A multikulti bukása

A „multikulturális” kifejezés kulturális vagy nemzeti sokszínűséget jelent, míg a „multikulturalizmus” olyan ideológia, mely támogatja a kulturális és a nemzeti sokszínűséget és elismeri az etnikai kisebbségiségeket. Ám a romániai hétköznapok azt bizonyítják, a gyakorlat igen messze esik az elmélettől.
Manapság, amikor valóságos népvándorlás indult el Európa irányába, és az idegen kultúrákból, más életkörülmények közül érkező bevándorlók egyre nagyobb kihívás elé állítják a civilizált országok döntéshozóit, érdemes emlékeztetni arra, hogy a 60-as 70-es évek Romániájában országon belüli – igaz, a hatalom által kikényszeríttet – migráció zajlott le, ami nem kis változást okozott az addig magyar többségű települések mindennapjaiban.
A vándorlás tudatosan egyirányúvá sikeredett: Moldvából és Havasalföldről Erdély nagy és kis városaiba tartottak tömegestől a sokszor félanalfabéta román munkások és parasztok. Nem beszélnénk manapság úton-útfélen multikulturalizmusról, ha az etnikumok jól kitervezett, tudatos keverése nem történik meg, ha az évszázadok óta többségében magyarok lakta vidékeket nem sikerül etnikailag teljesen átrajzolni. Több tízezer román anyanyelvű, viszonylag primitív kultúrával rendelkező egyént költöztettek be – elsősorban a falvakról – az erdélyi városokban rohamléptekkel épült tömbház-rengetegekbe. Ma már második, harmadik generációs bevándorlókról beszélünk, akiknek semmi közük az egykori kincses városhoz, és akik ma sem ismerik el és nem is tudják elfogadni azt a tényt, hogy minden ami itt épült, az egykoron itt élő magyarság keze nyomát viseli. Uralni akarnak, és ennek érdekébe mindent megtesznek: román zászlók lengenek a legváratlanabb helyeken, a törvény által is biztosított kétnyelvűség a legtöbb esetben csak papíron létezik. Ugyanakkor minden talpalatnyi helyet beépítenek ortodox templomokkal, ami szintén a „mi vagyunk az úr” elvet hivatott alátámasztani.
Ilyen körülmények között, a sokak által – elsősorban liberális körökben – szajkózott multikulturalítás enyhén szólva is egyirányúnak tűnik – és egyáltalán nem a magyarság irányába vezet.

A beolvasztás tragédiája

1959-ben összevonták a román Babes és a magyar Bolyai egyetemeket. A dolognak tragikus következményei lettek, melyekről a rendszerváltozásig csak suttogva lehetett beszélni: Szabédi László, az irodalomtörténeti tanszék egykori vezetőjét a Bolyai egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a Securitate állandóan zaklatta, ezért a beolvasztás ellen való tiltakozásként 1959. április 18-án a vonat elé vetette magát. Néhány héttel később az ő példáját követve lett öngyilkos Csendes Zoltán, a megszüntetett egyetem egykori rektorhelyettese is.
Az 1989-es változások után a romániai magyarságban felcsillant a remény, hogy ismét önálló, állami magyar egyetem létesülhet. Ám éppen a multikulturalítás „áldására” hivatkozva, a román hatalom minduntalan elutasította a magyarok jogos igényét. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke például többször is rávilágított, hogy a magyarság képviselői 1989 óta eredménytelenül küzdenek a hajdani magyar egyetem helyreállításáért, a magyar nyelvű felsőoktatás törvényes engedélyezéséért. Tőkés szerint például nem felel meg a valóságnak, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem „multikulturális” egyetem, hiszen az 1959-es egyetemegyesítés óta ugyan valamelyest javult a helyzet a kolozsvári intézményben, a magyar és a német hallgatók anyanyelvű oktatása terén van némi előrelépés, de mindez mit sem változtat a lényegen: az egykori magyar intézmény brutális és jogszerűtlen megszüntetésén. Tegyük hozzá: azt, aki szóba hozza az önálló magyar egyetem létráhozásának ötletét, azonnal szeparatizmussal vádolják a nemzetféltő románság képviselői. (Könnyű a román politikusoknak a „nép akaratára” hivatkozni, hiszen – a közhiedemmel ellentétben, ám közvélemény-kutatásokból jól kiszűrhetően – éppen a hétköznapi román emberek azok, akik a legjobban viszolyognak mindenféle önálló magyar kezdeményezéstől).

Egy sosem volt egyetem

Az önálló állami magyar egyetem létrehozása gyakorlatilag kormányszinten fel sem merült. Ám a 90-es évek végén egy igencsak fantáziadús, némileg utópisztikus javaslat született: hozzanak létre egy magyar-német nyelvű állami egyetemet! Mindez egy hihetetlen kompromisszum ára volt: Radu Vasile, minden idők egyik legjelentéktelenebb román miniszterelnöke 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy megígérte, Petőfi–Schiller név alatt magyar–német multi¬kulturális egyetemet hoznak létre. Az új multikulturális egyetem tiszavirág életű története 1999 júliusában ért véget, amikor a román parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondta: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral! A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi–Schiller-egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Némileg a multikulturalitás áldozata lett 2012-ben az Ungureanu-kormány. Az akkoriban, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzete körül kirobbant botrányt kormányrendelettel próbálta rendezni.
A demokrata-liberális kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg, a parlament nagy többséggel azonnal megszavazott egy ellenük benyújtott bizalmatlansági indítványt. A hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt.

Bokros Lajos tévedése

„Románia…vidám, nyitott, egyre inkább türelmes, toleráns és befogadó ország. Több mint 10 éve tanítok Kolozsváron és Bukarestben. Diákjaim között sohasem tapasztaltam veszekedést, kirekesztést, nemzeti gyűlöletet. Kolozsvár egyre inkább színvonalas multikulti város; Románia pedig multikulti ország német nemzetiségű államfővel! Magyarok: vigyázó szemeteket Romániára vessétek!” – jelentette ki a közelmúltban Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke. Kijelentésére sokan felkapták a fejüket, szerintük ugyanis Bokros vagy egy párhuzamos világban él, vagy csupán tíz év elteltével sem ismeri a román realitásokat. Vagy hazudik…
„Kolozsvár egyre színvonalasabb multikulti város” – állítja Bokros, de a kijelentés igazságtartalma rögtön megbukik, ha arra gondolunk, hogy mindmáig nem sikerült a magyar közösségnek elérnie, hogy legalább a város határában többnyelvű felirat hirdesse a kincses város nevét. Kolozsvár műemléképületeire ugyan kikerültek az ötnyelvű tájékoztató feliratok, ám ezek átlátszó üveglapokra vannak nyomtatva bolhaméretű betűkkel, a turistának kukker kell, hogy elolvashassa őket. A román „tolerancia” jó példája az is, hogy a március 15-i nemzeti ünnepünkön a román Új Jobboldal neofasiszta szervezet minden évben ellenfelvonulást rendez, ahol lámpással keresik az alkalmat a magyarokkal való összecsapásra. Szintén ők azok, akik tavaly december elsején – a román nemzeti ünnepen – a következő jelszavakkal vonultak fel Sepsiszentgyörgyön: „Székelyföld nem létezik”, „Hargita és Kovászna Román föld”, „Kifelé a magyarokkal az országból”, „A román nyelv az egyetlen uralkodó” és „Románia a románoké”. Micsoda tolerancia és megbékélés, szó sincs nemzeti gyűlöletről Bokros úr!
Idén júniusban, a román zászló napja alkalmából a román hatalom nem talált jobb helyet az ország legnagyobb, 28 négyzetméteres trikolórjának felvonására, mint a nyolcvanegynéhány százalékban magyarok által lakott Csíkszeredát. Provokációnak úgy tűnik, kevés volt, de annak épp elég, hogy a románok nyomatékosítsák, ami az alkotmányban is írva vagyon: Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam! Az sem számít, ha a nemzetállamnak ellentmond az a tény, hogy a román parlamentben 18 (!) Romániában élő nemzeti kissebségnek van hivatalból képviselője!
Nos, éppen ezért szemfényvesztés a romániai multikulturalitás: a hatalom nagyon is jól tudja, ha komolyan venné a kulturális és nemzeti sokszínűséget, megszűnhet a társadalom egysége! A nagyvilág felé persze mindent elkövetnek, hogy úgy tűnjön, a Romániában élő kisebbségek letében paradicsomi körülményeknek uralkodnak. A határokon belül viszont minden eszközzel a (fals) nemzetállam megerősítésén ügyködnek: ezért nem akarnak hallani semmiféle autonómiáról, ezért vonnak fel hatalmas nemzeti trikolórokat magyarok lakta településeken, ezért nem engedélyezik a kisebbségek szimbólumainak használatát, és ezért veri ki őket a verejték, ha felcsendül valahol a Himnusz. Ahogyan Angela Merkel német kancellár fogalmazott még 2010-ben: „A multikulturális társadalom építéséről szóló kísérlet megbukott”. Szerinte „az álom, amely szerint a multikultiban az emberek boldogan élnek egymás mellett egyszerűen nem működik Németországban”. Sajnos Romániában sem…

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Boglarka Kicsi szerint:

    En tudom,ki a hibas!Zsiga,a noszovetseg elnoke.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s