Az elhibázott tökéletes gyilkosságom

Miután megöltem a feleségemet, kényelmesen hátradőltem a fotelben, bekapcsoltam a tévét, és nagy élvezettel néztem kedvenc detektív sorozatomat. Magamban mosolyogtam, hogy a sok balfék bűnöző mindig elbukik valami apró hibán. „Velem ez nem történhet meg, hiszen az asszonyból még mutatóban sem maradt semmi” – gondoltam büszkén…

*
Az történt, hogy a drágalátos hitvesemet két nappal ezelőtt gyerekkori barátommal találtam az ágyban. Szinte vicces volt, ahogy Ádám kosztümben, kerekre nyílt szemekkel bámultak rám a hirtelen magukra rántott takaró alól. Klasszikus eset volt mondhatom: hamarabb jöttem haza a szolgálati útról, bejelentés nélkül állítottam haza, és persze a drágalátosnak már viszketett nélkülem. Egy szó mint száz, rövid útón kipenderítettem a havert, a nőt meg teljes hidegvérrel megfojtottam. Másnap délelőtt vásároltam tíz liter sósavat, megtöltöttem vele a kádat – azt amiben szerelmes időkben együtt pancsoltunk, meg ilyenek, szóval értik -, és megfürdettem benne a hűtlen asszonyt. Estére az egész bevégezetett, hitvesem lassan lecsorgott a lefolyón. Körbejártam a szomszédokat, bejelentettem, nőm elutazott, elege lett belőlem, valószínűleg valami szigeti paradicsomban élvezi az életet közösen megspórolt pénzünkön.

*
A franc tudja, hogyan felejtettem el szólni az öccsének. Ennek a hülyegyereknek mindig gyanús voltam, ha kedves voltam vele, ha szigorúbban léptem fel. Szó mi szó, ki nem állhattuk egymást, minden alkalmat kihasznált, hogy keresztbe tegyen nekem. Mikor dühös volt, szikrázó szemeit rám vetette: „Egyszer kinyírod a nővéremet” – mondogatta ilyenkor, mintha előre tudott volna valamit. Amikor a drágalátos jobbik felem huszadjára sem válaszolt a hívásaira, a boldogtalan egyenesen a rendőrséget küldte rám…

*

Kedvenc sorozatom éppen a végéhez közeledetett, amikor dörömböltek az ajtómon. A balfék bűnöző a filmben természetesen rács mögé került, az egész rendőrőrs ünnepelt, mikor ajtót nyitottam, még mindig mosolyogtam, hogy milyen semmiségeken buknak el a tökéletes gyilkosságok kieszelői. .
A nyomozó magas volt és jóképű, intelligens szemekkel, de én holtbiztos voltam, hogy nincs okom a nyugtalanságra. Az asszony úgy folyt le a lefolyón, hogy annak nyoma nem maradhatott. Kérdezősködött erről arról, szimatolt a lakásban, aztán benézett a fürdőszobába. A kád fölé hajolt, hirtelen felegyenesedett, majd rám szólt, öltözzek, mert le vagyok tartóztatva feleségem meggyilkolásáért. Elállt a lélegzetem is. A nyomozó a kád lefolyójának rácsai közül kihalászta az asszony karikagyűrűjét, úgy tartotta elém, mint egy főbenjáró bizonyítékot.
Később megértettem: amikor nőm öccse bejelentette a nővére eltűnését, elmondta, az asszony egyik jellegzetes szokása volt, hogy soha de soha, semmilyen körülmény között nem vette le karikagyűrűjét…
Még akkor sem, ha fürdött.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Az elhibázott tökéletes gyilkosságom bejegyzéshez

  1. Balázs László szerint:

    Csaba, a felugyelő nem a gyűrű miatt kapott el. A sósav leette a kád zománcát ! Vegytan, ember, vegytan !! 🙂

  2. nanocs szerint:

    Laci! A kémiatanárnőm tizenkettedik utolsó évharmadában azt kérdezte, új vagyok az osztályban? Tizenkét éve jártam oda! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s