Harminc év hírhozói

Harminc év egy emberöltő barátaim.
Itt-ott már fáj, amott meg néha szúr, de jelenthetjük: itt vagyunk. Kissé deresedve már, ahogyan az őszbe hajló éveinkhez illik, olykor fáraszt bennünket a hosszas álldogálás, de az sok üldögélés sem okoz örömöt, ám tartásunk egyenes – legalábbis igyekeztünk nem megroggyanni az eltelt harminc év súlya alatt sem. A kisebb betűk is nagyobb nehézséget okoznak, és az ízek sem a régiek, ropog a térdkalács és sokunknak már néhány lépcső is hegyi túrának sejlik – de létezünk. Szétszórt minket az idő, feleséget, férjet és hazát választottunk – de egyben vagyunk.
A diákszerelmek, vagy akár a veszekedések, immáron boldog emlékké szelídültek, és ma már lehet nevetni a csínytevéseken, a bosszúságokon és a nyakleveseken.
Vélt vagy valós sérelmeink régen elmúltak, örömözön az újralátás, nagyobb elégtétel, mint akármilyen birtokunkban lévő földi kincs. Nem kell megjátszani haragunkat vagy örömünket, a barátságot és a szeretetet. Már nem engedhetjük meg magunknak, hogy arra vesszen időnk, ami nem érték és nem fontos, ami mulandó és megkopott. Mert a lényeg a viszontlátás, a lelki együvé tartozás tudata, az évek alatt felgyűlt élmények megosztása. A gyerek, a ház meg a haza és egyéb maradandó dolgok, amik fontosak voltak és maradtak minden időkben.
Áldozati nemzedék vagyunk? Nem tudom. Sokan bizony megvívtuk a magunk harcát az egykori rendszerrel, és hinni akarom, némi részünk nekünk is volt abban, hogy ma már a bárhol énekelhessük azt, hogy Isten áld meg a magyart.
Hírhozók vagyunk barátaink. Egy letűnt világ emberei, akik utcasarkok épületei mögül kandikáltunk ki az égre, és egy új világ szolgái, akik mindig remélték, búfelejtő napok követik a nehéz időket.
Harminc év egy emberöltő testvéreim.
Itt-ott fáj, amott néha szúr, de elmondjuk: továbbra sem adjuk fel. Kissé deresedve már, érezve az évek súlyát, úgy tervezzük, majd egy emberöltő múlva – és közben nagyon sokszor – újra kezet adunk egymásnak. Ha már nem itt a földi enyészetben, legalább a távoli csillagok, üstökösök között. Hiszen, ahogyan egy nagyszerű komédiás mondta: az örökkévalóság hosszú. Főleg a vége felé…
De ígérjük: annak vége felé is találkozunk

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s