Átment ő is a túlsó partra… (Sinkovits Imre emlékére)

Mottó:„Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!”
(Nagy László)

A Nemzet Színésze hangját hallgatom kazettáról. Bevallottan a tragikusan fiatalon elhunyt Nagy László költészetének tisztelője, szerelmese volt. Kedvenc versei közé tartozott az idézett Ki viszi át a szerelmet. Temetése alatt a magyar televízió többek között ennek a versnek Sinkovits által elmondott, előadott, mélyen átélt változatát is bejátszotta. Ezt csak később láttam egy összeállítás során. Kint a temetőben, körülbelül a bejátszással egyidőben indult el egy hózápor. Az égiek üdvözölték Sinkovits Imrét. Mi, itt maradottak, búcsúztunk Tőle. Talán Neki sikerült átvinnie a Szerelmet a túlsó partra. Mert egész élete, művészete erről szólt: szeretni a hazát, Istent, a nemzetet, az anyanyelvet. A barátokat és az ellenségeket.
Keleti Márton felejthetetlen filmjében (A tizedes meg a többiek) tizedest játszott. Az életben a legnagyobb ranggal rendelkezett: a Nemzet Színésze volt. Élő ember ennél nagyobb kitüntetésben nem részesülhet. Magyarországon sem, de sehol a nagyvilágban.
Isten Önnel, tizedes úr. Odafent majd találkozik a többiekkel…

Sinkovits Imre Budapesten született 1925. szeptember 21-én. A Színművészeti Főiskolára 1947 és 1951 között járt. 1951-tôl szinte haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Tagsága csak 1957–63 között szűnt meg 1956-os szerepvállalása miatt, ekkor a József Attila Színházban játszott. 1989 óta a Nemzeti örökös tagja, tavalytól a Nemzet Színésze cím birtokosa. Kitüntetései: Jászai Mari-díj (1955, 1962), Kossuth-díj (1966), érdemes művész (1970), kiváló művész (1974), Magyar Örökség-díj (1996). 2001. január 17-én hunyta le örökre szemét. Gyászolják: felesége, Gombos Katalin színművésznő, lánya, Sinkovits Mariann, fia, S. Vitai András, testvére, Sinkó László színművész és a magyar nemzet.

Ma csupán elképzelni tudjuk, mekkora tehetségként vágott neki a pályának. Négy évi színjátszás után már a Jászai Mari-díj birtokosa volt. Többször is elmondta, hogyan játszottak barátjával színházasdit a lakóházuk udvarán álló porolóra felakasztott szőnyeg mögé bújva. Talán nem volt véletlen, hogy legtöbbször Madáchnak Az ember tragédiáját „tűzték műsorra”. És a kis Sinkovits általában az Úr hangján szólalt meg. Ahogyan később is tette azt, hosszú évtizedeken át.
Talán a sors akarta úgy, hogy lakásának ablaka a Március 15-e térre nyíljon. Amikor 1956. október 23-án megmozdult a tömeg, Sinkovits — egy szál Petőfi-kötettel a hóna alatt — lerohant a térre, és a Petőfi-szobor talapzatán, soha nem látott hévvel, átéléssel elszavalta a Nemzeti dalt. A filmkockák az idők végezetéig megörökítették azokat a pillanatokat. Tettéért 1958-ban a József Attila Színházba száműzték, néhány évad erejéig. Ragyogó alakítások sorával gazdagította pályáját, sokszor a büntetését szintén ott töltő Darvas Ivánnal egyetemben. Egy későbbi interjúban így emlékezett azokra az időkre: „Bárcsak Isten mindenkit úgy büntetne, mint engem. Ragyogó társulat volt a József Attila színpadán, jobbnál jobb szerepeket játszhattam”. A három testőrben egymaga játszott el huszonvalahány szerepet. Ilyet még senki sem csinált.
1963-ban került vissza a Nemzetibe. Fénylő évtizedek következtek, csodálatos alakításokkal. Madách Tragédiájának minden szerepét sorban eljátszotta, kivéve Évát. Huszonkét évadon át volt Mózes. Olyan felejthetetlen szerepekkel gazdagította, színesítette a magyar színjátszás palettáját, mint Bánk bán, Tiborc, Macbeth, Vörösmarty Czillei és a Hunyadiakjának Czilleije, De Sade márki. Ô volt Dózsa Illyés Gyula Tesvéreikben, Németh László VII. Gergely pápája és számtalan Sütő András-darab főszereplője. Szívbe markoló játéka, szuggesztív alakításai, a tűz, amellyel a színpadon égett, mindenkit magával ragadott. Méltán volt büszke a szép magyar beszédért kapott Kazinczy-díjra. Latinovits óta talán senki sem szavalta olyan felemelően, magasztosan a Szózatot, mint Sinkovits Imre.
Mindenben remekelt, amit csak elvállalt, vagy ráosztottak. Kiváló filmszínész volt, bár ô csak három filmjét tartotta jelentősnek: A tizedes meg a többieket, a Két félidő a pokolban-t és az Isten hozta őrnagy urat (amely Örkény István Tóték című drámájából készült). A szinkronizálást (amelyet igen sokan lenéznek) külön hivatásként kezelte. Nem sokkal halála előtt „kölcsönözte” hangját Jean Gabinnak, a franciák színészóriásának.
A hatalmas tehetség és tudás birtokában is megmaradt szerény embernek. Bizonyítékul álljon itt egy interjúrészlet 1987-ből (lejegyezte Szegő András):„Képtelen voltam bármikor is elhinni, hogy csakugyan olyan jó színész volnék, mint amilyennek olykor tartanak. Amikor egyszer a fiam azzal jött haza az iskolából, hogy valamelyik osztálytársa szeretne autogramot kérni, visszaüzentem, hogy ha az osztálytársa szülei is aláírják nevüket egy papírra, akkor mi is. Ennyire gyanútlan voltam, ennyire nem értettem, mi a népszerűség… Drága édesapám vendéglős volt, valószínűleg innen maradt bennem a szakmai mentalitás. (József Attila például számtalanszor megfordult édesapja vendéglőjében — N. Cs.). Ő mindig azt kérdezte: mivel szolgálhatok? Én is. A közönséget, színházat, szakmát, országot. Soha nem kértem szerepet, szerepet soha vissza nem adtam, soha nem szóltam olyan dologba, ami nem rám tartozik. Amivel megbíztak, amit rám osztottak, amit „rendeltek nálam”, azt a legjobb tudásom szerint igyekeztem megvalósítani. Vezetők jöttek-mentek, voltak, akik jobban igényt tartottak a játékomra, voltak, akik kevésbé, voltak, akik nyitottabban közeledtek, voltak, akik gyanakodva, de én végeztem a dolgom. Az egykori nagyszerű társak közül is sokan elmentek, ki örökre itt hagyott bennünket, ki máshova szerződött, ki nyugdíjas lett, és mindegyik távozásával egy-egy gyönyörű korszak zárult le végérvényesen az életemben… Szeretem, ha az életben a dolgok a helyükön vannak. Igen, mindennek megvan a maga helye, ideje, folyamata, kezdete, kifutása, lecsengése. Nem szeretek semmit felemásan hagyni. Lezáratlanul, rendezetlenül. Így vagyok a kapcsolatokkal, tárgyakkal, de akár az önmagammal folytatott csatározással is… Én a Nemzetiben léptem először színpadra. Főiskolásként álltam egy kandeláber mellett, és boldog volnék, ha megadatna, hogy innen is búcsúzzam. Még ha érzem is, hogy az új Nemzeti felépítését már nem fogom megérni… Amíg képes vagyok hatni a közönségre, amíg érzem, hogy segíthetek szép érzések, tiszta gondolatok keltésében, amíg fogékony vagyok a mindennapos színpadi csodákra, addig, ha a sors is engedi, játszani szeretnék.”
Sinkovits Imre játszott. Az utóbbi időben talán túl sokat. Barátai, kollégái, családja féltette az egészségét. De Ô arra született, hogy helyettünk is átéljen minden földi gyarlóságot, minden égi csodát. Azok közé tartozott, akikről lehetetlen volt megmagyarázni, mitől színészóriás. Egyszerűen csak létezett, és mindenkit magával ragadott, aki a közelében volt. Halála előtt nem kevesebb mint hat (!) darabban játszott. A Csongor és Tündében a Tudóst, a My Fair Ladyben Pickeringet, A Tévedések vígjátékában Égeont, Molnár Ferenc Hattyújában Jácint atyát, az Ármány és szerelemben Miller muzsikust, Sütő András Balkáni gerléjében Schuller Medárdot. Az utóbbi szerepet Sütő ajándéknak szánta a színész születésnapjára, így nélküle a Balkáni gerle nem játszható tovább.
Lenyűgöző humorra volt. Szívesen mókázott a színpadon is, főleg az olyan kollégákkal, mint Agárdy Gábor, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc, akik szintén értették a tréfát. Vadas Zsuzsa újságírónak mondta el a következő történetet: „Éppen Ádámot játszottam, és ment a paradicsomi jelenet. Ketten voltunk Évával, és amikor azt mondtam neki: — Nincs ember még kívülünk — óriási röhögés tört ki a nézőtéren. Csak a szünetben tudtam meg, hogy a Lucifert alakító Kálmán Gyuri öltöztetője, aki már az egyiptomi színhez vitte a jelmezt, betévedt a színpadra nyolcvan dioptriás szemüvegével. És pont az én szövegemnél ment át a színen. Miután erről sejtelmem sem volt, iszonyú kínokat éltem át a következő félórában, mert azt hittem, rajtam röhögnek.”
Hűséges természete volt. Fél évszázadot élt le felesége, Gombos Katalin színművésznő oldalán. És közel ugyanennyit játszott a Nemzetiben. Madách Mózesét 22 évadon át alakította, az ifjúkortól az aggastyánkorig Mózes teljes életét leélte a színpadon. És belül is. Két éve kérte a Nemzeti vezetőségét, hadd játssza a fiatal Mózest fia, Vitai András, aki megszólalásig hasonlít édesapjához. Kissé furcsának tartotta, hogy hetvenévesen kamaszként lépjen a színpadra.
Városunk idősebb színházrajongói a hatvanas években láthatták őt a kolozsvári Állami Magyar Színház deszkáin. Major Tamással léptek fel a Tragédiában, és örökre beírták nevüket színházunk képzeletbeli aranykönyvébe.
Szinte utolsó leheletéig játszott. Utolsó fellépésekor, 2001. január 16-án este, a Tudóst alakította Vörösmarty Csongor és Tündéjében. A színfalak mögött fáradtnak, betegnek látszott. A közönség mindebből semmit sem vett észre, annyira hitelesen, mély átéléssel tette a dolgát. Ahogyan egész életében. (Az utókor szerencséjére az előadást filmszalagon is megörökítették). Jelenései között — amit addig soha nem tett — leült pihenni. Kollégái aggódtak érte, de senki nem gondolta, hogy utoljára látja Sinkovits Imrét. Másnap, január 17-én a Nemzet Színésze örökre megpihent. Kegyes volt hozzá a sors — nem szenvedett. Csendben, méltósággal távozott az élők sorából, hogy csatlakozzék az égben egyre gyarapodó színészóriásokhoz.
Egy nappal temetése előtt, az Országos Színészegyesület szervezésében, a pályatársak a Blaha Lujza téren gyülekeztek, Sinkovits Imre szakmai „bölcsőjénél”, a felrobbantott Nemzeti Színház helyén felállított emlékoszlopnál. Mécseseket gyújtottak, és elsétáltak a Hevesi Sándor téren álló Magyar Színházhoz, amely egy ideig szintén a Nemzeti nevet viselte.
Az élet fintora: a Nemzet Színészének nem volt Nemzeti Színháza. Ami igencsak megviselte a művészt. Nincs sok ember ezen a világon, akinek annyira fontos lett volna a Nemzet, mint Sinkovits Imrének, minden erejével, tehetségével, idegszálával ôt szolgálta — bennünket, akik láthattuk őt a színpadon égni, vagy filmekben bizonyítani hatalmas művészi mivoltát.
Emberek ezrei vonultak el ravatala előtt, hogy egy utolsó virágszálat helyezzenek el koporsójánál. Tízezrek kísérték utolsó útjára.
Végakarata szerint az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra, szeretett szülei mellé.
Az 1989-ben megjelent, Bakay Kornél Ragyogj, cserkészliliom! című könyvéhez ő írta a bevezetőt. „Nos barátaim! Keressük meg egymást, hogy megtalálhassuk gyermekeink jövőjét! Tábori naplóm ezzel nem ért véget, csak abbahagyom, hogy most már folytassák az ifjabbak!” Az aláírás: Siki bá’ (Sinkovits Imre őrsvezető 158. Árpád cserkész csapat).
Sajnos, immár örökre abbahagyta. De azokról az ifjakról, akik a közelében nőttek fel, bízvást feltételezhetjük: folytatják a Sinkovits Imre kijelölte utat.

(2001. február 1. Szabadság, Kolozsvár)

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. bogi2016 szerint:

    Na,lassuk,szol-e hozza valaki?Csak hogy tajekozodjunk,en is csak ilyen “Osonos”interjut hallgattam,menetkozben,nem mintha egyeb dolgom semmi nem lenne,mert komiszion is jartam,az egyiken,mert ketto van,szerencsere a bicikliturasok kereszteztek az utamat,le volt zarva a forgalom,kesve ertem oda,es mindenki sietett,meg kesett,sot mar reg ismertem,akik ott dolgoztak,atestunk,mint kutya a keritesen.Mellettem az ember annyira meggyogyult,hogy most tuloraznak.En nem voltam Osono ember,viszont ket evig volt szerencsem osztalyfonokom,Salek teljes gondolatvilagat megerteni,igy nincs is szukseg tobbre,mert meg most is kihallom az O hangjat az egeszbol.Kutya eji dala.Miert ugatjak a kutyak ejjel a holdat?biztosan azert,mert szeretnenek kitorni kutyai mivoltukbol.Csak az volt a furcsa,mikor atkerultem a “Mikos”szigorbol (mikos szellem)a Mikes iskolaba,egy teljesen mas kozegbe.Sikerult is,osszezavarodni,de meg mindig szivessebben emlekszem,mint a 20 munkaevemre,amire nem szeretek emlekezni,nincs ertelme.Adekvat valaszt kapott?ezt kerdezte egyszer az orvos tolem,azt hiszem,ez a helyes kifejezes.Vannak emberek,akik tenyleg annyira tehetsegesek,van koztuk tanar is,meg orvos,hogy nem lehet osszeteveszteni meg veletlenul sem,massal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s