Pofonok a magasból

Igaza van Kelemen Hunornak, valóban „a magyarokat szájba verték.”Nem is egyszer, sőt, mondhatni folyamatosan ezt teszi velünk a hatalom. Az elnöki kijelentés körül inkább csak az a gond, hogy ez több mint negyed századdal a hatalomváltás után hangzik el. A kisebbségek anyanyelvhasználatának érdekében az RMDSZ által benyújtott törvényjavaslat a lehető legrosszabb időpontban került a képviselők asztalára. Néhány hónappal a románság nagy egyesülésének centenáriuma előtt várható volt: a pártok nemhogy szóra, de pillantásra sem méltatják a javaslatot. Jelenleg egyetlen román politikus sem kockáztatja meg –függetlenül attól, hogy ideológiai síkon minek tartja magát –, hogy baráti gesztust tegyen felénk. Ellenkező esetben saját társai üldöznék ki a parlamentből, a pártból –a világból. A politikai korrektség szempontjából még nem tartunk ott, hogy a többséggel bármilyen körülmények között képesek legyünk józan és építő párbeszédet folytatni. Főleg kisebbségügyben. Naivság arra gondolni, hogy a román politikusok eltöprengenének, netán meghatódnának egy olyan érvelésen, miszerint a többségnek „a centenáriumi év után is együtt kell élnie a magyar közösséggel”, valamint „a kisebbségek identitásának megőrzését szolgáló törvény semmivel sem rövidíti meg a többségi nemzetet”. Hogy csak kettőt említsünk a sok-sok igazságtalanság közül: a MOGYE és a marosvásárhelyi római katolikus líceum ügye már rég előrevetítette mindazt, ami várható e centenáriumi készülődésben. Sajnos kisebbségi sorban sínylődő polgártársainkra sem számíthatunk. A romániai németek képviselői siettek kijelenteni: sikeres a Romániában 1989 után alkalmazott kisebbségvédelmi modell. Örök titok marad számomra, mitől sikeres, de akinek sok a gazdag külföldi rokona, annak lehet, hogy könnyebb elviselni a kisebbségi létet, a nem létező jogokat pedig modellértékűnek nevezni. Az aradi vértanúk között a magyarokon kívül találunk németet, osztrákot, horvátot és szerbet is. Volt köztük kisnemes, polgár és főnemes, dúsgazdag és vagyontalan. De egyben azonosak voltak: hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért, s ezért életüket áldozták. Ma már senkitől nem várja el nemzete, hogy életét áldozza a szabadságharc oltárán. Azon a történelmi korszakon túlléptünk. De azért jó lenne néha összefogni, hogy ne úgy tűnjön, mindig csak a magyarok elégedetlenek. Léphetnénk együtt és főleg nagyobbat. Ne érezze úgy a hatalom, hogy mindig csak minket kell szájba verni.

(Erdélyi Napló https://erdelyinaplo.ro/velemeny/pofonok-magas-szinten)

Reklámok
Kategória: Bentről kifele | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. bogi2016 szerint:

    Amig el nem felejtem,osszefoglalom,agondolataimat (habar,nemigen szoktam elfelejteni)mint peldaul azt sem,mikor “nagy menet”volt a laborban,reggel 7 orakor,edesanyam bent fekudt a kardiologian (az ilyesmit hogy lehet elfelejteni)es bejott a Dr…,akinek nevet nem reklamozom,gyakorlatilag Oneki koszonhetek mindent,ami az en egeszsegemmel kapcsolatos,sajnos,O is vert vetetni jott,fix akkor szolt a telefonom,hogy hazaengedik a korhazbol,edesanyamat,na de nem lehet most atmenni,mert sokan vannak,ezt egyazegyben elhadartam Neki,O ramnezett,es mondta”en mar voltam”kerdem,hol,a kardiologian,megmutottek,szivmutet,jo,kozben beszelek ezzel egyidoben a betegekkel az ablakban,latta,hogy kicsit elkeseredtem,”Mi a baj,draga leanyom?”ez volt az a kerdes,amitol altalaban magamhoz szoktam terni,Neki nincs gyereke,nem is volt,gyerekorvos a felesege,jaj,semmi,csak elindultak,sokan vannak ma reggel,igy kezelgetjuk mi egeszsegugyiek,egymast,es sajat magunkat.Azt hiszem,abben benne van a tavaszi faradtsag,a tavalyi nyar,sot,meg az osszes elkovetkezo tel is.Hajra…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s