébb furcsa volt számára, hogy bárhogy meresztette a szemét, senkit nem látott. Sem maga előtt, sem maga mögött, sem az utat szegélyező fák között.
Mivel hosszú út állt előtte, Pálos azzal ütötte agyon az időt, hogy visszaemlékezett élete egyes mozzanataira. Amióta a fürkésző tekintetet magán érezte, érdekes módon egy-másra léte tragikus pillanatai bukkantak fel emlékezetében. Az például, amikor gyerekként a szánkójával egy traktor alá futott, és csak a szerencse mentette meg az életét. Vagy amikor kamaszkorában limonádé helyett a méreggel telt üvegbe kortyolt bele, és csak a gyors orvosi beatvakozás térítette magához. Úgy élte meg ezeket az eseményeket, mint akinek új élet adatott, nem beszélve arról, hogy kétszer – egy baleset meg egy munkahelyi robbanás után – a halálból hozták vissza az orvosok.
„Minő nagyszerű dolog a tudomány” – futott át Pálos Béla agyán, és abban a pillanatban megint érezte tarkóján a titokzatos tekintetet.
Ment és ment Béla, egyre közelebb került Röcsögéhez, de a fejében még mindig az járt, micsoda csoda az orvoslás, majdnem halott volt, mégis él, mert a medikusok mindig visszahozták a túlsó partról. „Ó, a tudomány, feltámasztott már néhányszor” – sóhajtott.
És akkor Pálos Bélába belécsapott a villám.
Úgy is felfoghatnánk, hogy a derült égből csapott bele. Ám nem egészen így történt, csupán olyan hirtelen támadt fel a vihar, hogy a gondolataiba merült ember észre sem vette a haragos fellegek cikázó fényeit.
A Röcsöge felé tartó úton éppen akkor egy lélek sem járt. Pálos Béla hirtelen úgy érezte, szárnyai nőnek, angyalként száll a magasba, és ahogy távolodott testétől, egyre szebbek és erősebbek lettek a színek, zöldebb a rét, az ég pedig, ahogy közeledett hozzá, egyre kékebb. Mérhetetlen boldogság öntötte el.
Miközben Béla az ég felé tartott, alatta a fújdogáló szellő megszenesedett testét keverte az út porával.
Nagyjából a balesetet követő harmadnap, amikor újra a Röcsöge felé tartó úton találta magát, Pálos Béla megvilágosodott: a tudomány mit sem tehet feltámadásairól…

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Pálos Béla utolsó feltámadása bejegyzéshez

  1. Nagy Béla szerint:

    Sokunk számára szükség lenne egy ” utolsó feltámadásra” .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s