Stúdió – sziget a viharos időkben

siraly-szereposztas

Színházszeretetem gyerekkoromig nyúlik vissza, hiszen szüleim révén színészek, színházi szakemberek körében nőttem fel. Így nem csoda, hogy mindig is kerestem a kapcsolatot Tália világával, a lehetőség pedig 1984-ben adódott.
’83 decemberében szereltem le a katonaságtól, de már bakaidőm alatt érlelődött bennem az elhatározás, hogy részt vegyek egy amatőr színjátszó csoport tevékenységében. A Művelődési Ház Stúdió Színpada remek hírnévnek örvendett Kolozsvárott, és szinte csodaként, leszerelésem után nem sokkal versenyvizsgát hirdettek. Gondolkodás nélkül jelentkeztem, és egy nem éppen könnyű meghallgatás után, 1984 elejétől büszkén viseltem a Stúdiószínész státust.
A régi gárdából akkora már kevesen maradtak, így is fantasztikus társaság állt össze. A rendezéssel kizárólag Leitner Emil foglalkozott (a hivatásos színésznek is nagy gondjaik voltak azokban az években) – mondhatni, remekül, a táncok betanításánál Sipos Margit balett művész segédkezett.
A nyolcvanas évek Romániája a sötétség, a hideg, a sorban állás, a lelki és anyagi nyomor világa volt. A tévében két órás műsor volt, ebben is a „Géniusz” dicsőítésére esett a fő hangsúly. A mozik elsősorban román hazafias filmeket játszották, a színházakban pártvonalon meghatározott játékrend uralkodott. Visszagondolva, a Stúdióban való tevékenység egyfajta menekülés volt a hétköznapok durva realitása elöl. De olyan menekülés, amely alkotó munkát, rengeteg örömöt nyújtott azoknak, akik részt vettek benne, ugyanakkor a közönségnek is áldás volt, hiszen minden előadásra özönlöttek a magyar szóra kiéhezett emberek. Az előadások és a munka minőségét jelzi, hogy a Stúdiót évtizedekig Kolozsvár „harmadik színházának” nevezték, noha mindig is műkedvelői státusban működött. Nem beszélve arról, hogy tagjai rendszeresen statisztáltak a kolozsvári magyar színházban, és az idők folyamán nagyon sokan innen léptek a hivatásos színjátszás útjára. A Stúdió Színpad rangját mindenkoron emelte, hogy a magyar színház művészei – a teljesség igénye nélkül: Bereczky Júlia, Dehel Gábor, Horváth Béla, Bisztrai Mária, Köllő Béla – rendezték a darabokat.
A kommunizmus legsötétebb idejében a Stúdió volt a fény az életünkben. Bár mindenki dolgozott, próbákon, összejöveteleken mindenki jelen volt. Az előadások napjai ünnepszámba mentek színjátszók, közönség számára egyaránt. Kiszállások a nyolcvanas években már nem voltak, hiszen semmiféle állami támogatást nem kapott a Stúdió. Megtűrtek voltunk az intézményben – és csak azért imádkoztunk, hogy legalább ez ne érjen véget. Persze semmi sem tart örökké, a hatalom hamarosan ellehetetlenítette a munkát. Hiszen kultúrára nem volt szükség – és hatványozottan igaz ez, ha magyarról volt szó.
A mostoha körülmények, a színház közös szeretet, a gondolkodásunk valóságos barátokká kovácsolta a társaságot. Gyakorlatilag több időd töltöttünk a Stúdióban, mint otthon, és ez az időtöltés hasznosan telt. Együtt szilvesztereztünk, társulatilag jártunk szórakozni – már ami adott volt ebből a szempontból – és együtt mentünk télen szánkózni. Mindeközben komoly munka folyt, a próbák – akárcsak bármelyik hivatásos színházban – komolyan be voltak ütemezve. Az úgynevezett „vizionálások” sem hiányozhattak, néha teljesen abszurd kifogásokkal kellett szembenéznünk.
A szilveszterkor játszott kabarék akkora sikernek örvendtek, hogy áprilisban-májusban is telt házzal játszottuk őket. A kabarék mellett Leitner Emil rendezésében mutattuk be Caragiale Chirita Jászvásárban című művét, Méhes György Piros alma című színdarabját, játszottunk Csehov-jeleneteket. Statisztáltunk a magyar színházban Sütő András nagysikerű drámájának, az Egy lócsiszár virágvasárnapja 10 éves jubileumi felújításában 1985/86-ban, valamint a Kincses Elemér rendezésében készült Csehov-drámában, a Sirályban.
A hatalom nyomása 1987-re odáig fajult, hogy megtiltották a próbákat a Művelődési Házban. Egy társunk házában készítettük elő a 87/88-as szilveszteri kabarét, ám a bemutatóra már nem kerülhetett sor. Magyarázat nélkül bezárultak a kapuk előttünk – nem csak képletesen – és a több évtizedes, kiváló múltra visszatekintő kolozsvári műkedvelő színjátszás megszűnt létezni.

Játék a diktatúrában
Meglepőnek tűnhet, hogy a kommunizmusban intézményként működhetett egy magyar nyelvű színjátszó csoport Kolozsváron. Ha megpróbáljuk az 1960-as éveket – a stúdió létrejöttének időpontját – politikai és gazdasági kontextusba helyezni, okvetlenül meg kell említeni a sztálini autonómiát (Romániában az 1960-ban a Magyar Autonóm Tartományból létrejött Maros–Magyar Autonóm Tartományt), amelynek ugyan kirakatszerepe volt, de az akkori szovjet és román hatalom így próbálta megelőzni a kisebbségek elégedetlenségeinek kifejezésre juttatását. Bár ez a terület nem foglalta magába Kolozsvárt és a környező térséget, hatása itt is érezhető volt. A Gheorghe Gheorghiu Dej által fémjelzett diktatúra 1956 után mindenféle – elsősorban magyarok által szervezett – megmozdulástól rettegett. 1959-ben megszüntették az önálló magyar nyelvű Bolyai Egyetemet, ezt a lépést jónak látták némi engedménnyel ellensúlyozni. Bizonyos leosztás mentén ugyanakkor a város vezetésében voltak magyar vezetők is. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy Kolozsvár lakossága a múlt század ötvenes éveiben még nagyjából fele-fele arányban volt román és magyar. A bennszülött románok nagy része tudott magyarul is, így nem csoda, hogy minden kör, kurzus, tevékenység általában (legalább) két nyelven zajlott. A magyar nyelvű színjátszó csoport működése abban az időben nem volt akkora szenzáció, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Sőt, szinte minden faluban létezett amatőr színjátszás, ami érdekes módon 1990 után nem éledt újra, mára pedig jórészt eltűnt. A mindenkori hatalom a cenzúrán keresztül tartotta ellenőrzés alatt e kezdeményezéseket, így aztán hagyták, hogy a kisebbség is „kieressze valahol a gőzt”. A stúdió sikerének kulcsa a lelkesedésben és a nemzeti öntudatban keresendő. Kolozsváron mindig is erős volt a magyar öntudat, és ez a kultúrájában is meglátszott, amit a diktatúra sem tudott eltörölni.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

13 hozzászólás a(z) Stúdió – sziget a viharos időkben bejegyzéshez

  1. minier csaba szerint:

    ki irta ezt a cikket a STUDIO SZNPAD-ról tagja voltam jó ideig

    • nanocs szerint:

      Üdvözlöm Minier úr, én, Nánó Csaba írtam. Azt is tudom, hogy Ön tagja volt a Stúdiónak…

      • Boros Magda szerint:

        Nánó Csaba, ez csodálatos. Bár regényt lehetne írni mindegyikünk emlékeiből, ami a Stúdió Színpad-ot illeti.

      • nanocs szerint:

        Szia, kösz, jó lene, ha te is és mások is leírnák az emlékeit. Hátha tényleg összeáll egy könyv!

      • minier csaba szerint:

        óriási hogy valaki ilyen szépen vélekedjen egy valamikori szinjátszó csoportról, akinek tagjai jóval túlhaladták a ” műkevelő”.jelzést. Jópáran hivatásos szinészek lettek, mások mint jómagam is a megszűnés után megprobáltam újraéleszteni e csodás csoportot. És egy jó darabig sikerűlt is. Annyira vonzott a ” műkedvelés”, hogy még Borszéken is ahol a klinikán dolgoztam létrehoztam egy szinjátszó-csoportot. Szintén csodás amit Bartha Laci csinál a volt csoport érdekében. “Azok a szép napok” sláger jut eszembe, valóban azok voltak. Még egyszer köszönöm

      • nanocs szerint:

        én köszönöm, hogy elolvasta!

  2. Miklós Tamara szerint:

    Na úgy, na ! Ugye mondtam én a könyvet!! Kedves Nánó Csaba! Élmény volt a visszaemlékezését olvasni. Köszönöm szépen :-))

  3. Barta László szerint:

    Természetesen én is nagyon örvendenék, ha sikerülne összehozni egy emlék-könyvet a hajdani Kolozsvári Stúdió Színpadról. A kezdeti lépések megtörténtek a Művelődés folyóirat 2016.szeptemberi,októberi,novemberi és decemberi számában.(lásd a cikksorozatomat). Tapasztalatom szerint ez csak közös összefogással lehetséges és néhány lelkes önkéntessel,meg egy prófi szerkesztővel,akik végigviszik a kutatást,megkeresik az elérhető volt tagokat és felkutatják a valaha megjelent írásokat,kritikákat,méltatásokat és nyilatkozatokat,interjúkat a Stúdióval kapcsolatban.A korabeli fotókat sem lehet kihagyni előadásokról,kiszállásokról!

  4. Gorog Istvan szerint:

    Szuper vagy Csaba (Bondicescu Pungescovici…)
    Ez mar tenyleg megerne egy konyvet fokent azert mert mi lemaradtunk az “aranykorszakrol” es csak a veget kaptuk el de az is gyonyoru volt.Emlekszem hogy az ismerosok kozul mindenki irigy volt hogy nekem sikerult a felveteli a Studioba Ez mar akkor is egy legendava valt tarsasag volt ahova bekerulni nem volt konnyu A passziv ellenallas volt a fealadtunk amig hagytak…Azutan meg az se.. :

    P.S.
    Utopia ugyan
    De jo lenne ha valaki ujrainditana…

  5. Szabó Attila István (Szabcsi) szerint:

    Elolvasva az összeállítást egy csomó minden eszmbe jutott, csak lekell üljek már összeszedni a sok képet, cikket és gondolataimat. Hajrá!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s