Porladó szobrok: a kolozsvári magyar színjátszás kálváriája

szinh1873-69

Kolozsvárra érkező turistának – főleg, amióta Erdély kultúrális fővárosa tranzitváros lett, a Székélyföld jóval inkább csábítja a külföldieket – általában a Mátyás-szoborcsoportnál már kimerül az érdeklődési köre. Pedig érdemes lenne elmélázni azon, hogy mégiscsak a kincses város a magyar színjátszás bölcsője, épített emlékei nagyrészt még megtalálhatók.

Kolozsvár főteréről több utcácska nyílik, az egykori városgazdák a térre merőlegesen tervezték meg őket jó pár évszázaddal ezelőtt. A patinás New York kávéház és szálloda tőszomszédságában kezdődik a Jókai utca, nevét akkor kapta, amikor a romantikus regényírás mestere itt szállt meg a 19. század utolsó éveiben.
A magyar színjátszás története, Kótsi Patkó Ferenc irányításával, a Jókai utcai Rhédey-ház egyik báltermében kezdődött 1792. november 11-én, majd egy másik – majdnem szemközti – épület padlásterében folyatódott. Általában ott léptek fel Kótsiék, ahol egy-egy gazdagabb nemes befogadta őket. Mindkét épület áll még, igaz, emléktábla csak a Rhédey-házon jelzi a történelmi tényt.
A magyar színjátszás terjesztésének legnagyobb pártolója az idősebbik Wesselényi Miklós volt, mecénásként és szervezőként is sokat tett azért, hogy a magyar nyelvnek igazi otthona legyen. A kolozsvári társulat lassan kinőtte a báltermek, padlásszobák befogadó képességét, Wesselényi kőszínházat álmodott a lelkes aktoroknak. Csakhogy a báró 1809-ben bekövetkezett halálával megszűnt az érdeklődés a kolozsvári kőszínház építése iránt. A szerencse az volt, hogy öt arisztokrata – gróf Teleki Ferenc és Lajos, báró Wesselényi Miklós, báró Thoroczkai József, báró Bánffy József – már 1803-ban megvásárolta a színház számára a telket, és még ugyanabban az évben az építkezés is elkezdődött. A kérdés csak az volt, miből fejezik be az épületet: nagymértékben a begyűlő készpénzadományoktól és a természetben (építőanyag, szakmunka, szállítás) tett megajánlásoktól függtek az építők. Szinte kizárólag az arisztokratákra vagy a gazdagabb kormányszéki tisztviselőkre számíthattak, de e begyűlt összegek így is elenyészőek voltak, és 1807-ben leállt az építkezés.

A korszerű kőszínház

Az 1810–11. évi diétára Kolozs vármegye már követutasításba iktatta a színházépítés pártolásának ügyét. Végül határozat született arról, hogy a kórházi és inszurekcionális pótadó mellett a színház építésére is adót vetnek ki. A terv rosszul sült el: a következő évben például egyetlen fillért sem sikerült begyűjteni az adóból, viszont született egy zseniális ötlet. A színházi bizottság páholybérleteket bocsátott ki, és Bánffy György gubernátorral az élen szinte az összes magyar arisztokrata előre megvásárolta helyét az épülő színházban.
A Farkas utcai színház homlokzatán, annak ellenére, hogy 1821-ben nyitotta meg kapuit, a következő felirat állt: „Az Erdélyi Nemzeti Magyar Játékszín – 1813”. Az ok egyszerű: 1813-ra ugyanis elkészült már minden külső kőművesmunka, és a belső ácsmunkák is készen voltak. Az állandó pénzhiány miatt az építkezések mégis elhúzódtak 1821-ig, végül a belső munkálatok befejezésére a város adott kölcsönt az építőknek.
A Farkas utcai színház – amely a bécsi theátrum mintájára lett berendezve – a kor egyik legmodernebb színháza lett: a beltér olyan magasra volt tervezve, hogy a függönyt tekercselés nélkül is felhúzhatták a zsinórpadlásra, a színpadon három süllyesztő is működött, és egy korszerű gépezet segítette a gyors díszletváltást. A korabeli tudósítások szerint „a theátrum, hogy illendőleg nézőkkel teli legyen, szorulás nélkül 800 ember kívántatik”, de amikor „nagyhírű játék vagy opera adatik” akár 1400 lélek is elfért benne.
Katona József Bánk bánja a színház Farkas utcai állandó otthonának 1821-es avatását köszöntő pályázatra íródott. Az író még 1815-ben elkészült műve első változatával, majd 1820-ban átírta. Ami a bemutatót illeti, a nemesek gőgje közbeszólhatott, hiszen 1821. március 12-én, a színház megnyitóján, amikor először gördült fel a Farkas utcai színház súlyos függönye, „főrangú műkedvelők adták elő Theodor Körner Zrínyi-drámáját (többször játszott produkciójukat), a címszerepben a fordítóval, Petrichevich Horváth Dániellel, fontos szerepben a gubernátor lányával és vejével”. Az érdekek, a protekció akkor is működött…” Másnap, március 13-án lépett fel azután a hivatásos színtársulat, eredeti magyar drámával, Szentjóbi Szabó László Mátyás király című érzékenyjátékával.”
Kótsi Patkó János, a magyar színjátszás megteremtője soha nem lépett fel a kőszínház színpadjára. 1808-ban visszavonult a színjátszástól, felesége 1811-ben bekövetkezett halála után már csak elméleti síjon foglakozott a színészettel.
A szabadságharc és az osztrák katonai kormányzás alatt ugyan német társulatnak adták bérbe a teátrumot, de 1851-ben visszaállt a szabadságharc előtti helyzet. Mikó Imre irányításával az 1850-es–1860-as években rendezték a színház anyagi helyzetét, főépületét felújították.
Bár Katona művének kolozsvári ősbemutatója nem jött össze, a Bánk bán érdekes módon mégis elkísérte rögös, kitérőkkel teli útján a kolozsvári színjátszást: a felújított, immár a Kolozsvári Nemzeti Színház nevet viselő Farkas utcai épület Erkelnek Katona művéből írott operájával nyitotta meg kapuit. Utoljára pedig 1906. június 17-én játszotta el ezen a helyen a társulat a Bánk bánt, méghozzá Jászai Mari vendég felléptével. Ekkora már felépült a Hunyadi-téri új nemzeti épülete, és a Farkas utcai színház befejezte pályafutását.
Üresen árválkodva, de állta még az idő sarát a színház egészen 1935-ig, amikor lebontották, és helyébe egy jóval korszerűbb épületet emeltek, amely a mai napig a kolozsvári filharmonikusok szolgál otthonául. 2012-ben, a magyar színjátszás 220. évfordulóján, hosszas küzdelem után a helyhatóságokkal, a jelenlegi épület falán sikerült egy emléktáblát elhelyezni. A régi kövekből viszont hírmondónak sem maradt. Aki felkeseresi a Farkas utcát, megcsodálja a református templomot, a Szent-György szobrot, a híres református iskola épületét. Valószínűleg egy pillantás sem vet a filharmónia épületére, pedig érdemes lenne megállbni egy percre, és odaképzelni a helyébe a magyar színjátszás egyik legelső „igazi színházának” árnyékát…

Megépül a Nemzeti

A Kolozsvárra érkező túristáknak mindenképpen érdemes lenne ellátogatni az egykori Hunyadi térre is. Egy csodálatos épület homlokzatán felirat jelzi, itt az otthona a román nemzeti színház társulatának. Csakhogy – ahogyan annyi épülethez a Szamos-parti városban, és általában Erdéyben – a románságnak semmi köze nem volt hozzá. Ezt is elkobozták a magyarságtól, erőszakkal beköltöztek, két követ nem tettek hozzá, mégis ők laknak benne. A színház előtt két román költő, Eminescu és Blaga szobra fogadja a látogatókat. Még a kolozsváriak közül is kevesen tudják, hogy az épület megépítésekor a főhomlokzat két oldalsó szoborfülkéjében eredetileg Wesselényi Miklós és Jósika Miklós szobrai voltak. Sorsuk igencsak szomorúan alakult, évtizedekig megemlíteni is tilos volt létezésüket.
Az 1904 és 1906 között épült Hunyadi (ma Avram Iancu) téri új színház Kolozsvár korábbi, Farkas-utcai kőszínházát volt hivatott helyettesíteni. A városi elöljáróság ismételt kéréseire válaszolva, a budapesti minisztertanács végül 1903-ban döntött egy új, biztonságosabb színház felépítéséről, anyagiakkal azonban nem támogatta a város kezdeményezését. A terv elkészítésével a Fellner és Helmer neves bécsi céget bízták meg. A két építész által vezetett tervezőiroda 1873-1919 között valósággal uralta a színházépítést Közép Európában. Összesen 48 színház terve kapcsolódik a nevükhöz, Hamburgtól Szófiáig, illetve Zürichtől Odesszáig és Lembergig (Lviv). Ferdinand Fellner kolozsvári színháztervét 1904-ben fogadta el a városi közgyűlés, ezt követően pedig jóváhagyta a budapesti belügyminisztérium is. A munkálatok ugyanazon év őszén elkezdődtek, és 1904 végére már elkészült az alapozás. 1905 nyarán került tető alá az épület, a belső építészeti munkálatok majd még egy évet öleltek fel.
A főhomlokzat rizalitjának két szélén egy-egy 9 m magas torony emelkedik, amelyek tetején Apollónt (keleti torony), illetve Tháliát (nyugati torony) ábrázoló bronz szoborkompozíciók láthatók. Az alakokat hordó antik fogatokat 3-3 oroszlán húzza. A főhomlokzat két oldalsó szoborfülkéjében eredetileg Wesselényi Miklós és Jósika Miklós szobrai voltak. Úgy ez utóbbiakat, mint a tornyokon álló szobrokat is a Szeszák Ferenc által irányított ifjú kolozsvári művészek készítették. A szoborfülkék alkotásait 1919-ben eltávolították, és napjainkban, ezek helyén egy Apollónt és egy Tháliát megjelenítő márványszobrot láthatunk.
1906. augusztus 15-kére fejeződött be az építkezés. 1906. szeptember 8-án rendezték meg az új színház felavató ünnepségét és az első előadást az új épületben. A színház építésének egyik irányítója majd igazgatója az 1872. december 8-án Ungváron született Janovics Jenő volt. A Farkas utcai kőszínház utolsó évadjának megnyitóján a következőket mondta Janovics: „A színház sorsa a mesebeli szentmadárnak végzete, mely nem pusztul el soha, mert önmagát megégeti ugyan, de megfiatalodik és hamvaiból új életre kél…Lehullnak a százados falak, megsemmisül a könnyel, babérral annyiszor borított ősi fészek s a tapsok helyén tompa csákányütések konganak. De ami lehull, ami elporlik, ami megsemmisül, az csak porlandó anyag. A szellem megújhodik, s megfiatalodva diadalmasan foglalja el új palotáját.” Akkor még nem tudhatta, hogy később a Hunyadi téri új színház homlokzatáról szobrok fognak a porba hullani….

Szeszák Ferenc szobrai

A Kolozsvári Állami Magyar Színház jelenlegi otthonának udvarán át, az új stúdióterem felé vezető úton, a figyelmes arra járónak önkéntelenül is megakad a szeme két szoboralakon, melyek, mintha strázsát állnának (jobban mondva ülnének), télben-nyárban, évtizedek óta, egy ajtó előtt heverve a földön. Alig ismeri valaki ezeknek a történetét, mi több azt sem lehet már pontosan tudni, miképp kerültek a bejárat elé, ahol félő, előbb utóbb már nyomuk sem marad. A bennfentesebbek annyit tudnak róluk, hogy a földön heverő szoboralakok a fiatalon elhunyt, egykori kolozsvári szobrászművész, Szeszák Ferenc alkotásai. A színház és az opera alkalmazottait hiába faggatjuk, senki nem tudja, kiket ábrázolnak a porladozó szobrok, vagy hogyan kerültek oda a jobb sorsa érdemes alkotások. A szobrokról Murádin Jenő művészettörténész a következőket mondja: „Az impozáns Hunyadi téri színház homlokzatának két fülkéjébe a kolozsvári születésű Szeszák Ferenc két, műkőből készült, másfél embermagasságú szobra került. Az épülettel szemben állva a bal oldali fülkében Jósika Miklós, a jobb oldaliban a színház ügyét fölkaroló id. Wesselényi Miklós szobra állott, 1906-ban fölavatva.
1919. szeptember 30-an a magyar színtársulat utolsó előadását tartottak a színházban, a Hamletet. Ezután nyomban átvette a színházat a román társulat és a két szobrot földre döntötték, ahol összetörtek. Janovics vitette át a maradékokat a sétatéri nyári színkörbe. Az üres szoborfülkékbe a színjátszás semmitmondó allegorikus alakjai kerültek.”
Az új nemzeti színház 1906. szeptember 8-án sorra került avatási ünnepségét kisebb botrány előzte meg. Történt, hogy az építésvezető és Szeszák Ferenc szobrász elég komolyan összekülönbözött. Janovics Jenő, a színház igazgatója így emlékezik a momentumra: „Az ünnepség békés harmóniáját néhány nap múlva szenvedélyes harc váltotta fel. Híre szárnyalt annak, hogy a homlokzatra tervezett Wesselényi Miklós-szobrot az építés vezetője, Bohn Alajos úr letiltotta. A dolog előzménye az volt, hogy Szeszák Ferencnél az építőbizottság két szobrot rendelt, amelyeket az első emelet magasságában kiképzett homlokzati benyílásokban kellett volna elhelyezni. Úgy tervezték, hogy Jósika Miklós és Wesselényi Miklós szobrait helyezik oda. Az építésvezető önhatalmúlag értesítette a szobrászt, hogy a Wesselényi-szobor helyett mást készítsen, mert Wesselényi képmását nem helyezi el a színházon. Mérhetetlen felháborodást keltett ez a pökhendi intézkedés. Az építésvezető azzal védekezett, hogy az építőbizottság egyik tagja, akinek nevét azonban nem hajlandó a nyilvánosság számára átadni, rendelkezett így. Mindenki sejtette, hogy ez az építőbizottsági tag báró Feilitzsch Arthúr volt, aki így akart titokban bosszút állni azért, mert a nemrégiben lezajlott képviselőválasztás alkalmával kisebbségben maradt Wesselényi Miklós egyik leszármazottjával, Wesselényi Ferenc báróval szemben”. (Janovics Jenő: A Hunyadi téri színház, Korunk Baráti Társaság, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2001. A szöveget gondozta Kötő József):
Szeszák Ferenc viszont nyilvánosságra hozta, hogy neki Bohm azzal indokolta a szobor letiltását, hogy Wesselényi egy rebellis egyén volt. Ekkor már városszerte elterjedt a híre a vitának, a kolozsváriak szinte meglincselték Bohm építésvezető urat, és kijelentették, hogy „a kolozsvári közönség nem fogja tűrni a magyar színészet atyjának, Wesselényi Miklósnak ilyen impertinens meggyalázását”. A kolozsváriak „osztrák útszéli betyárnak” titulálták az építésvezetőt, és követelték, hogy távolítsák el a színház építésétől. Végül az eredetileg inkriminált Feilitzsch Arthúr Budapesten bevallotta, hogy ő kérte a Wesselényi-szobor szabotálását, és ezzel valamelyest elült a vihar. A színházavatóra mindkét szobor teljes egészében elkészült.
Szeszák nem véletlenül választotta Wesselényit és Jósikát. Előbbi volt a kolozsvári színjátszás mecénása, Kótsi Patkó János támogatója és ösztönzője, nélküle nem létezett volna magyar nyelvű színház. Utóbbit, mint ismeretes, a magyar romantikus regény megteremtőjének tartják, az 1848-as forradalom után részt vett a nemzetgyűlésben, majd bujdosnia kellett.

Exodus a Nemzetiből, költözés a Nyári Színkörbe

Mindössze tizenhárom év telt el a Hunyadi téri Színház felavató ünnepségétől, amikor 1919. október 1-i kezdettel a magyar társulatot kikergették a színházból. Előző este, amikor már nyilvánvalóvá vált a költözés ténye, Janovics Jenő társulata, nem kis jelképes célzással, a Hamletet adta elő. A Román Nemzeti Színház még az év december 2-án beköltözött az épületbe.
Az új tulajdonosok a magyarokra utaló szinte összes emléket el szerették volna tüntetni a színházból. Egyik „hőstettük” a színház homlokzatán található két Szeszák – szobor ledöntése volt.
A porba hullott szobrokat Janovics átvitette a Nyári Színkörbe. Ezzel ugyan megmentette őket a pusztulástól, de mára szinte a felismerhetetlenségig elporladtak.
Janovics Jenő, a Kolozsvári Nemzeti Színház egykori igazgatója a magyar társulattal tehát ruhatár, díszletek és egyéb felszerelések nélkül 1919. október 4-én a sétatéri Nyári Színkörben kezdte el az évadot, egy fűtés és minden technikai felszerelést nélkülöző teremben, és az elkövetkező két évtizedet a magyar társulat itt vészelte át. Ez a színház, a 100 éves korában elhunyt Senkálszky Endre érdemes színművész szavaival élve „rideg és rossz akusztikájú volt a nézőnek, kényelmetlen és kimerítő a játékosnak”. 1931-ben bekövetkezett haláláig itt játszott az „örök Tiborc” Szentgyörgyi István (talán kevesen tudják, hogy Fadrusz János róla mintázta a zilahi Wesselényi – szoborcsoport népi alakját), de tagja volt a társulatnak az akkoriban alig huszonéves Kovács György, Fényes Alíz, Tóth Elek, Tompa Pufi vagy Solymosán Magda és Váradi Miklós. Janovics a fennmaradás érdekében társulatát a háborús években készített filmjeinek bevételéből tartotta fenn, illetve igyekezett a magyar kultúra minden jelentős eseményét megünnepelni a színházban.

Epilógus helyett

Ha turista érkezik Kolozsvárra, nem is tudja – nincs is honnan – hogy magyar múltunk egy darabja, nemzetünk szenvedéseink kőbe vésett üzenete ázik esőben, hóban, széltől koptatva. Szeszák Ferenc két szobra mára szinte a felismerhetetlenségig degradálódott, de talán még ilyen formában is megérdemelnének egy talapzatot, egy helyet a színház előcsarnokába, vagy bárhol az épületben. Sokat rimánkodunk mi erdélyi magyarok, hogy elnyomják kultúránkat, hogy felszámolják intézményeinket. De tenni alig teszünk valamit értékeink megmentése érdekébe, az arra érdemesek emlékének megőrzéséért. Ha múltunkra, nemzetfelemelő értékeinkre nem vigyázunk, félő, épp úgy elporlad ez a maroknyi nép – elsősorban erkölcsileg – akár Wesselényi és Jósika szobra.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s