Esti mese hab nélkül

Piroska és Hófehérke elment kirándulni. Egy áradó folyó partján, ami elvitte egy egész falu hóbelevancát és vagy ötszáz szerencsétlen flótás vízbe fúlt, találkoztak Hamupipőkével. – Így jár aki, nem tanul meg úszni! – pukedlizett a kislány. Aztán hátrafordult, és egyetlen de gyönyörű mozdulattal beleszúrta a disznóvágó kést a nagyapjába, két barátnője pedig visongott a gyönyörűségtől. – Hol a druzsba? – kérdezte Piroska, látva, hogy közeledik kisöccse. – Ne a druzsbát, ne a druzsbát! – ordított torkaszakadtából Hófehérke. – A kaszát vedd, a szemébe szúrj!!!! Ujjongott már Hamupipőke is, hogy aztán most milyen szépen feltrancsírozzák az öcsköst.
Az öcskösből öt perc múlva nagyjából semmi sem maradt, és három kislány ugrándozva ment tovább a réten.
És elértek nagyanyó házához. A vénasszony szklerózisban szenvedett, süket és vak volt, és évek óta ágyhoz volt kötve. Piroska már egyévesen eltörte a vén szipirtyó szemüvegét, két éves korában porrá zúzta a hallókészülékét, három éves korában a palacsintasütővel ütötte az öregasszony fejét. Később már Hófehérke is besegített, a karján oltották el a cigarettát, körömpiszkálóval szurkálták a vén trotty lábát, Hamupipőke pedig forró viaszt öntött nagymama kopaszodó fejére. Nagyon szórakoztatónak találták mindezt.
De most úgy mentek, hogy a találkát a vénasszony nem kell túlélje. Nem is élte…
Hófehérke és Hamupipőke lefogták, Piroska pedig művészi mozdulattal elvágta a torkát nagymamának. Aztán benzint öntöttek rá, és percekig bámulták a lángokat.
Persze tovább ment a három kislány, még el kellett tegyék láb alól a mostohát meg királynét, és amúgy az egész családot szőrőstől, bőrőstől, macskástól meg papagájostól. Meg apástól és anyástól, és további rokonostól. Meg úgy általában Piroskának, Hófehérkének és Hamupipőkének tele volt a töke az emberiséggel meg a mesékkel. Így hát tettek róla, hogy szebb világot varázsoljanak maguknak….

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s