BETEGNAPLÓ 3

CharlieCsaba1

Ne kívánd magadnak sem

Ne kívánd magadnak, amit normális ember még ellenségeinek sem kíván! – vonhatom le a tanulságot jelenlegi helyzetemből.
Huszonkét évvel ezelőtt azt hittem, nagyobb tragédia már nem érhet: agorafóbiás lettem, azaz egyik napról a másikra arra ébredtem, hogy tériszonyom van, nem tudok kimenni a házból. A tünetek rettenetesek voltak: halálfélelem, hideg verejték, erős szívdobogás, végül akkor is rosszul voltam már, ha csupán a fürdőszobáig akartam kimenni. Egy évig vegetáltam a szobámban, sirattam magamat, a családomat, a világot, a kutyámat, és általában mindent, ami életet jelent…
Eltelt egy esztendő, apám szimulánsnak gondolt, és már nem is beszélt velem, anyám és nagymama sírattak, mintha az utolsó kenetre készülnék. Abban az 1993-94-es évben gyakorlatilag nem voltam jó semmire, többnyire az ágyban vártam, hátha történik valami csoda.
Csoda ugyan nem történt, de végül orvosnál kötöttem ki, és különféle tablettákkal lassan működőképessé váltam. Gyerekkori barátomnak köszönhetően arra is rávettem magamat, hogy unalmamban összetákolt írásaimat elvigyem egy lapnak. Így lettem újságíró (vagy valami hasonló), köszönhetően életem egyik legcsúnyább betegségének.
Ám az egész dologban mégsem az a félelmetes, hogy azóta is buzerálom írásaimmal a világot.
Amikor már nagyon kínozott a fóbiám, azokban a pillanatokban, mikor úgy éreztem, mentem összeesem, és az ajtóból vissza kellett forduljak, mert éreztem, nem tudok kimenni rajta, a család, a barátok pedig fejcsóválva és hitetlenkedve nézték szenvedéseimet, nem egyszer hangosan is kimondtam: e helyett a láthatatlan betegség helyett (mondják neki úri baj is), miért nem vert meg az Isten rákkal, az legalább meglátszik….
Ebből is látszik, az elkeseredett ember mekkora barom lehet. Önmaga ellensége.
Természetesen egy pillanatig sem gondolom azt, hogy az Úr meghallgatott. Ő jobb annál, nem tehet róla, hogy végül elmebeteg kijelentésem valóra vált.
Most már tudom, agorafóbiám enyhe tyúkkaparás volt a sors szemétdombján. Néhány év alatt magától elmúlt, szinte újjászületve vágtam akkor neki az életnek.
Ahogyan most is azt fogom tenni. Mert bízom benne, hogy megúszom ezt is…
Egy biztos: ma már kevesebb hülyeséget beszélek. A beteg ember láncot hord: hát ide veled régi kardom! (Römélem ettől Söndör nem röhög föl…)

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) BETEGNAPLÓ 3 bejegyzéshez

  1. Boglarka Kicsi szerint:

    Nos,fix ide fogom irni,amit gondolok,egyreszt,mert ez volt,azt hiszem az elso ,amit elolvastam.Masreszt,ugyis csak morfondirozom,hogy milyen az elet,az enyem is eleg “kulonleges”de ezt hagyjuk.De,ettol fuggetlenul,tulajdonkeppen az a szep az irasokban,hogy mindig az (elveszett)igazsagot keresi,atmenteni a meg megmaradt ertekeket valahogyan a “tulso partra”s ez fontos,nekunk,nekuk,mindenkinek,hanem csak haladunk rossz iranyba.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s