Elnézést, Dózsa bácsi

 

CIMG0051

(Iskolás emlékek)

Most, hogy éppen lezajlott a 35. érettségi találkozónk, valahonnan a tudatom mélyéről olyan emlékek is előkerülnek, melyekről nem is gondoltam, hogy léteznek. Emberek, akik szinte végig jelen voltak életünkben, az akárhány éves (nekem 12!) Brassais létünkben.
….
Ma például eszembe jutott Dózsa bácsi. A „bácsi” akkoriban, a 70-es években, nem lehetett több harmincöt-negyven évesnél. Ahogyan nyilván a mai húszasoknak mi ötvenesek töredező, öreg, villám tépte fáknak nézhetünk ki, a viszonylag fiatal Dózsa úr is a kamaszok szemében valami jó öreg iskolai bútordarabnak tűnhetett.
Csak éppen a tiszteletet nem adtuk meg az „öregnek”.
Évek, ha nem évtizedek hosszú során át volt egy különös hülyéskedési forma a suliban. A nebulók nejlonzacskókat töltöttek meg vízzel, és az emeleti ablakokból, minél magasabbról, az udvaron ácsorgók fejébe engedték. Infantilis szórakozás volt, de akkor jó viccnek tűnt. Úgy gondolom, nem volt az évek folyamán olyan osztály, amelyik ezt ne próbálta volna ki. És kevesen is úszták meg – szó szerint – szárazon. Ám a legtöbbet Dózsa bácsi szenvedett…
Az iskola amolyan mindenese volt, sokat jött, ment az udvaron át. A gyerekek meg alig várták, hogy kibújjon a barlangjából. Ahogyan feltűnt alant, fentről puff oda egy adag vizet. Egész generációk engedték a vizes zacskót Dózsa bácsi kopasz fejére. Érettségizők sora hagyta el a sulit, a vizes buli maradt. Mintha örököltük volna egymástól. Akárcsak Dózsa bácsit. Rendületlenül locsolták, ő pedig még rendületlenebbül tette a dolgát. Ma már meghajolok nagysága és türelme előtt…
Talán nem tévedek, ha azt mondom, Dózsa bácsi egész karrierjét a Brassaiban töltötte. Vizes zacskókkal bombázva, de kitartott szakmája és az iskola mellett. Ami nekünk vicc volt, neki valószínűleg idegbajt okozott. Bevallom, én is telibe találtam…
Ha még él, hát elnézést kérek!

Veszkó barátomnak köszönhetően, kép is van:

dozsa jo

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Elnézést, Dózsa bácsi bejegyzéshez

  1. Réka Korossy szerint:

    Szegeny “vizes” Dozsa bacsi! Dehat miert ne elne? Ha harmincot eve harmincot-negyven eves volt akkor most “csak” 70-75 eves lehet. Hatha vegre szarazon tolti hatralevo napjait.

  2. Vincze László szerint:

    A fia alattunk járt három-négy évvel. De az öreg Bagoly is megérne egy megemlékezést…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s