A rákos kisfiú és a focista

Erről nem beszélünk. Mert könnyet kellene ejteni. Azt meg szégyelljük. Inkább tapsolunk azoknak, akik egy világot átvernek, vagy mosolygunk a gyilkosokra, a tetves hatalmasokra.
Pedig előttük kellene földig hajolni:
Volt egy kisfiú, Bradley Lowery volt a neve. És van egy focista, akit Jermain Defoenak hívnak. Látszólag semmi közük egymáshoz. Az egyik egy hófehér angyal, akit a kezelés úgy megviselt, hogy már-már koravénnek tűnik a képeken. Defoe ereje teljében lévő dominikai származású angol válogatott. A hat esztendős gyerek neuroblastomával, a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganatával küzdött. A 35 éves makkegészséges labdarúgó pályája csúcsán van.
Csak a könnyek kötik őket össze.
Gyógyíthatatlan betegsége miatt a kisfiú halálra volt ítélve. Sem orvos, sem ima nem segíthetett rajta. Négy évig harcolt. Négy évet álmodott. És rövidke életében kitartóan egy csapatnak szurkolt. Annak, amelyiknek alapembere Defoe. Bradley egyik utolsó kívánsága az volt, hogy találkozhasson kedvencével. A kisfiúnak megadatott, hogy márciusban az Anglia-Litvánia vb-selejtezőn még ő vezette fel az angol válogatottat a Wembley-stadionban. Aztán az egyik meccs kezdőrúgását is elvégezhette. A terápiától már elhullt a haja, de arca ragyogott a boldogságtól.
Defoe, az izomköteg sportember ölébe vette a gyönge, meggyötört testet. És gyermek ilyen boldog akkor a földkerekségen nem volt. Az igazi barátság nem ismer kort, körülményeket, és a bánatban az egyik legjobb vigasz.
Van egy fénykép, amely a kórházban készült. A fiúcska alszik, utolsó álmai egyikét álmodja. Mellette fekszik a kórházi ágyon Jermain, a barátja. Bradley betegségtől megviselt sápadt arca ki van simulva. Vékony kis karjaival úgy öleli a focistát, mint az életet. Mintha soha nem akarná elengedni. Amíg barátja ott van, ő sem halhat meg. A csupa izom sportoló zavartan fordul el a kamerától. Csak egy könnycsepp látszik a szemében. Mert a férfi tudja, hogy egyszer mindent el kell engedni. Kicsike barátunkat is. Bárhogy fáj…
Bradley pár napja meghalt. Jermaint faggatni akarták erről-arról, főleg a fociról. Nem tudott válaszolni. Elcsuklott a hangja. Felállt, és elindult oda, ahol a férfiak egyedül sírnak, ahonnan csak ők látják az angyalokat…

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A rákos kisfiú és a focista bejegyzéshez

  1. bogi2016 szerint:

    A KONNYEK VILAGA olyan titokzatos

  2. bogi2016 szerint:

    Igen,mert kozben a neurologiat is megjartuk.Tortent,hogy irtak egy vernyomascsokkentot,emilkenek,nem szedte rendszeresen,nagy meleg volt,dolgoztak,fejfajasra panaszkodott,es hogy “olyan furcsan viselkedik”nem tud dolgozni.Elso dolog volt,hogy megneztek nem-e erte vmi agyi katasztrofa,ennyit en is ertek a szakmahoz,irtak fejfajascsillapitot,enyhe idegrendszerre valo vmit,es persze,a vernyomast be kell allitani,nem lehet osszevissza szedni.Ettol aztan meg panikba is esett,szokas szerint,de vegulis csak 10 napot volt betegszabadsagon,es egy hetig fizetetlen szabadsagon,mert a szakorvos szerint nincs szukseg hosszabbitani,lehet dolgozni,ha almos napkozben,csokkentse a gyogyszert,reggel,kulonben sem volt az olyan nagy adag.Alkoholt fogyasztani tilos,gyogyszerrel,ezt mindenki tudja.Ezekutan,ma elment dolgozni.Szep kis tortenet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s