Apám születésnapjára (Ma lenne 78 éves)

apam

Milyen igazságtalan az élet. De a halál még olyanabb.
Mert mégis, hogy lehet az, hogy életed utolsó két hetében kerültünk legközelebb egymáshoz? Mikor magunkra maradtunk, te mint egy lassan fogyó gyertya, én, mint a világ minden fájdalmának hordozója? Mikor anya már nem volt, levegő sem, Nap sem, csak az elmúlás volt egyre közelebb. Betegen, mint a korhadó fa, remények, illúziók nélkül kapaszkodtunk egymásba. És akartunk volna férfiak maradni. Sosem érzékenykedtünk elváláskor, de akkor szorítottad a kezem. Mert az utolsó elválásra készültünk, ami ma is felriaszt álmomból, és olykor, titokban, ma is könnyeket csal szemembe.
Maradtak a botcsinálta szavak.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s