BETEGNAPLÓ 5

CIMG0061

A hülyeség végtelenségéről

Einstein mondása a világegyetemről és a hülyeségről minden nap beigazolódik.
Korunk internetes világának egyik legnagyobb átka, hogy a világhálót számtalan féligazság, hamis információ, hazugság, ellenőrizhetetlen adatok árasztják el. Fogadatlan prókátorok, önjelölt orvosok, kuruzslók, krónikus hazudozók osztják a tanácsokat olyan szerencsétlen emberek számára, akik az utolsó utáni kókadt szalmaszálba is belekapaszkodnak, hogy mentsék életüket. A 21. században is vannak, akik a középkori módszerekben hisznek, fittyet hányva tudományra, haladásra és minden egyébre, amit az évszázadok múlása magával hoz. Umberto Econak van igaza: „A közösségi hálózatok ostobák egész légióinak biztosítanak megszólalási lehetőséget. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét”. 
Olvasom egy „orvos” előadását különféle betegség gyógyításáról. Elég hihetőnek tűnik mindaz, amit összehord, mindaddig, míg észreveszem, hogy annak az orvosnak a neve, akire hivatkozik, a beszédét tartalmazó három különböző honlapon négyféleképpen szerepel. „Orvosunk” azt mondja, a hivatkozási alany kétszeres Nobel-díjas doki. Hoppá! Lássuk ki ő. Két-három kattintás, rákeresés a Nobel-díjasokra, az egyetemre, ahol állítólag tanít, és öt perc alatt kiderül, hogy az említett személy nem is létezik. Ennyit a hitelességről.
Aztán olvasom azt is, hogy „Mindig voltak és lesznek orvosok, akik használják a józan eszüket és nem vesznek mindent készpénznek, amit megtanítottak nekik az egyetemen, hanem saját megfigyeléseket és kutatásokat végeznek.” Rendben, lássuk mit talált ki ez a doki, aki „szembeszállt a gyógyszeripari elnyomással” és „áttörő felfedezéseket tett a víz emberi testben betöltött szerepével kapcsoltban.”
Nos: „….a víz gyógyír a következő betegségekre: fejfájás, testi fájdalom, szívrendszeri és vérnyomás problémák, reumatikus panaszok, túlsúly, asztma, tüdőbetegségek, különféle gyulladásos folyamatok, vese- és vizelési betegségek, anyagcsere- és emésztési zavarok, aranyér, cukorbetegség, székrekedés, mindenfajta szembetegség, daganatok, menstruációs rendellenesség, orr, fül, gége betegségek, AIDS és rák”. Hát, erre felkaptam a fejemet…
Ez a figura egyszerűen tökkelütött hülyének nézi az embereket. Nem kell nemzetközileg elismert tudósnak lenni ahhoz, hogy nagyon de nagyon meredeknek tűnjön a kijelentés, miszerint a víz „gyógyír” AIDS-re meg rákra. Hogy valamelyik hiszékeny szerencsétlen literszámra fogja inni a vizet, ha kicsit fáj a feje vagy székrekedése van, üsse kő. Ebbe még nem halt bele senki. De esküszöm mindenre, ami szent nekem, hogy annak az embernek a nevét, aki nekem bebizonyítja, hogy vízivással ki lehet gyógyulni az AIDS-ból és a rákból, felfestem a szobám falára, az égre, a fákra, friss virágot hordok lábai elé minden nap, és emlékét könnyes szemmel őrzöm örökre imáimban.
Szívtelenség, és hatalmas cinizmus kell ahhoz, hogy valaki mindezidáig gyógyíthatatlan vagy alig gyógyítható betegségre vízkúrát ajánljon. Az utóbbi időben több ártatlan és hiszékeny ember került a föld alá hasonló elmebeteg vagy igenis számító kuruzslók „jóvoltából”. De a demokrácia egyik nagy vívmánya, hogy mindenki addig hülye, ameddig jól esik neki. És addig, míg másokat nem zavar a hülyeségével.
A sors néha igencsak ironikusan tud visszavágni: az említett „doki” állítólag rákban hunyt el. Valószínűleg kifogyott a vízkészlete.
Legyen könnyű a kút fölötte…

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) BETEGNAPLÓ 5 bejegyzéshez

  1. Balog Ádám szerint:

    Szóval a víz… hát én már ezen is túlvagyok. A lényeg az, hogy a gyógyító hatás alapjait Viktor Schauberger osztrák ember írta le. Sajnos kutatásai ma is el vannak tûntetve, homályosítva. Elvétve akad még egy-egy ember, aki az úgynevezett implosion-hatással foglalkozik, annak a vízre kifejtett mellékhatása az a víz, aminek állítólag gyógyító hatása van. Hasonló dolog történik a forrásvízzel, a föld alatti folyamatok, mozgásminta, hômérséklet, összetétel hatására az emberre jó hatással van. Hogy mit tud gyógyítani az ily módon kezelt víz (mellesleg ilyen mesterségesen elôállítva senkinek nincs), azt szerintem senki sem tudja megmondani, hiszen az orvosok pl a rák betegséget sem értik, nem ismerik a mechanizmusát. Tehát alapja a gyógyhatásnak van és reális. Amirôl te írsz, azt én is láttam tv-reklámban, sajnos sokan ígérnek fût fát, valós háttér nélkül. Végeredményben csakis az történik, hogy attól gyógyul az ember, amiben hisz. Ha a víz gyógyító hatása az, akkor attól. De újból ismétlem, sajnos az ilyen áltudósok lejáratják a víz lehetséges gyógyító hatásában vetett hitet, pedig a víz valóban egy fontos tényezô lehet az emberi szervezet mûködésében, hiszen 70%-ban víz vagyunk ugyebár. Ugyancsak nem elhanyagolandó tényezô a víznek, ha olyan, a lúgosító hatása.
    Talán mellesleg megállapítom korábbi cikkeidhez megjegyzendô, hogy talán nem fontos, ki az, aki egy konceptus, egy vélemény megfogalmazója, inkább azt kell megnézni, mond-e igazat, van-e önzetlen szándék a vélemény mögött, ezt nagyjából lehet érezni.
    Kívánom neked hogy megtaláld utadat, sok sikert, hitet, bizalmat!

  2. Boglarka Kicsi szerint:

    alulirott,ALGERNON,tisztelettel fordulok onokhoz,azzal a keressel,ha netalan nem elnem tul ezt a roppant izgalmas tudomanyos kiserletet,aminek alanya vagyok,az en nevemben is vigyenek viragot mindazoknak,akik ilyen aldozatot vallaltak az emberiseg elorehaladasaert

  3. nanocs szerint:

    Nagyjából egyetértek mindazzal, amit írsz, az viszont nagyon meredek állítás, hogy pusztán a víz meggyógyítja a rákot és pláné az AIDS-t. Ez már butítás a javából…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s