A magyardécsei bujdosó

Magyardécsén nagy tiszteletnek örvend Balla Bálint, a falubeliek Bálint bácsija, akinek nem mindennapi élettörténetét kicsitől nagyig mindenki ismeri. 74 éves kora ellenére tevékenyen részt vesz a közösségi munkában, szakértői véleményére ma is sokat adnak a gyümölcstermesztők. Hatalmas elégtétel számára, hogy helyét fia, Balla Alpár vette át egykori munkahelyén. A gyümölcstermesztés immár családi hagyománnyá vált.
Balla Bálint Magyardécsén született 1927. január 27-én. Papnak készült, de 18 évesen már a Kaukázusban ette a hadifoglyok keserű kenyerét. A sors, a véletlenek összejátszása nagy szerepet játszott életében. A fogság csupán egy epizód volt életében, de szerencsésen hazatért — az egész falu ünneplése közepette. Kis János akkori tiszteletes külön prédikációt mondott tiszteletére. A fiatal Balla Bálint talán nem is sejtette, hogy a nagy megpróbáltatások még hátra vannak.

— Nagyon fiatalon esett fogságba. Milyen volt ez az időszak életében?
— Tizennyolc esztendős koromban. Ahol most folynak a harcok, a Kaukázusban, ott voltam hadifogoly. Hogy milyen volt? Amilyen egy hadifogság lehet: jobb és rosszabb periódusokkal. Szerencsém volt, mert valamikor istentiszteleteket tartottam, így volt némi bibliai ismeretem. Mikor kikerültem a Kaukázusba, 1945 karácsonyán a lágerben fel volt állítva egy karácsonyfa, az oroszok az újévet ünnepelték. A fa öt-hat méter magas lehetett, a tetején egy szaloncukor volt elhelyezve. Hogy azt ki kötötte oda, nem tudtam meg soha. Ők viszont megtudták, hogy én valamikor tartottam már istentiszteletet. Több ezren imádkoztunk a karácsonyfa alatt. Nem volt nagy szóbőségem, de azt sírva mondtuk, hogy: én Istenem segíts és őrizz meg. Az oroszok nagyon vallásosak. Érdekes módon köztük kevés kommunista volt. Látták, hogy mi összegyűltünk: elmondtam, amit el tudtam mondani, énekeltünk stb. Másnap reggel, amikor a lágerből kimentünk, az őrök már másképpen néztek rám. Mondták oroszul: né, ez a pap. Pedig dehogy voltam én pap, de jobban tiszteltek. Amikor félreléptem — mert ez is előfordult — nem ütöttek meg úgy, mint egy másik foglyot. Valamit láttak bennem. Nem felejtem el soha, mennyire segítségemre volt az Úristennek az a hatalma, hogy elküldött legációba. Megtanultam egy-egy imádságot, prédikációt, bibliai levezetést. Ötödikes gimnazista voltam, amikor legációba küldtek, és meg is csináltam, ahogyan tudtam. Prédikáltam én Décsében is sokat — ahogyan tőlem tellett. Ma már természetesen másképpen prédikálnék, más a szókincsem, másképp néznek rám a faluban. Akkoriban gyermek voltam.
— Mikor került a fogságból haza?
— 1948-ban. Akkor tudtam meg, hogy se anyám, se apám. Édesanyám már hat éve halott volt. Jó rájuk emlékezni. Az ember azt reméli, hogy rá is fognak majd emlékezni.
— Mihez kezdett, miután hazakerült?
— Mindenki osztogatta a tanácsokat. Volt, aki azt mondta: nősülj meg! Én még nagyon fiatal voltam. Egy volt osztálytársam azt mondta: Bálint, neked iskolába kell menni! Mondom neki: te, nekem nincs anyám, nincs apám, senkim nincs. Azt válaszolta: hagyd, majd intézkedünk. Ez a volt osztálytársam végül ügyész lett. Amikor bujdostam, találkozgatott velem itt-ott a határon, meg más helyeken. Ekkor már váradi ügyész volt. Senki sem tudta, hol vagyok, de vele találkoztam. Elmondott nekem mindent, hogy mire vigyázzak, merre keresnek. Ô volt az, aki miután hazakerültem a fogságból, visszaíratott az iskolába, hiszen amikor ’44-ben elvittek, még diák voltam. Szüleim már nem voltak, és akkoriban nem létezett ösztöndíj. Azt mondta a dési Vegyesgimnázium igazgatónője, dr. Bojerné: ahol 33 gyermek elfér a bennlakásban, ahol 33 gyermek jóllakik, ott a 34-nek is jut hely. Így kerültem ismét iskolába, nem kellett fizessek. Mindjárt az első évben osztályelnöknek, azután iskolaelnöknek választottak. Később vármegyeelnök lettem.
— Ezek után miért kellett menekülnie?
— Tudtam egy államellenes szervezetről, amely akkoriban Mao kínai elnök tanait hirdette. Mivel tudtam róla, a nevem belekeveredett a szervezetébe. Mindenki, aki csak hallott róluk, már bele volt keverve az ügybe. Így terjedt el rólam, hogy én vagyok a szervezet vezetője. Elmentünk a katonai törvényszékre egy barátommal, akinek az apja is bele volt keveredve az ügybe: kapott is öt évet, amit leült, hazajött és meghalt. A barátom azt akarta tudni, ki is volt tulajdonképpen a szervezet vezetője. Én tudtam magamról, hogy nem voltam az, nem is igen izgatott a dolog. Azt mondja a tisztviselőnő: álljanak csak meg, én felolvasok maguknak neveket, ha valamelyik ismerős, szóljanak. Elővett egy dossziét, és elkezdte olvasni a neveket. A tíz-tizenegyedik név Balla Bálint. Rám néz az asszony és azt mondja: maga volt az. Mondom, nagysága, én bizony nem voltam. Erre a nő: örvendjen, hogy maga volt. Mondom: értse meg, nem voltam. Pedig ide van írva. Az történt, hogy amikor szegényeket vallatták, én nem voltam ott, nem tudtak elfogni, így rám hárítottak mindent, amit csak tudtak. Sajnos, egy sem él már közülük. De így történhetett, mert, aki keresztülment a szekuritáté kezén, az olyasmit is mondott, ami nem volt igaz. Nagyon szegények voltunk, nehéz idők jártak. Egyszer Déván voltam cseresznyével. Diák voltam, de a nyári vakációra hazajöttem. Pénzt kellett keresni. Nem volt semmim, se ruhám: fekete cérnát fűztem össze, hogy a félcipőmnek legyen fűzője. Fiatal voltam, szerettem a nőket, de csúfoltak, hogy cérnával van a cipőm összefűzve. Nem tudták, hogy annyi pénzem sincs, hogy egy lábbelit vegyek. De volt önérzetem, volt lelkem, volt bennem fiatalság. Azután következett a bujkálás.
— Merre bujkált öt esztendőn keresztül?
— Csak itt bujkáltam, külföldre nem mentem. Maguk nem tudják elképzelni, mit jelent a honvágy. Szinte gyermekként a Kaukázusban voltam, néztem, hogy merre mennek a fellegek, és sírtam. Mert Erdély felé mentek. Én nem mentem volna semmi pénzért külföldre, még ha tudtam is, hogy itt azonnal agyonlőnek. Itt maradtam, és el is fogtak. 1949-ben, távollétben, ítéltek el. 1954-ig sikerült bujkálnom. Ez idő alatt voltam napszámos, cigány, minden, ami lehetett, hogy kijátsszam a milíciát. Mégis, 1953 őszén elfogtak, de akkor sikerült kiugranom az ablakon, és elszaladnom. Lőttek utánam, de nem találtak el. Amikor menekültem, még a kabátomat is elvesztettem. Éjszaka elértem egy tanyai házhoz, folyt rólam a veríték, pedig már november vége lehetett. Összekötött kukoricaszárat tettem a hátamra, hogy melegedjek, úgy futottam hét határon át. 1954 márciusában a milicisták körbevették a házat, és elfogtak. Az ott lakók bevallották, hogy tudták ki vagyok, így nekik elengedték a bűneiket — amit most már kár firtatni. Összekötöztek, pedig mind székely emberek voltak. Ütöttek a puskatussal, estem el. Hogyan védekezhettem volna összekötött kezekkel? A házigazda, akit velem együtt letartóztattak, mindig felsegített. Ahogy felálltam, a székely milicista — aki most Kolozsváron lakik, Nyakas Istvánnak hívják, és a décseiek megígérték, ha elkapják, agyonverik azért, amit nekem csinált — kiverte a fogaimat. Korán reggel történt ez, összekötve lekísértek Árpástóra, ott volt a milicisták tanyája. Éppen nagyvásárra mentek az emberek, láttak megbilincselve és örvendtek, mert akkoriban több lopás történt Árpástón, nekem meg két-három hetes szakállam volt, és azt hitték, a milícia elkapta a tolvajt. Folyt a vér az orromból, a számból, nem tudtam letörölni. Csúnyán nézhettem ki. (Később persze kiderült, hogy nem én voltam a tolvaj). Vittek a milicisták, kértem, engedjenek vizelni. Még ezt sem hagyták, nem vették le a bilincseket. Mikor már nem bírtam, a gazda, akivel együtt tartóztattak le, ô pisiltetett meg, mint egy gyereket.
Bevittek a milíciára, jöttek a szekuritátétól egy hatalmas dossziéval. — Maga Balla Bálint? — Én vagyok. Odahívtak, hogy mutassanak egy fényképet. Mentem, de vittem a széket is, mert hozzá voltam kötve, egész nap úgy tartottak. Azt mondja a tiszt: tegye le a széket. Megfordultam, és mutattam, hogy nem tudom. Ránézett a milicistákra, akik géppisztollyal álltak mellettem. Az egész banda ugrott, amerre tudott. Kihívta őket, nem tudom, mit mondhatott nekik, de jött mindjárt Nyakas, aki azelőtt félig agyonvert, és kérdi: Balla úr, ne hozzak valamit? Cigarettát? Mondom, köszönöm, de magától semmit. Később felvittek Kolozsvárra. A tanáraim csupa jót mondtak rólam. Volt ott egy szekus, egy román, az szinte sajnált. Azt mondta: a maga eszével akár miniszter is lehetett volna. Nem akarom dicsérni vagy alázni magamat, most már mindegy, de ezeket a tanáraim nyilatkozataiból olvasta ki. Valóban: apátlan, anyátlan gyermek voltam, és abban az időben hiányzott a káder. Belőlem nevelhettek volna — hál’ Istennek nem tudtak nevelni — egy valódi kommunistát. Ha nem éreztem volna a saját bőrömön, hogy milyenek. De lehet, hogy ezzel–azzal így is elbolondítottak volna. Tudták azok, hogy kell “embert faragni” valakiből.
— Hogyan alakult Bálint bácsi élete, miután a börtönből kiszabadult?
— Szerencsémre volt itt egy Nagy Árpád nevű mérnök, aki a gyümölcsvédelemmel foglalkozott. Ô el kellett menjen, az apja Nagyenyeden volt református pap. Valahol ott kapott állást magának. Az volt a gond, ki kerüljön helyébe. Mondták a faluban, hogy hazajött a Rimán Bálint (én Balla vagyok, de a ragasztéknevem Rimán, és szeretem is, ha így szólítanak) tegyük meg őt. Kijött az akkori dési mezőgazdasági hivataltól egy mérnök, Mercea Alexandru, akit felvittem a mostohaanyám házába, egy egyszerű falusi házba. Nem tudtam jól románul, alig beszéltem a nyelvet, de kézzel-lábbal megértettük egymást. Úgy megszeretett, hogy nem számított neki büntetett előéletem, pedig akkoriban nagyon figyeltek erre, pláné, hogy politikai elítélt voltam. Végül is felvettek a hivatalba. Harmincnégy esztendeig itt ragadtam, bizonyára azért, mert megfeleltem. Ha nem lettem volna jó, fenékbe rúgtak volna. Nem mondom, hogy mindig dicsértek, de többet jelentettem nekik Besztercén, mint száz román. Köszönöm a Jóistennek, hogy megértem ezt a kort. Most már itt van a fiam: ô jobban tud románul, vigye ô tovább az apja sorsát.
— Bálint bácsi, mit szól az újjászületett majálishoz, a régi hagyományok felélesztéséhez?
— Hasonló majálisok voltak, de akkoriban talán jobb időket éltünk. Nagyon örvendek, hogy valami újjászületett. Azt mondtam a majális előtt: akármelyik kicsi falu akármilyen gyűlését közhírré teszik, akkor mi, akiknek van múltunk, ne csináljunk semmit? Nyugdíjasként nem sokat tehettem, de úgy érzem, hallgatnak rám az emberek. Én rosszat soha nem akartam. Még az ellenségemnek sem. Volt, amikor 450 emberrel dolgoztam, könyvelő nélkül. Nehéz volt, de soha nem bántottam senkit. Mikor két részre osztották a termelőszövetkezetet, elnézést kértek, mert tudták, hogy hatalmas munkát végeztem. Ekkor éreztem úgy, talán mégsem éltem hiába.

(Szabadság, 2001. július 7.)

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A magyardécsei bujdosó bejegyzéshez

  1. bogi2016 szerint:

    Most is sietek,tegnap a poliklinikan voltam,egesz delelottot eltoltottem,de legalabb egy lepessel elobbre haladtam.A multkor irta valaki,”sose voltal szep,csak okos”es kedves,akartam volna irni,de nem irtam.Halistennek politikaval nem volt idom foglalkozni,elolvastam egy ket irast,es megyek tovabb.Ugy latszik,ilyen mostanaban,”Nincs megallas”,de azert neha irok menetkozben.(mert hanem ugyis megbanom,hogy miert nem irtam}

  2. bogi2016 szerint:

    U.I.mellekesen Balla Balint nevu ,egy asszisztensno ferje,fia Balla Barna,reformatus pap.Engem az zavar ebben a “totalis kaosz a fejekben”hogy az egeszseguggyel is igy bannak el,es konkretan velem is,ami,nem tul szep.Ezenkivul vannak melegek-hidegek,muzulmanok,egy halomban minden,felnottunk kommunizmusban,amikor meg templomba is tilos volt neha,menni,es hat ugyebar,szemelyisegzavarokkal kuszkodunk,vajon miert is…Raadasul,minden testver,rokon,jobarat Angliaban,es mittudomenhol keresi a megelhetest.Nem ertem,mi a problema,es azt sem,hol tevedtem.De,nem tesz semmit,szora sem erdemes,mondta Fules,a Micimackoban,szora sem erdemes…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s