Kívül rekedtek

Lássuk be, a romániai elnökválasztási kampányban, ha már ott vagyunk mi magyarok is, ígéretekben, nagyotmondásban nem maradhatunk alul az „őshonos” jelöltekkel szemben. Ha be is tartanák, amit kiszólnak ilyenkor, Európának ebben a felében lenne a Kánaán, a Paradicsom, a boldog túlvilág, és minden, amit szem és száj kíván, egyben.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, pontosan időzítve, piacra dobta „A romániai Székelyföld autonómia statútuma” – című dolgozatát. Már a cím nevetséges: hol máshol lenne Székelyföld, mint Romániában? De, hogy a bukarestiek, a stockholmiak, a honoluluiak se tévedjenek el a sok-sok székelyföld között, oda vagyon írva, hogy itt a „romániairól” van szó. (Ennél csupán Kelemen Hunor elnökjelölt kortesbeszédének kezdte röhejesebb: „Az emberek elnöke akarok lenni!” No comment).
A dokumentumot közvitára bocsátották, a románoknál annak rendje és módja szerint már az autonómia szócska kiverte a biztosítékot, társadalmi vita ugyan még nem keletkezett – egy vitában érvek és ellenérvek ütköznek – csupán undorral teli bekiabálások az egyik fél részéről, a másikról pedig taps vagy fejcsóválás. Annak függvényében, ki mit ért önrendelkezés alatt.
Én például sok mindent nem értek.
Isten látja lelkemet, ha mélyre mászok a családfán, részben székelyföldi származású vagyok. Másrészt egész életemet Kolozsváron, Erdély kulturális fővárosában éltem le, itt szocializálódtam, és itt szidtak és gyűlöltek egyesek magyarságom miatt. Sokkal nehezebb magyarnak lenni egy vegyes társaságban, mint egy olyan homogén közegben, ahol nem szólnak meg, ha anyanyelveden beszélsz. Mert nincs ki. Vagy, mert te vagy a többség. Rendben van, legyen autonóm Székelyföld, saját kormánnyal, alsó meg felsőházzal, hivatalokkal, hivatalos nyelvvel, és egyebekkel, ami ezzel jár. Kívánom, hogy virágozzon majd a székely gazdaság, gyarapodjanak a góbék, legyen béke és sok-sok pénz.
De mi lesz azokkal, akik a Székelyföldön kívülre rekedtek? Egyszer már kívül rekedtünk a magyar haza határain, most a kisebb magyar haza is meg akarja vonni a határokat felettünk? A szórvány hogyan marad életben? (Igaz, elhangzott egy olyan eszement ötlet egyik politikusunk részéről, hogy minden magyar költözzön a Székelyföldre. Azt nem mondta, hogyan lehet ezt kivitelezni).
Miközben autonómiát tervezünk Románia szívébe (nem lenne újdonság, a gagauzok Moldova kellős közepén önrendelkeznek sorsuk felett), a kolozsvári polgármesteri hivatal fellebbezett az ellen a bírósági ítélet ellen, amelyik kétnyelvű – román és magyar – helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a hivatalt. A dolog előzménye az, hogy a Kolozs Megyei Törvényszék július közepén alapfokú ítéletében a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány keresete alapján kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább egy ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után! A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar – majdnem ugyanannyi, mint Vásárhelyen – azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. (Micsoda erőfeszítésbe került ezt így letornászni: egy évszázada még fordított volt ez az arány). A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre. Nem kötelezi, de – mint fentebb olvasható – nem is tiltja! Így az a fonák helyzet áll fenn, ha egy világtól elfeledett faluban mondjuk húsz, a sír szélén álldogáló öregember lézeng, de ebből minimum négy magyarul haldoklik, a törvény értelmében ki kell tenni a kétnyelvű helységnévtáblát. De ahol ötvenezer magyar ember él és virul, ott a román elöljárók jóindulatán múlik, hogy kitesznek-e kétnyelvű feliratokat vagy nem.
Gyulafehérvár környékén egész falvak románosodtak el a történelem zivatarában, Nagybányán és a környező településeken több a vegyes házasság, mint bármikor. A Szilágyságban sem jobb a helyzet. Torockóra román templomokat és kolostorokat építenek, idő kérdése, meddig áll a magyarság eme végvára. Mi lesz a Kalotaszeggel, ahova Kós Károly álmodott egykoron autonómiát?
Autonómiapárti vagyok, nagyon szeretném, hogy ne idegenek döntsenek sorsom felett. Egyetlen bajom azzal van, hogy amíg a tömbben élő magyarok – teljesen jogosan – önrendelkezésről szőhetnek terveket, a szórványban élők – mert bármilyen furcsa, lassan Kolozsvárt is annak lehet nevezni – mintha sorsukra lennének hagyva, ki lennének felejtve az autonómia-elképzelésekből.
Még a végén nem csak a regátiak meg a moldovaiak utaznak majd útlevéllel a Székelyföldre…

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s