BETEGNAPLÓ – utóhang

picture-al

Virágot a bürokrácia sírjára (Egy „remek” nap a klinikán)

Amit életemben nem sejtettem volna: kezdek immár otthonosan mozogni a különféle klinikákon.
Mivel a sugarak és a kemoterápia tönkretette a számat, a fogaimat, az onkológia titkos folyosói, mindenféle zegjei meg zúgjai után eljött az idő, hogy a szájsebészet várótermeivel, kabinetjeivel is meghitt barátsága kerüljek. Egyszerű műtétről lenne szó – biztosítottak az orvosok, és ezzel nem is lett volna gond. Annál több viszont a fejetlenséggel, összevisszasággal, ami az egészségügyet (is) jellemzi.
Nem mesélem el, túl hosszú lenne, hogy egy hét és három időpont után végre ma, úgy tűnt, sorra kerülök. Volt időm felkészülni lelkileg, sok-sok madzaggal felkötni a gatyámat, és lassan beleunni a várakozásba. Ilyenkor az ember – jöjjön, aminek jönni kell alapon – már alig várja, hogy az egész cécón túlessen. De olyan nincs, hogy a klinikán ne tudnák meglepni az optimizmustól majd’ kicsattanó pácienst.
Reggel hét óra, álmos, de hitben erős beteg mindenhol. Az csak természetes, hogy mindenkit ugyanabban az időpontban csődítenek oda. Hadd folyjék a tapasztalatcsere. (Dél körül még mindig álmosak, de a hit már sehol…) Ilyenkor hajnaltájt első a papírmunka. Mint öreg beteg róka, semmit sem hagytam ki a dossziéból – ami egyre vaskosabb. Így is lesben találtak, mert az egyik küldő papírt, amit nagyon szerettek volna látni, már egy hete leadtam. Csak ugye, azt akkor még egy másik irodában kérték. No, ezt valahogy tisztáztuk, megyek nagy boldogan vissza a kabinetbe. Ami közben eltűnt…Ugyanis, ameddig jártam-keltem a bürokrácia nyomában, rakodómunkások, kőművesek, szobafestők jelentek meg, és röpke fél óra alatt kipakolták az egész kabinetet. Jön a doki, mondom, nincs, hol nemes munkáját gyakorolja. Előbb igencsak meglepődött, szeme, szája elkerekedett, aztán gyorsan a helyzet magaslatára állt: pácienseit felterelte egy emelettel feljebbre.
Akkor már nagyon imádkoztam. És nem csak én…
Nos, a műtét fél órát sem tartott, elzsibbadt pofával, kissé szédülve az érzéstelenítőtől meg a kínoktól, vártam, hogy néhány jó tanács kíséretében utamra bocsássanak.
Ha ez ilyen egyszerű lenne…
Mert ekkor derült ki, hogy az egészségügyi kártyarendszer ideiglenesen nem működik. Mire beindult, a betegek is meggyógyultak. Összegzem: fél óra a bajomra, majdnem öt várakozásra, papírosokra.
Szám immár megtisztítva a nemkívánatos gyökerektől és egyebektől, büszkén és határozottan, gyönyörű magyarsággal tudok motyogni…Ja, hogy még anyám sem értené? Ugyan, ez is elmúlik….De azt nagyon remélem, hogy a bürokrácia a sírba végzi. Viszek neki virágot is…

U.I.
A doki és segítői előtt le a kalappal: nagy hozzáértéssel végezték munkájukat!

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) BETEGNAPLÓ – utóhang bejegyzéshez

  1. Boglarka Kicsi szerint:

    irtam egy masik hozzaszolast,nem tudom,miert nem sikerult.Megemlekeztem,egy fogaszatos tapasztalatomrol,rengeteget jartam fogaszatra,munkahelyen allando huzatban ultem,laborban.Addig kezeltek a gyokeret,valami gyogyszerrel,vegul,nem hatott,letorott,es a gyoker is rossz volt,a doktorno nem vallalta kihuzni.Igy,elmentem egy ferfifogorvoshoz,allitolag jo a keze,neha szokott inni,ennyit tudtam rola.Adott injekciot,szerencsere hatott,nem fajt,kellett feszegetni,folyt a ver,azt mondja,nem lat semmit.Aztan mar a konnyem is folyt,ugy nezett ki,mint egy disznovagas,de biztattam,hogy nem faj,kitartas,de annyira folyt a ver,nem tudott dolgozni,visszarendelt egy het mulva,valahogy ketszeri nekifutamodasbol,sikerult,megkoszontem,futottam vissza munkaba,mert nem lehetett hianyozni.(Jo,hogy most lehet)

  2. Boglarka Kicsi szerint:

    Gyory Andras,az a szinesz,aki biciklivel balesetezett itt Szentgyorgyon?A fia is Gyory Andras,evfolyamtarsak voltunk,a masik,human osztalyban vegzett,1992ben.(en is)

  3. Boglarka Kicsi szerint:

    Nem baj,tulajdonkeppen a tegnap is a csaladorvosnal,gyogyszertarban jartunk,edesanyam is,egeszsegugyiek,betegen,ettol nem tudunk szabadulni,ugy latszik.O,attol beteg,hogy 30 evig dolgozott asszisztensnokent,ezert,itthon apolta ket honapig ejjel nappal nagymamat,es kifaradt.En,attol,hogy 20 evet dolgoztam,diohejban,nem volt engedelye a labornak,megvontak a szerzodest,a boztositohazzal,csokkentettek a szemelyzetet.Ezek utan,az ember hazajon,itthon meg mukodik,aztan leul,mert elfaradt.Es,tiz percig olvas,amit,lat,de ez igaz,mert az egesz varost,emlekszem,akkor megdobbentette a hir,nonszensz baleset volt,biciklivel jott lefele egy meredek utszakaszon,es elutotte az auto.Ezenkivul,11dikes korunkban nalunk is volt diakszinjatszo-csoport,en persze,nem arra valo vagyok,Andris jatszotta Adamot az “Ember tragediaja”ban,Salamon Andras rendezeseben.Lehet,hogy nem ugyanaz a szinesz,de en megis ugy gondolom,az.Azokban az evekben,es foleg,azelott,itt nagy szinhazi elet folyt,szuleim es en is sokat jartam,ok meg tobbet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s