Különös esetem Leopolddal

atlantisz 2013-1

Éppen a színházba tartottam, amikor egy, a régi világból ránk maradt hatalmas hirdetőoszlop mögül valaki rám szólt: – Pszt! Körülnéztem, a szürkületben előbb nem láttam senkit. Psssszt! – hallatszott kissé határozottabban. Előbb a sapkája ellenzőjét vettem észre, aztán a hatalmas napszemüveget, amit még így estefele is hordott. – Uram, Leopold a nevem – mutatkozott be udvariasan a nyuszi. Normális embert ugye nem lep meg, ha leszólítja egy nyúl, inkább azon csodálkoztam, hogy a fehérbundás illetőnek oroszlánneve volt. Meg azon is csodálkoztam kissé, hogy nyáron bundában van. – Miben segíthetek? – kérdeztem. Leo kivette a szája sarkából a szivart, és megkérdezte: – Nem tudja véletlenül, mikor játsszák a Csárdáskirálynőt? Mondtam neki, tudomásom szerint ebben az évadban már nem, de biztos, hogy majd ősszel valamikor sort kerítenek rá. Leopold hirtelen elszomorodott: – Tudja, minden álmom, hogy lássam a Csárdáskirálynőt. Pláné, hogy valami névrokonom is játszik benne. Hát hogyne, így már érthető, hogy a nyuszi látni akarja – csaptam a homlokomra -, hisz valóban benne van Leopold Maria, Cecília férje. Kissé bénán éreztem magam, de mit tehettem, bár néhány kuplét betéve tudtam az operettből, mégsem játszhattam el Leonak egyedül, az utca közepén a Csárdáskirálynőt.

Láttam, hogy nagyon letört. Hirtelen felindulásomban meghívtam magamhoz, gondoltam lejátszom neki lemezről a művet.
Végigbeszélgettük az utat hazáig, de azt vettem észre, valamilyen okból a mellettünk elmenő emberek fura pillantásokkal méregettek. Pláné engem…Úgy összebarátkoztunk, hogy Leo hozzám költözött. Elvittem moziba, botanikus kertbe, velem volt bevásárláskor, és végül széles, megelégedett vigyorral az arcán végignézte a Csárdáskirálynőt is.
*
A pszichiáterek szerint már gyógyulok. Mit tudják ők, hogy csak megjátszom magam, hogy a kedvükbe járjak. Nyuszi végig mellettem volt, pedig erős nyugtatókkal tömnek a dokik.
*
Leopold ma is a barátom. Néha csodálkozom, hogy rajtam kívül senki sem látja. – Ne törődj velük – mondta egyszer barátom. – Az emberek többsége a virágokat sem látja, nem néz fel soha a csillagokra, nem szalad önfeledten a réten, nem hallja a letört ágak zokogását, és nem ered a rohanó folyó nyomába. Az emberek hideget és meleget mondanak egymásra, és már nem tudják, milyen csoda minden reggel látni a felkelő Napot, és nem is beszélnek egymással hajnalban. A jóságot titkolni kell – tette hozzá -, ahogyan azt is, hogy LÁTSZ.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Különös esetem Leopolddal bejegyzéshez

  1. Balog Ádám szerint:

    igen így van, attól függ minden, melyik “fátyol” van éppen elôttünk, s az alapvilág a mi módunkon tündököl, csak a mi látható világunkat mutatja

  2. Hollandus Erzsebet szerint:

    Maar azt hittem, raateerve a gep megvasaarlaasaara, hogy nem lesz alkalmam konyveket vaasaarolni , igy nem lesz mint olvasmanykeent – olvassak.Kellemes tudni, hogy meg van akinek turelme van” irni” -ez egy jo hely

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s