Vannak még EMBEREK

dsc_7921-v-v

Talán kevesen tudják, hogy volt idő, amikor Placido Domingo és José Carreras, a két világhírű tenor ki nem állhatta egymást, annyira nem, hogy szerződésben rögzítették, ahol az egyik színpadra lép, azt a helyszínt a másik messze elkerüli. Mindennek az volt az oka, hogy Domingo madridi, míg Carreras katalán származású.
A nyolcvanas évek végén leukémiát állapítottak meg Carrerasnal. Megkezdődött a versenyfutás az idővel, az énekesnek rengeteg pénzébe került a kezelés. Lassan kezdtek elfogyni az anyagiak, ám ekkor a segítségére sietett egy alapítvány, amelyik tovább fedezte az életmentő orvosi beatvakozások költségeit. A tenor felépült, és csak évek múltán tudta meg, hogy az alapítványt a “nagy ellenség”, Placido Domingo hozta létre, és ő is pénzelte, ezzel megmentve életét. A hála nem maradt el: Domingo egyik koncertjét félbeszakítva Carreras felment a színpadra, és térden állva fejezte ki háláját vetélytársának.
Természetesen megkérdezték Domingot, miért segítette Carreras felépülését. A nagyszerű tenor és EMBER szerényen csak annyit válaszolt: „Egy ilyen hangot nem hagyhattam elveszni”. És a két világnagyság azóta barátként járja a világot…

(Hollák Ákos gyűjteménye nyomán)

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s