A tolvaj olimpikon betyárbecsülete

1920, Antwerpen, VII. nyári olimpiai játékok. Az 5 és 10 méteres toronyugrás bronzérmese, az amerikai Harry Prieste, egy tömérdek sörrel átmulatott, örömittas éjszaka után nagyot gondolt: az olimpiai harmadik hely nem tűnt számára eléggé maradandó alkotásnak, ezért fejébe vette, hogy ennél is emlékezetesebb tettet hajt végre. Pedig Harry nem volt sem újszülött – 24 éves volt az olimpia idején -, sem hülyegyerek, de még csak gengszter sem, „másodállásban” már hollywoodi filmekben is szerepelt. Ám a finom Grimbdergen-sör azon az éjszakán legyőzte a józan eszét. A bronzérem mellé, úgy gondolta Harry, jó lenne hazavinni egy igazi emléket is! Ami másnak nincs! Ami nagyobb, mint a bronz plecsni, és míg a világ emlékeztetni fogja arra, hogy hol szerzett dicsőséget 1920-ban.
Az antwerpeni olimpia egyik történelmi eseménye az volt, hogy itt húzták fel első alkalommal az öt kontinens fiataljainak összefogását jelképező ötkarikás zászlót. És először és utoljára el is lopták! Ugyanis Harry ezt szemelte ki magának – mentségére vagy nem, félig részegen. Másnap, amikor a rendezők tűvé tették az egész olimpia helyszínét, majd a hosszas és sikertelen keresgélés után kénytelenek voltak egy fehér lepedőre öt színes karikát pingálni és felhúzni lobogó gyanánt, a másnapos Harry még mindig jókat vihogott csínytevésén.
Az ötkarikás zászló 77 (!) évig hevert egy bőrönd fenekén Harry amerikai házának padlásán. Ennyi ideig senki sem tudott róla.
1997-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bankettet szervezett az olimpikonok részére. Harry Prieste százéves örökifjúként vett részt rajta. Egy újságíró – ki tudja miféle ihlettől vezérelve – elkesergett Harry előtt arról, milyen kár, hogy Antwerpenben eltűnt az olimpiai zászló. Harry, csibészesen elmosolyodott, és csendben megjegyezte:
– Ó, csak ennyi a gond? De hiszen a zászló otthon van nálam, egy kofferben.
Mindenkinek leesett az álla. Futótűzként terjedt el a hír, az újságírók, a NOB hivatalosai köpni-nyelni nem tudtak a meglepetéstől. Meg az örömtől. Pedig Harry még csak nem is nagyon titkolta szűkebb hazájában, hogy a lobogó nála van. Csak éppen mindenki bolondnak nézte, ha erről beszélt. Majdnem nyolcvan évig…

Haig „Harry“ Prieste úszó, toronyugró, színész (1896-2001)

Former US olympian Harry Prieste holds the Olympic flag which he stole after participating in the 1920 Olympics. Prieste returned the flag to IOC President Juan Antonio Samaranch September 11 in Sydney. (This is the original flag which he stole, not a copy)

Former US olympian Harry Prieste holds the Olympic flag which he stole after participating in the 1920 Olympics. Prieste returned the flag to IOC President Juan Antonio Samaranch. (This is the original flag which he stole, not a copy)

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A tolvaj olimpikon betyárbecsülete bejegyzéshez

  1. Boglarka Kicsi szerint:

    Lassan kezdem ugy erezni magam,mint aki hajotorest szenvedett,”megusztam”,a hajo ,az nincs.Marmint,az osszes korulmeny,rohangalas laborba menes,hajnalban,mert fel hetkor kezdodik a vervetel,10 oraig “nagy a menet”,utana gyorsan eredmenyeket irni,1 oratol kiadni,evvegen statisztika,plusz egy csomo kotelezo kurzus,mint “separarea deseurilor”a Basic Life Support,elsosegelynyujtas,defibbrilalas,stb.Azt is tudom,nem az en hibam,nem volt engedely,szoval,ahhoz hogy az europai normaknak megfeleljunk,uj korulmenyeket kellett volna teremteni,ami nem nagyon jott ossze,igaz,nem is akartak nagyon,mert maganlaborok jelentek meg,ahol (majdnem)ugyanazok az emberek dolgoztak,de sebaj,kronikus betegeket utnak eresztjuk,csak eddig volt rajuk szukseg,kesz,vege,meg van ertve.Azt is tudjak nagyon jol,igy senki nem fog felvenni sehova,ezert “segitettek”hatha valahogy valami penzt is adnanak,meg ha handicapat is leszek,igaz,azt is mondtak,ne foglalkozzak a kifejezesekkel(mert ugysem jelentenek semmit)Szoval,ez a velemeny,hozzaszolas,eszembe jutott,neked konnyu lehet,de azert nekem se rossz,arra gondolok,amire akarok…

  2. Boglarka Kicsi szerint:

    Konkretan,arra gondolok,ha csak egy keves gyanu merulne fel bennem,hogy nem ertenek,esetleg felreertenek,nem irnek egy szot sem.Mi csak ilyen egyszeru munkasemberek vagyunk,nem szoktunk jarni fesztivalokra,stb,igaz,van egy csaladi haz,ami most elado,ott voltunk tobbszor,a diofa alatt,na es nagymamamnal,amig elt szegeny,mert el nem akart onnan jonni,csak mikor mar lepni sem tudott.Ez teljesen lefoglalta az osszes hetveget,szabadidot.Szentgyorgynapokon a legelejen voltunk,mikor meg “ujdonsag”nak szamitott.Nagyon meglepodtem,hogy,el tudom mondani,amit akarok,rengeteg erthetetlen (beteg)emberrel kellett vitatkoznom,ilyen volt a munkakorom,raadasul azt kellett(volna)veluk megertetni,amit mi sem nagyon ertettunk.Szoval,hosszu,igenis,orulok,ha csekely megertesre talalok.Volt osztalyfonokom,magyarazta,egyes embereknek,olyan “antennajuk”van,(muveszeknek,iroknak,koltoknek)amivel erzekelik,befogjak azokat a jelzeseket,amit masok nem.Meg,volt egy Csontvary kep a falon,a “magyarkabinet”ben,ra volt vesve:A kollega.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s