Kacsóh, az operett matematikusa

001

Ki gondolta volna, hogy a matematikát és fizikát imádó, csupán zenekritikusként ismert Kacsóh Pongrác olyan operettet rittyent a műfaj palettájára, melyet a mai napig hatalmas sikerrel játszanak? 110 éve mutatta be a pesti Király Színház Kacsóh örökzöldjét, a János vitézt.

Egy hűvős őszi estén, amikor a pesti konflisosok is félrehúztak már pihenni, és a lámpagyujtogató régen letetette varázspálcáját, a Király Színház zenekarában Konti József karmesteri pálcájának intésére felcsendül először Kacsóh Pongrác gyönyörű muzsikája, és ezzel elkezdődött – nem csak az előadás, hanem a János vitéz azóta is megállíthatatlan karrierje. 1904. november 18-át mutatott a naptár, és Kacsóh daljátékának bemutatója új korszakot nyitott a magyar zeneirodalomban és az opretettjátszásban.
Kacsóh Pongrác Budapesten született, 1873. december 15-én. Apja a Magyar Államvasutak főtisztviselője volt, és nem sokkal a kis Pongrác születése után Kolozsvárra helyezték át. A jövendő zeneszerző természetesen a kincses városban kezdte iskolai tanulmányait, a református líceum növendékeként. Középiskolai tanulmányaival párhuzamosan a kolozsvári konzervatóriumban zongorázni és fuvolázni tanult, zeneelméletre Farkas Ödön, a konzervatórium igazgatója, az ismert kiváló magyar zeneszerző tanította.
Környezetéből hamar kitűnt szervezőkészségével, iskolai zenekart alapított, amit maga vezetett. Bár tehetséges zenésznek, sőt karmesternek bizonyult, mégis a tanári pályára készült. A kolozsvári egyetemen a bölcsészeti fakultásra iratkozott, bölcsészetdoktori oklevelét a természettudományi szakon – summa cum laude – 1896-ban szerzett.
Egyetemi évei alatt sem hanyagolta a zenei képzést. Lelkesedéssel tanulmányozta a nagy mesterek örökbecsű műveit, kevésbé köztudott, hogy később, zenekrtikusként Kacsóh fedezte fel Bartók Béla zsenialítását.
Kacsóh Pongránc Kolozsvárnak köszönhet egy olyan felismerést, ami jelentősen befolyásolja majd művészetét: a történelmi emklékekkel átítatott városban telik meg lelke – ahogyan ez majd a János vitézben is érzékelhető – az izzó magyarság érzéseivel.

Kritikusból operettszerző

Azt mondják, aki nem ért valamihez, az kritizálja. Kacsóh ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította be anno…
Furcsa előzményei voltak Kacsóh János vitézének. Történt, hogy Huszka Jenő és Bakonyi Károly megírták Bob herceg című kirobbanó sikerű operettjüket, amely már századik előadáshoz közeledett a Király Színházban. Kacsóh, ahelyett, hogy a Bob herceget dícsőitette volna, egy zenei újságban beharangozót írt egy másik előadáshoz: „Felhívjuk olvasóink figyelmét a Népszínház következő újdonságára, a Kínai mézeshetek című operettre, amelynek főszereplője mindannyiunk kedvence, Küry Klára.”
A konkurencia hatására a Király színház nem sokkal a Bob herceg 100. előadása után – sikere teljében – levette a műsorról az operetett. Huszka és Bakonyi megsértődtek, mert a cikknek tulajdonítják, hogy levették darabjukat a műsorról. Külön csapás volt, hogy éppen barátjuk, Kacsóh volt a cikk szerzője. Pedig, ahogy később kiderült, az akkoriban még zenekrtikákat író Kacsóh pusztán Küry Klára rajongója volt.
Az események idején azonban Bakonyi már újabb operett-liberttót írt Petőfi János Vitézéből. Huszka azonban mással volt elfoglalva, húzta az időd, míg végül Bakonyi visszakérte a fókban rekedt művet. Kacsóh ebben az időben zenés háromfelvonásos mesejátékot ír iskolásoknak, a bemutatóra meghívja Huszkát és Bakonyit.
A többi ma már történelem.
A két férfi neheztel ugyan Kacsóhra a Bob herceg-ügy miatt, de a felcsendülő muzsika hatására pillanatok alatt a régi jó barátság bársonyos melegségével lelkesednek Kacsóh zenéje iránt, elfeledve minden korábbi bosszúságot. Felkérik barátjukat, írjon zenét Bakonyi szövegkönyvéhez, és Kacsóh mérhetetlen örömmel fogadja a megbizatást.

Fedák Sári gatyában

Kacsóh 5 hónap alatt készült el a János vitézzel. A zenét elsőként Huszka zongoráján játsszotta el, kikérve a jó barát és a neves szakember véleményét. Huszkát egyenesen meghatották az ízig-vérig magyaros melódiák. Igaz, a hangszereléssel bajok voltak, de ezt Beöthy, az színház igazgatóaj oldotta meg: Vincze Zsigmond zeneszerzővel újrahjanszereltette a darab jelentős részét.
A bemutató bővelkedett különös eseményekben: az ellenzéki Zichy Jenő gróf például egy parlamenti szék letört lábával érkezett a Király Színházba – ugyanis aznap bukott meg a Tisza-kormány.
Rosszul járt viszont Heltai Jenő, aki a darab verseit írta: vonakodott, hogy egy ismeretlen zeneszerző dallamaihoz írjon verset. Bakonyi hatszáz koronáért vásárolta meg Heltait és a rímeket. Később az író ezerszer megbánta, hogy olcsón adta magát, bár hosszas kérelmezésre később minden huszonötödik előadás után kapott még további 100 koronát a Király Színháztól, illetve Beöthy Lászlótól…az igazgató haláláig.
Szinte köztudott ma már, hogy Fedák Sári játszotta az ősbemutatón Jancsi szerepét, gatyában, cifra szűrben, karikás ostorral a kezében.
Pedig Fedák eredetileg szóba sem került.
Miután a színjátszás nagyasszonya meghallotta, hogy készül a mű, szemrebbenés nmélülé kijelentette, csak akkor vállal szerepet benne, ha Huszka Jenő írja, és nem „egy ismeretlen.” Később mégis elment Kacsóhoz, aki „sztártól” megilletőder remegve játszott néáhány taktust az opretettből. Fedák megköszönte, kiviharzott a lakásból, majd mindenki legnagyobb elképedésére János vitéz szerepét választotta. Pedig a szerzők áés az igazgató Takáts Mihállyal, a neves operaházi baritonistával akarták eljátszattni a szerepet. De hát Fedáknak nem nagyon lehetett ellentmondani…
Fedák tehát Kukorica Jancsi nadrágos szerepét játszotta, miközben a szépséges Medgyaszay Vilma alakította Iluskát. Apropó nadrág… Fedák sok előzetes izgalmat adó színpadi kellékét, a nadrágot, a hozzátartozó mezei virágokkal és árvalányhajjal díszített kalapot, a karikás ostort, meg a szépen szóló furulyát Fedák a magyar színpadművészet egyik legnagyobb jellemábrázolójától, a Nemzeti Színház büszkeségétől, Újházi Edétől kapja. Az öregedő mester a premieren saját kezűleg tette Fedák fejére a kalapot, adta kezébe a karikás ostort és a furulyát, aztán csak annyit mondott: „Azt még megvárom, hogy amikor a Rózsaszált énekled, igazi könnyeket sírsz-e? …Aztán megyek a Gambrinusba vacsorázni!”. Az öreg mesternek fogalma nem volt, mekkora siker lesz a János vitéz…

Örökbecsű operett

A krtika egymáson túltéve áradozott a műről a bemutató után: „Feltámadt körülöttünk az egész gyönyörűséges regevilág, a pipacsvirágos rét, ahol Kukoricza Jancsi nyáját legelteti, a söprűn lovagoló gonosz mostoha, a szerelmes francia királylány, a piros dolmányos huszársereg és a szépséges Tündérország, ahol János vitéz viszontlátja szíve Iluskáját. Be szép is ez a mese…Sok édes poézis és bűbájos naivitás. Olyan, aminő csak a nép lelkéből és a nép költőjének fantáziájából fakadhat… Kacsóh Pongrác csodálatos szép muzsikája magyarságával, őszinte népies hangvételével élesen különbözik minden eddigi operettzenétől” – írta Páriss Pál Az Újság című lapban a premier másnapján.
Rátonyi Róbert az Operett című kétkötetes operett-történeti áttekintésében a következőket írja: „Kacsóh Pongrác János vitézével új korszak nyílik meg a magyar zeneirodalom, a hazai operett és a Király Színház történetében. Ez a darab jelenti az operett és a Király Színház aranykorát.”
Érdekes módon a zeneszerző csupán a János vitéz sikere után kezdett igazán elmélyedni a zeneművészet titkaiban. Kevés autodidakta írt valaha is ekkora hatású művet, mint a Kolozsvárról induló Kacsóh Pongrác, aki mindössze 50 évesen hunyt el.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s